Alkotmányellenes javaslattal akarta növelni a gyerekpénzt az RMDSZ

Kelemen Hunor nyilatkozott egyet, mire Asztalos Csaba küldött neki egy alkotmányos pofont.

Hirdetés

Javában zajlik a gyerekpénz körüli cirkusz a kormánykoalícióban. Olyan szép látni, amikor a hatalomba csöppent pártok ügyesen leszavazzák a saját kapmányhazugságaikat kampányígéreteiket. Tehát: az lehet, hogy úgy volt, de már nincs úgy, hogy a gyerekpénz összege július elsejétől nő még egyet, ahogy a kormány vonatkozó rendelete kimondta. A szenátus munkaügyi bizottságában ülő liberális, eremdéeszes és uszerista honatyák pikszükkel szépen áthúzták az eddig érvényes döntést és beírták, hogy a gyerekpénz 2022. január elsejétől nő majd (ha…), mégpedig az infláció mértéke szerint.

Közben a koalíció felső tízezre is tárgyalt a dologról és Kelemen Hunor az RMDSZ nevében előállt egy „filozófiai” ötlettel: tegyék függővé a gyerekpénz összegét a család jövedelmétől, továbbá lehessen leírni a jövedelemadóból.

Oké, eltelt egy nap és kedden máris érkezett az alkotmányos tasli, Kelemen Hunornak címezve, az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól. A tanács elnöke, Asztalos Csaba Románia alkotmányára hivatkozva kijelentette, hogy az RMDSZ remek ötlete fejjel megy az alkotmánynak, ugyanis a gyerekpénz a gyermek joga, tehát az állam részéről semmiféle megkülönböztetés nem vonatkozhat rá, a életkort és a fogyatékkal élést kivéve.

Persze a derék politikusok ötletelhetnek kedvükre, sőt, tegyék is, hiszen ezért vannak ott, ahol, csak épp ne feledkezzenek meg a törvényről a nagy lendületben.

Hirdetés