Be kell-e vetni a hadsereget a pandémia leküzdése érdekében?

Az egész világon felizzik egy rendkívül fontos vita: milyen valódi szerepe lehet a hadseregnek a koronavírus-járvány leküzdésében?

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Ez rendkívül súlyos ügy, mivel miután túltesszük magunkat a mostani állapoton, nagyon valószínű, hogy az ezzel kapcsolatos nemzeti jogrendek masszív újragondolásának leszünk a tanúi, sőt, ennél szélesebb körben, a szükség- és hadiállapotot meghatározó alkotmányos rendelkezések újbóli megvitatásának is, azoknak a kiegészítő feladatoknak a pontosításával, melyekre a hadsereg különféle aktív és tartalékos komponenseit fel kell majd készíteni és ki kell majd képezni. Pontosabban mondva, valószínűleg az eddiginél sokkal szélesebb körben és pontosabban kell majd választ adniuk bizonyos új típusú veszélyekkel – mint a COVID-19 – kapcsolatos specifikus igényekre, a mostanihoz hasonló helyzetekben sokkal szélesebb körű specializált műveleti igényeknek kell majd megfelelniük a civil szektornak nyújtott támogatásban, törvény által meghatározott masszív tartalékokkal rendelkezve, a „civil katasztrófai” esetekre.

Miért lett ez most ennyire sürgető?

Mert, legalábbis ahogy az vitathatatlanul bizonyítást nyert abban az időszakban, amelyben előbb járvány robbant ki, ami pandémiává fejlődött, az államok kegyetlenül kemény leckét kaptak: magukra maradtak! Nem működtek (mert nem arra hozták létre őket úgy, hogy a válság ilyen drámai méreteiben is működjenek) azok a támogatási programok, melyeket a NATO és az EU évtizedeken keresztül közösen létrehozott megoldásokként mutatott be, hogy kifejezze a szolidaritást és a bármiféle (katonai és civil) katasztrófatípusokkal való megbirkózáshoz szükséges közös cselekvést, a biztonságot és a társadalmi rendet védve az euro-atlanti és az európai térségben. Itt megtalálhatják (a link nem működik – a szerk.) azoknak a beavatkozási mechanizmusoknak a leírását, melyeket a két intézmény szervezeti felépítésében katasztrófák esetére létrehoztak. Persze, a mostani pandémia valamivel több, mint amit a NATO és az EU tervezői elképzeltek. De azt hiszem, hogy éppen egy ilyen szélsőséges forgatókönyv kidolgozása lett volna a szerepük. Itt nem a játékelméletről beszélünk, mert abban remekül állnak. Erről a mostani válságról beszélünk, melyben az egyik tagország azt kérte – maximális sürgősséggel és kétségbeeséssel –, ami a legalapvetőbb szolgáltatásnak kell lennie a katasztrófák esetére vonatkozó együttműködésben, azaz védőmaszkokat és védőruhákat. Semmit sem tudtak nekik adni, mert hirtelen minden tagállam a saját készleteit számolta és a saját termelési lehetőségeit mérte fel, megfeledkezve az európai vagy euro-atlanti szolidaritásról. És

elkezdődött az a folyamat, ami mára elérte a maximális szintet: a bezárkózás a saját határokon belülre.

Aztán azt remélték, hogy csak „helyi válságokról” lesz szó. Ez a hamis feltételezés vezetett a döntéshozatali mechanizmusok késlekedéséhez is nemzeti, de intézményi szinten is, mely intézmények – Brüsszelben – a válságra adott gazdasági válságot koordinálják. Komoly gazdasági támogatási lépéseket indítanak be – csak most, reméljük, hogy ez nem túl kevés és főleg nem túl késő. Ezek közé tartozik, hogy az Európai Központi Bank tegnap (március 18-án – a szerk.) este 750 milliárd eurót szabadított fel az állam- és magánadósságok visszavásárlására, hogy megpróbálják korlátozni a pandémia hatását az euróövezet gazdaságára. Ez a művelet az év végéig zajlik majd és azt a néhány nappal ezelőtt már meghozott döntést egészíti ki, mellyel 125 milliárd eurós többletösszeget biztosítanak 2020-ban. Ehhez járulnak az Európai Bizottság által bejelentett, már ismert lépések.

