EU-zászló a strasbourgi katedrális előtt (fotó: Patrick Hertzog/AFP)

Az EU mindenkivel párbeszédet folytat, kivéve az egyházakat

Az Európai Unió az egyenlőség tere szeretne lenni, és kihasznál minden alkalmat, hogy szembeszálljon az idegengyűlölet és a faji megkülönböztetés bármely formájával. Ez a törekvés egy felvilágosult és humanista indíttatásból ered.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

A szöveg eredetileg a Libertatea.ro oldalon jelent meg. (Kiemelések tőlünk – a szerk.)

Az emberi jogok gyakorlati kifejeződése semmiképpen nem ellentétes a keresztény tanítással, amely kétezer éve az egyetemes testvériséget, a felebaráti szeretet kötelességét, az idegenek elfogadását és a jótékony cselekedetek spirituális értékét hirdeti. Mégis, főként a posztkommunista Keleten, ahol a keresztény hagyomány újrafelfedezése elválaszthatatlanul összefonódott a nemzeti identitás megerősítésével, az Európai Bizottság által népszerűsített diszkriminációellenes politikákat sokszor gyanakvással – ha nem euroszkeptikus irritációval – figyelik.

Ezeket az európai politikákat a konzervatívok egyre gyakrabban „progresszistának” minősítik – ahogyan a keresztény hagyomány iránti nyílt elkötelezettséget pedig pejoratív módon „ultrakonzervatívként” címkézik.

Vegyük szemügyre a dolgokat sine ira et studio (harag és részrehajlás nélkül, lat.). Az Európai Unió projektje, genézisénél fogva, kereszténydemokrata eredetű. Válaszként született a háború utáni Európa nácizmustól való mentesítésének és az alapvető szabadságjogok megőrzésének szükségletére egy olyan világban, amelyet egyre inkább fenyegetett a szovjet kommunizmus terjeszkedése. Az Európai Bizottságot a tagállamok többféle ideológiai irányultságot valló képviselői alkotják, ezáltal demokratikus módon tükrözve az európai parlamenti választásokon megnyilvánuló egyfajta többségi akaratot. Az EU-s szerződések senkit sem köteleznek arra, hogy baloldali, centrista vagy jobboldali legyen, csak arra, hogy legyen elkötelezett a jogállam, a demokrácia, a szabad piac és a humanizmus elvei és értékei iránt, amelyeket ENSZ kartája szentesített 1945-ben. Hogyan jutottunk el az európai konzervatívok és a Bizottság antidiszkriminációs, vagyis faj- és idegengyűlölet elleni politikája közti feszültségig? Az identitás és az integráció közti betemetetlen árok miatt!

Keleten, akárcsak Nyugaton, léteznek pártok, amelyek aggódnak az illegális migráció és egyes, nehezen integrálható közösségek/kisebbségek folyamatos gyarapodása miatt. Mögöttük választók milliói állnak, akik úgy vélik, hogy

a multikulturalizmus doktrínája megbukott a gyakorlatban, bármily nemesek is lettek volna az elméleti alapvetései.

Ahelyett, hogy válaszolna ezekre a (meglehet, eltúlzott és részben irracionális) félelmekre, úgy tűnik, a Bizottság épp az ellenkező irányban indul el, de csak diszkurzív szinten, a felvállalt erény védelmében (mivel a valóságban az illegális bevándorlás elleni intézkedéseket, például a Frontex megerősítése révén, már elfogadták, főleg a szír menekültválság után).

A Bizottság érti, hogy a társadalmi béke és az európai identitás védelme a 27 tagállamban (amelyek amúgy is különböznek nyelvi és gazdasági szempontból) egymást külcsönösen feltételezi, mégis az Egyesült Államokból importált progresszív vízió fogalmaiban nyilvánul meg.

Azok az európaiak, akik tartanak attól, hogy a kulturális egyensúlyt és az életmódunkat a világnak ezen a részén veszélyeztetheti az illegális bevándorlás, kénytelenek olyan hivatalos közleményeket olvasni, amelyek tele vannak önváddal az állítólagos „rendszerszintű rasszizmus” miatt. Az a feszültség, amelyre utalok,

az óvatos proidentitárius fellépés és a határtalan, az objektív valóságtól, de az európai közösség jelentős részének érzéseitől is elrugaszkodott idealizmus közti ellentmondásból táplálkozik.

Hirdetés

Megtudtam egy interjúból, amit Michaela Moua asszony, az EU rasszizmusellenes harcért felelős különmegbízottja adott az Euractiv portálnak, hogy az ő feladata adatokat gyűjteni a rasszista/idegenellenes megnyilvánulásokról, és azokról jelentést készíteni az Európai Bizottságnak. Ebben a folyamatban különböző jogi eszközöket használnak: a „kötelezettségszegési eljárás” klasszikus mechanizmusát, az „antirasszista akciótervet”, a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (Digital Services Act), amit 2020 decemberében hoztak, és amely kötelezi a digitális felületeket az elhajlások kiszűrésére, az online gyűlöletbeszéd elleni magatartási kódexet, új szabályokat, amelyek azt kívánják megelőzni, hogy a mesterséges intelligenciával történő arcfelismerés ne vezessen diszkriminációhoz (2021. április 21-én fogadták el).

Ezekhez társulnak még olyan időszakos tevékenységek, amelyek a rasszizmus/idegengyűlölet és Európa gyarmati korszaka, illetve a nácizmus, a holokauszt közti kapcsolatot hivatottak pedagógiai céllal tudatosítani (itt említhetjük a rabszolgaság eltörlésének nemzetközi emléknapját, amelyet 2020 júliusában vezetett be az Európai Parlament, vagy az Európai Tanács ajánlását, hogy az iskolai tantervbe iktassanak be egy fejezetet a roma közösségek történelméről).

Végül két, ugyanazon nevelési célokat szolgáló program kapott költségvetési támogatást: a Kreatív Európa és az Állampolgárság, egyenlőség, jogok és értékek elnevezésű program. Ez mind szép és jó, azzal a megjegyzéssel, hogy a jelzett időszakban

az EU csak a tagállamok különböző nemkormányzati szervezeteivel (NGO) jelentette be együttműködési szándékát, a keresztény egyházakkal és más vallási közösségekkel nem.

Hogyan értelmezzük ezt a mulasztást, amellyel mintha szándékosan zárnák ki azon intézményes partnereket, amelyeknek állandó hivatása a béke, a testvériség, a befogadás és az egyenlő emberi méltóság védelme?

Hirdetés