Balesetezett egy autópályán a forgalommal szemben haladó autó, az ilyen helyzetek megelőzését szolgáló törvény a kormány fiókjában hever

Mert minek az ilyesmivel sietni.

Hirdetés

Miközben úgy tűnik, hogy Romániában az európai átlaghoz képest több híradás érkezik arról, hogy egyes autósok az autópályákon a forgalommal szemben száguldoznak, és ebből most súlyos baleset is született, a kormány hosszú ideje jegel egy olyan jogszabály-tervezetet, amely legalább esélyt teremtene arra, hogy az elrettentés erejével csökkentsék az ilyen incidensek esélyét.

A legfrissebb ilyen eset éppen csütörtökön reggel történt Temes megyében, ráadásul nem csupán ártalmatlan forgalommal szembeni autókázás zajlott, hanem baleset is történt.

Temesgyarmat közelében egy autós eltévesztette a felhajtót, ennek nyomán a rossz oldalra került: menetiránnyal szemben száguldott.

Visszafordulni már nem volt ideje, karambolozott egy szabályosan közlekedő autóval. A balesetben öten sérültek meg.

A baleset miatt egy sávot le kellett zárni, a kocsisor természetesen feltorlódott.

Hogy az ilyen eseteknek mi az oka – a vezetési kultúra általános hiánya, vagy inkább az, hogy Romániában kevés az autópálya, így sokan nincsenek hozzászokva ahhoz, hogyan kell a gyorsforgalmi utakon közlekedni –, azt nem a i tisztünk eldönteni, annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet a közlekedés-rendészet figyelmét is felkeltette.

Olyannyira, hogy megoldási javaslatot is kidolgoztak.

A tervezetet még augusztus 4-én ismertették a nyilvánossággal.

Eszerint a jelenlegihez képest megkétszereznék a bírságot azok számára, akik az autópályákon a forgalommal szemben haladnak,

mint ahogy a jogosítvány felfüggesztésének időtartamát is.

Az országos rendőr-főkapitányság csütörtöki közlése szerint a közlekedésrendészet által kidolgozott tervezet értelmében 2900 lejes bírságot lehetne kiróni azokra, akik rossz irányba haladnak a sztrádákon, emellett 120 napra – vagyis négy hónapra – függeszthetnék fel a vezetői engedélyüket.

Hirdetés

Emellett bevezetnék a KRESZ-be az agresszív vezetői magatartás kihágását, amely nyomán többek között azok lehetnének felelősségre vonhatók, akik az autópályák leállósávjában száguldoznak.

Ezért jelenleg csupán bírság jár, a közlekedésrendészet viszont azt szeretné, hogy akit tetten érnek, annak 60 napra a jogosítványát is bevonhassák.

A rendőrség át is küldte a tervezetet még akkor a belügyminisztériumnak, amelynek esetleges kiegészítésekkel a kormány elé kellett volna terjesztenie azt, hogy sürgősségi rendeletben fogadhassák el a KRESZ módosításait.

Azonban a kormánypártok az elmúlt időszakban éppen egymás torkának harapdálásával foglalatoskodtak, nem értek rá ilyen apróságokkal foglalkozni.

Olyannyira, hogy nem is foglalkoztak vele,

pedig a kormány október 5-i megbuktatásáig pont két hónapjuk lett volna rá.

Most viszont azért hever egy fiókban, mert azóta sincs teljes jogú kormány, és még egy darabig nem is lesz, hiszen a leendő koalíciós partner PNL és PSD éppen azon veszekszik, hogy melyiküké legyen először a miniszterelnöki tárca a rotációs rendszerben.

Addig pedig aki autópályán autózik, figyeljen az átlagosnál is jobban.

Hirdetés