De amíg a makrogazdasági műveletek éreztetni fogják hatásukat, a terepen máris gondok vannak és annyira komoly gondok eljövetele ígérkezik, hogy rendkívül valószínűvé válik a hadsereg segítségül hívása is. Vagyis, hogy nagyon pontosak legyünk, a szigorúan a nemzeti területen tevékenykedő nemzeti hadseregeké. Ami fontos pontosítás, hiszen a NATO most, a pandémia miatt (és több ország távozása miatt) jelentősen csökkenti annak a hadgyakorlatnak a méretét, melynek keretében 37 000 katona hajtotta volna végre a „Defender Europe 2020” hadgyakorlatot – a legnagyobb lett volna az utóbbi 25 évben –, amit válaszlehetőségnek gondoltak ki egy esetleges orosz agresszióra. Sok állam hazahívta a katonáit és szintén otthon marad az a 20 000 amerikai katona is, akiknek az erődemonstráció gerincét kellett volna képezniük, mert „most a katonáink, a civilek és családtagjaink egészsége, biztonsága és felkészítése a fő feladatunk”.

Hirdetés

De mi van akkor, isten őrizz, ha hadgyakorlat helyett valódi katonai bevetésről lett volna szó? Akkor mi történt volna? Viszont – és ezt az érvet is hallottam, melyet be kell emelni a jövendőbeli gondolatmenetekbe –, vajon nem volt normális, hogy a tagállamok csapataik megóvását akarják és ne küldjék azokat terepre csak egy egyszerű hadgyakorlat kedvéért? Háború esetén egyértelműen teljesen mások lettek volna a parancsok. Lehetséges. Ám továbbra is érvényes az a kérdés, hogy a NATO rendelkezik-e a szükséges specifikus állománnyal és miként tudja (vagy tudná) azt bevetni egy olyan helyzetben, amelyet sok európai államban egy közepes intenzitású konfliktussal lehet egyenértékűnek tekinteni, ha esetleg az Atlanti Tanács tagjai a washingtoni szerződés 5. cikkelyére hivatkozva ezt kérnék. Addig is minden egyes európai államnak egyedül kell megadnia a választ, a saját szükségállapoti forgatókönyvei alapján.

De mit tehet a hadsereg?

Az első és leginkább előrelátható művelet a közrenddel és határvédelemmel kapcsolatos specifikus eljárásokhoz való csatlakozás. Rendőrökkel és biztonsági erőkkel végzett vegyes őrjáratok formájában (amilyeneket Nyugaton széles körben alkalmaznak bizonyos nagy intenzitású terrorista cselekmények után). A második lehetőség – a pandémia helyi vagy országos alakulásától függően – különböző övezetek (lakónegyedek, városok, régiók) védelme lehetne, szintén a rendőrség, a csendőrség és a különleges erők segítségével és azok koordinálásával. Talán a harmadik dimenzió a leglényegesebb: a fertőző betegségek leküzdésére szakosodott kórházak és karaténterületek létesítése. Vagyis a 2. és a 3. pontnál arról van szó, amiről a kínai hadsereg bebizonyította, hogy lehetséges: Vuhan térségének és 27 millió ember hermetikus lezárása, plusz egy néhány ezer főt befogadni képes kórház néhány nap alatti felépítése. Persze, minden hadsereg rendelkezik bizonyos számú tábori kórházzal, de nem azok jelentik a megoldást, hiszen ezeket eleve traumák kezelésére tervezték és ahhoz szükséges technikával szerelték fel, olyan katonaorvosokkal, akik nem a fertőző betegségekre szakosodtak.

Milyen dimenzióban történnek a tervezések? Íme, egy nagyon jól dokumentált cikk erről a témáról a Defence One folyóiratban, mely megmagyarázza Trump legutóbbi példátlan döntéseit is, melyekkel a keleti, illetve a nyugati parthoz vezényelt egy-egy kórházhajót, de ezúttal a fertőző betegségek kezeléséhez szükséges ellátmányokkal, tekintettel arra, hogy az amerikai szakemberek saját rendszerükkel kapcsolatos vélekedései szerint a jelenlegi kapacitások messze nem lesznek elegendőek egy pandémiás csúcs leküzdéséhez.

Talán ezen a téren maximálisan hasznos lehet a hadsereg hozzájárulása,

amennyiben szakembereket mozgósítanának bizonyos civil területekről, például az egészségügyből vagy az építőparban dolgozók közül, főleg, hogy nagyon sok hazaszerető fiatalunk érkezik most haza, akik minden bizonnyal szívesen rendelkezésre bocsátják azt a szaktudásukat, melyet egész Európában bizonyítottak az építkezéseken.

Lehetnek tehát a hadsereg bevonása melletti és elleni érveink is. De, ahogy azt ilyenkor mondani szokták, várjunk rendben, csendben és fegyelemben a Főparancsnok utasítására.

Hirdetés