Áram és aszfaltozott út nincs, helyette optikai kábellel és kerékpárúttal büszkélkedhetnek egy erdélyi település lakói

Sajátos fejlesztési prioritásokkal szembesültek az emberek a Hunyad megyei településen.

Hirdetés

Igencsak furcsa viszonyok között élnek az ország egyik legelszigeteltebb településének számító Hunyad megyei Batrina községhez tartozó három tanya lakói: az áramot a mai napig nem vezették be hozzájuk, de optikai kábelük van.

A hegyvidéki tanyákra még tíz éve vezette be az optikai kábelt az akkor még Romtelecom névre hallgató szolgáltató, a hivatalos pr-bullshit nyelvezetben megfogalmazott indoklás szerint azért, mert kiemelkedő fejlődési potenciált látott a vidékben.

Nos, ennek fényében faoszlopokat telepített, ezekre felhúzva vezette be a tanyákra az optikai kábeles internetet.

Ami azonban sohasem működött, hiszen áram nem volt.

Az oszlopok egy része azóta kidőlt, volt, amely a helybeliek földjeire, de olyan is akadt, amely valamelyik úton landolt.

Áram azóta lett – na nem mintha bevezették volna, de sokan napelemet telepítettek, de van, aki generátort vett. Emellett jó szolgálatot tesz a hagyományos petróleumlámpa is – főleg télen, amikor a napelemek nem termelnek annyi áramot, amennyi szükséges lenne.

A tanyákat földút köti össze a községközponttal.

Illetve esős időszakokban inkább elválasztja tőle, hiszen olyankor jobbára járhatatlan.

Hirdetés

Azonban most orvosolják a helyzetet.

Na nem aszfaltozzák le az utat, arra ugyanis nem sikerült pénzt szerezni.

Az országos helyreállítási terv részeként arra kapott a község 1,3 millió lejt, hogy kerékpárutakat építsen a községközpont és a hozzá tartozó települések között.

Aminek a település összesen mintegy 80-90 lakója bizonyára felhőtlenül örül.

Hirdetés