Nagyon megnéztük volna a legendás Jeff Waters zenekarát, de nem jött össze.
Ha manapság bemennék egy fiatalok által látogatott szórakozóhelyre, kocsmába, kávéházba és megkérdezném, hallottak-e az Annihilatorról, sanszos, hogy igen kevesen tudnának igennel válaszolni. A kanadai zenekar – a thrash metal egyik legeredetibb képviselője – 1989-ben lett világsztár az Alice in Hell című nagylemezzel és a 90-es évek elején voltak a csúcson. Azóta eltelt vagy harminc év és persze ők is visszaszorultak a szűk rajongói körökbe. Ennek az az egyik pozitív hozadéka, hogy a hajdani, de mára már nem az akkori mércével világsztárnak számító előadók jóval nagyobb eséllyel hívhatók el olyan istenhátamögötti helyekre, mint Kolozsvár.
Így lehetséges, hogy az éppen aktuális mainstream rágógumisztárokon kívül – persze szerényebb körülmények között, klubkoncerteken – nézni és hallani lehet olyan hajdani világsztárok fellépését, mint a Voivod, a Napalm Death vagy az Annihilator. Ezek mára rétegzenévé váltak és a kívülállók számára nem jelentenek egyebet, mint éktelen csörömpöléssel kísért ordibálást. Az ilyen koncerteken az átlagéletkor 30-40-50 év, vagyis azok vannak ott, akik a rock és a metál legszebb időszakában, az 1980-as évek második felében és az évtized fordulóján tizenévesek voltak. Ilyenkor az orvos, a bankár, az ügyvéd és az egyetemi tanár simán elvegyül a kétkezi munkások között, mindenki egyenlő, nincs flancolás, mindenki bőrbe és valamilyen zenekaros pólóba öltözik, megiszik egy két-sört, megnézi hajdani bálványait és jól érzi magát.
Szóval elég nagy dolog lett volna megnézni az Annihilatort, még akkor is, ha igazából úgy 1990-ben kellett volna.
[embed]
[/embed]
Szerda este lehetőségünk lett volna megnézni őket Kolozsváron, de nem jött össze.
A kolozsvári koncert másodjára marad el. Tavaly kellett volna fellépniük, de elhalasztották és átütemezték az idei őszi európai turnéjukra. A szerdán esedékes koncert előtt pár órával azonban kiderült, hogy mégsem lesz fellépés: a zenekar megérkezett ugyan az egy nappal korábbi bukaresti koncertről Kolozsvárra, de indulnak is tovább Budapestre, mert a koncertet botrányos körülmények miatt le kellett mondaniuk.
Nézzük csak, mi történt:
A koncert szervezői, a kolozsvári aréna oldalában működő /Form Space klubhelyiség képviselői szerda délután közölték románul a Facebookon, hogy az Annihilator-koncert elmarad, „a zenekarhoz kapcsolód, objektív okok miatt”. Az online vásárolt jegyek árát azonnal visszautalták.
Később egy angol nyelvű közleményben azt írták, hogy a Kolozsvár Aréna igazgatója iváson és dohányzáson kapta a zenekar tagjait, ami egy közintézményben ugyebár tilos és emiatt nézeteltérés alakult ki közöttük. A szervezők azt írják, sikerült lenyugtatniuk az igazgatót, de ekkor a zenekar nem volt hajlandó folytatni a koncert előkészületeit.
Ezzel szemben az Annihilator közleményében az olvasható, hogy elnézést kérnek a remek kolozsvári rajongóktól, de miután megérkeztek a koncert helyszínére (vagyis a /Form Space-be), a létesítmény tulajdonosa „valamilyen okból” lemondta a koncertet, a zenekarokat (a két előzenekart is) és a stábokat pedig kirakta a helyiségből.
[embed]https://www.facebook.com/annihilatorband/posts/10157714588764731?__xts__%5B0%5D=68.ARAI-geiQITo1AeErgttkIwcOce5oc-am7WJE9V78vCLc22f6-lv_LzvbwopSTk5FrQtMnvjprjfnQS04U7pVFsaJMe1qC3J1EXZz10xhz2QZvZ_R2LUUT6BbLFRnC779meB2uUZn7WAc_g1-ukZwBG2uYtaAstidoWp4Siw5xOdb1ZRUZB4YlY6K7GeWBA8SIA3XLpynpcdSVrxfgclWjwl70t5MCHlWZElE-kdTCk0Zd86eV7xBWChwUcIWrwJd3kI4qtgY1d4oEnfhXy_AlXpOS9R6pOU4ryD6rzNprdvTfMHni6vDs7pmjy6prc15gydzClnR7A&__tn__=-R[/embed]
Az ivós-dohányzós állításokra később Jeff Waters, az Annihilator vezetője, alapítója és egyetlen eredeti tagja úgy reagált Facebook-oldalán, hogy a vádak mind hazugságok.
Ez az, amit eddig tudunk. Mindenesetre megkerestük e-mailben a Kolozsvár Aréna képviselőit is, mondják el, mi is történt, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. Az Aréna tulajdonosa egyébként Kolozs Megye Tanácsa.
Az a baj, hogy az incidens nyomán egy csomó rajongó csalódott egy óriásit, sokan eljöttek több száz kilométerről, van, aki szabadnapot vet ki, szállást foglalt és már megérkezett Kolozsvárra, hogy három órával az esemény előtt megtudja, nem is lesz esemény. Mind a /Form Space, mind az Annihilator közösségi oldalán igen nagy a felháborodás.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.