Fotó: Facebook/Méra Világzenei Csűrfesztivál

Aki Mérán csűrfesztiválozna a hétvégén, ne halogassa a jegyvásárlást!

A családias hangulat garantált az idei Méra World Music fesztiválon. Kevés a jegy, és az is fogyóban.

Hirdetés

A mérai csűrfesztivál mindig is egy szűk réteget mozgósító, exkluzív, és pont emiatt családias esemény volt, de ez most hatványozódni látszik: az idei különkiadáson ugyanis a szervezők mindössze egy 90 ülőhelyes közönségtér kialakítására kényszerülnek. A koronavírus miatt elmaradt fesztivált egy négynapos koncertsorozattal, népzenei mesterkurzussal és fotókiállítással pótolják, lehetőséget teremtve arra, hogy a műfaj képviselői és kedvelői ismét egymásra találhassanak.

Szeptember 17-én, csütörtökön a Nadara Gypsy Band, pénteken Szilágyi Tóni szamosújvári virtuóz prímás, énekes és zenekara, szombaton a Nightlosers, Kolozsvár ikonikus ethno-blues zenekara, vasárnap pedig a Tokos Zenekar lép fel a csűrben.

A kalotaszegi népzenei mesterkurzuson hegedű, brácsa, bőgő és harmonika játékot fognak oktatni a Kallós Zoltán Alapítvány népzenei iskola oktatói, illetve Kalotaszeg kiemelkedő cigányzenészei. A részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Emellett Szarka-telken az elmúlt 4 év legszebb pillanatait megörökítő fotókiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők Bethlendi Tamás és Kőmíves István fotóiból.

A napi páros koncertjegyeket mától, azaz hétfőtől lehet vásárolni, 100 lejért. Jó tudni, hogy hétfő délig csak a pénteki és a vasárnapi koncertre maradtak jegyek.

Hirdetés