// 2025. július 19., szombat // Emília

Addig szlalomozott részegen a kamionsofőr a forgalomban, hogy a szemtanúk elvették tőle a slusszkulcsot

// HIRDETÉS

Könnyen tragédiához vezethetett volna a felelőtlensége, ha nem lép közbe a többi sofőr.

Szokatlan jelenetnek lehettek szemtanúi vasárnap este a 79-es főúton, a Szalonta felől Nagyvárad irányába tartó sofőrök: egy fehérorosz kamionsofőr olyan részegen ült volánhoz, hogy az már a közlekedés többi résztvevőjének is feltűnt. Többször elvesztette az uralmát a tehergépjármű fölött, ha éppen nem menetiránnyal szemben haladt, akkor kis híján az árokba borult, vagy a záróvonalat figyelmen kívül hagyva szorította le az úttestről a szemből érkező autókat.

A mögötte haladó autó fedélzeti kamerája tanúsítja, hogy egyedül a többi sofőr lélekjelenléte miatt nem következett be egy tragédia. Az ámokfutásnak végül két másik gépjárművezető vetett véget, akik addig dudáltak, míg a fehérorosz kamionsofőr megállt. Ekkor elvették tőle a slusszkulcsot, és addig nem engedték el, míg a rendőrség a helyszínre nem érkezett.

A két beavatkozó sofőr közül az egyik éppen egy szolgálaton kívül lévő rendőr volt. A határozott fellépésére nagy szükség volt, hiszen a nyilvánvalóan részeg sofőr időközben agresszívé vált. A 39 éves delikvens leheletében 1,38 mg/l alkoholszintet mértek, és még vasárnap bekísérték a kórházba a véralkoholszint megállapítására. A rendőrök ezt követően 24 órára őrizetbe vették és büntetőeljárást indítottak ellene.

Újabb emlékeztető ez, hogy érdemes óvatosan vezetni, mert nagyon sok a felelőtlen őrült a közutakon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro