CFR-dinasztia, székelyföldiek európai kalandon, terelhetetlen „juhnyáj” – ilyen volt a román fociősz

Négy részre szakadt a labdarúgó-bajnokság a 2021-es szezon első szakaszában, amelynek most levonjuk a tanulságait.

Hirdetés

A csúcson: a CFR-dinasztia

A májusban zsinórban negyedik (összesen hetedik) bajnoki címét bezsebelő kolozsvári csapatnál teljesen mindegy ki az edző (egy év alatt volt itt Edward Iordănescu, Marius Șumudică, majd visszajött Dan Petrescu), a bajnokságban megszorítani se tudják. Az előző idényt 9 ponttal nyerte meg a CFR, most 21 forduló után már tízzel vezet a FCSB, és hússzal a harmadik Voluntari előtt.

A 19-0-2-es mérleg brutális, még a rájátszás előtti pontfelezés után is komoly előnyt biztosít. Igaz, Európában most látványosan nem ment a csapatnak, a Konferencialigába süllyedés, és az ott szerzett 4 pontocska az elmúlt két szezon tükrében kevés, az első selejtezős párharcokban elbukó többi román csapathoz képest viszont így is nagyon sok.

A légüres térben: a FCSB

Gigi Becali hetente ad-vesz, cserél, játékost és edzőt egyaránt, de a bukaresti csapat képtelen elmozdulni a második helyről. És képes távozásra kényszeríteni egy hetes győzelmi sorozatban levő edzőt (Edward Iordănescu), csak hogy róla szóljanak a hírek, vele legyen tele a sajtó.

A masszív középmezőny: Voluntari-tól Szentgyörgyig

A szezon egyik nagy meglepetése, hogy a CSU Craiova bajnokjelöltből visszasüllyedt a középmezőnyben, igazolva, hogy Laurențiu Reghecampf inkább celeb, mint edző, aki most is inkább a válásával tud címlapra kerülni. A harmadik és tizedik hely között 11 pont a különbség, ami parázs csatát ígér a play-offért, az alapszakasz január-februári utolsó 9 fordulójában.

Az alsóház: kiesik végre a Dinamo?

Komolyan aggódnia a kiesés miatt hat csapatnak kell, köztük immár harmadik éve ott van az ismét csődvédelem alá kerülő Dinamo is. Lehet, hogy megérjük azt a napot, amikor sem Steaua, sem Dinamo nem lesz az élvonalban?

Az idény eseménye: európai kupameccs a Székelyföldön

A Sepsi OSK-nak még úgy is jó éve volt, hogy a klub érezhetően nem tudta kezelni a nyári kettős terhelést. A bajnoki negyedik hely mellé ősszel végre beköltözhetett vadonatúj, ultramodern stadionjába is, bár első európai kupameccsét még a régiben kellett lejátszania.

A Nagyszombat elleni kettős döntetlen és 11-esek utáni kiesés utáni 12 meccses nyeretlenségi sorozatnak egy edzőváltás vetett véget, ami a jelek szerint bejött: Cristiano Bergodival már tízes veretlenségi szériában van a csapat, és bár a rájátszást nem lesz könnyű elérni, a Román Kupában bejutott a legjobb négy közé.

Az ősz tánca: az edzőkeringő

A szezon kezdete óta 12 edzőváltás volt már a Liga 1-ben, a rekorder az újonc FCU Craiova 1948, amelynél Adrian Mutu három, Flavius Stoican és Eugen Trică egy-egy hónapig bírta, hogy Dan Vasilică fejezze be az évet. Három edzőt fogyasztott el eddig a FCSB és az utolsó helyen álló Clinceni is, csak a mezőny fele, azaz nyolc csapat nem váltott még edzőt. De ami késik, nem múlik…

Az ősz zsoldosserege: az UTA

Hirdetés

Az aradi csapat remekül kezdte az évet, és most is versenyben van a rájátszásért, bár novemberben és decemberben nem tudott meccset nyerni. Ami feltűnő náluk, hogy rendre 8-9 külföldi játékos szerepel Bálint László György edző kezdőcsapatában – vannak csapatok, amelyeknél több légiós van a keretben, de ilyen arányban sehol sem játszanak egyszerre.

Az ősz felfedezettje: Hindrich Ottó

A 19 éves kapus az ifiszabály miatt kényszerből lett kezdő a CFR-nél (az addig szintén remekül játszó szélső, Claudiu Petrila sérülése miatt), ám azóta zsinórban hét meccset lehozott kapott gól nélkül. Eddig is lehetett tudni, hogy nagy tehetség, de most már azt is, hogy valóban készen áll arra, hogy egy bajnok kapuját védje: a Farul elleni győzelem (2-0) például nagy részben az ő érdeme.

Az ősz tanulsága: komoly edző nem megy a válogatotthoz

Mirel Rădoi után újabb pályakezdő edző, Mutu lehet a szövetségi kapitány, miután a FRF-nek nincs pénze az igazán jó román edzők megfizetésére és kivásárlására klubjuktól. Marad az a Mutu, aki Voluntari után Craiován is megbukott, 23 felnőtt csapatnál megvívott meccséből alig hatot tudott megnyerni.

 

 

Hirdetés