A történelemkönyvekben is benne van: Nicolae Ceaușescu román diktátort és nejét, Elenát 1989. december 25-én kivégezték.

Nos, a kommunista rendet visszasírók azóta minden halálévfordulón kizarándokolnak a bukaresti Ghencea temetőbe, hogy megemlékezzenek a mi jó ő jó vezérükről. Nincs ebben semmi különös, minden évben kábé ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik a dolog: a múltimádók virágot visznek, hazafias nótákat énekelnek és verseket szavalnak. Illetve, annyi a különös benne, hogy 30 kerek év telt el a rendszerváltás óta, és most, ezen a kerek évfordulón azért az embernek picit összerándul a gyomra a hír hallatán. De el kell ismernünk: ilyenek a hagyományok. Velünk velük élnek. Vagy mi ők velük.

Az egyik gyászoló mondta a címbéli mondatot. Talán ebben sincs semmi különös. Lehet, hogy az illető (nem túl fiatal) egyén számára tényleg aranykor volt a kommunista diktatúra. Az viszont vicces, amit a riporteri megjegyzésre – miszerint elég sokan nem gondolják azt, hogy Ceaușescu lett volna a legjobb román vezér – a polgár válaszolt:

„Azoknak valaki kimosta az agyukat.”

Ilyen mondat is elhangzott: abban az időben két alapvető dolog volt: munkahely és lakás. Na, ez a két dolog ma már nincs. Ja, éhezés se volt. Meg áramszünet se. Most erre mit lehetne mondani?

Sőt, ami anno Romániából hiányzott – és itt lépünk be a szürreális mennyországba –, az egész világon hiánycikk volt: számítógépek, telefon, digitalizáció. Amit pedig valahol a glóbuszon feltaláltak, fél éven belül a mioritikus hazában is felbukkant…

Ami igazán hátborzongató: (volt) forradalmárok is felbukkannak a diktátori sírnál. Akik 1989 decemberében Ceaușescuék vérét kívánták és ilyeneket kiabáltak: Ceaușescu, most jön ez: a bőrödből cipő lesz! Ceaușescu, karácsonykor vágnak disznót, a legjobbkor! De tudjuk, változnak az idők, s az időkkel a nézetek.

Egymás közt szólván: azért örülünk, hogy a diktátorsiratók nincsenek nagyon sokan. Sőt, alig ötvenen.