A miniszterelnök elismerte, hogy a kormány adóemelés jóváhagyását tervezi.
Jelentősen megnőhet jövőre a helyi adók és illetékek összege, miután a kormánykoalíció pártjai megállapodtak arról, hogy jóváhagyják az emelést.
Ezt Nicolae Ciucă miniszterelnök ismerte el szerdán este.
A kormányfő elmondta, a koalícióban megállapodtak, ennek nyomán liberális és szociáldemokrata honatyák olyan módosító javaslatot nyújtottak be az adók kiszámításának megváltoztatásáról szóló, 16/2022-es kormányrendelethez, amely lehetővé teszi a helyi adók és illetékek 50 százalékos emelését.
A kormányfő szerint a megyei és települései önkormányzatok szövetségeivel egyeztettek a döntés előtt, miután azok jelezték, hogy
A kormány még júniusban döntött arról, hogy januártól az ingatlanadók jelenlegi kiszámításának módszertanáról – miszerint az adót az elhelyezkedés és a felhasznált építőanyagok alapján számolják ki – áttérnek arra, hogy a közjegyzői nyilvántartásokban szereplő értéket veszik alapul.
Az önkormányzatok mellett azonban a közjegyzők és az értékbecslők is jelezték, hogy ezt nem lehet megvalósítani a tervezett határidőig.
Ennek nyomán döntöttek most arról, hogy lehetővé teszik az 50 százalékos emelést.
Adrian Câciu pénzügyminiszter megpróbálta megnyugtatni a kedélyeket, mondván:
a 2015-ös törvény alapján ugyanis az önkormányzatoknak mozgásteret is biztosítottak, így az ingatlanok értékének 0,2 és 0,8 százaléka közötti sávban szabhatták meg az adót, és van olyan település, ahol már ma is a maximális érték alapján számítják ki az adókat.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány nem tömheti be a végtelenségig központi pénzekből az önkormányzatok költségvetésében tátongó lyukakat.
Vagyis előfordulhat, hogy az önkormányzatok nem élnek a most számukra felkínált adóemelési lehetőséggel.
De azért nagy összegben nem fogadnánk arra, hogy önmegtartóztatást fognak tanúsítani.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.