// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

A TikTokon fakadtak ki a diáklányok az aradi nőgyűlölő vallástanárra, eljárás indult ellene

// HIRDETÉS

Többek között azt fejtegette a vallásórán, hogy bizonyos nők megérdemlik a nemi erőszakot.

Ha beigazolódik mindaz, amit a diáklányok állítanak egy aradi ortodox vallástanárról, akkor nem ússza meg felelősségre vonás nélkül: akár az állásába is kerülhet, hogy a nőkre nézve sértő kijelentéseket tett. A tanár állítólag azt mondta a vallásórán, hogy a kihívóan öltözködő nők megérdemlik a nemi erőszakot, emellett rendszeresen vulgáris módon fejezte ki magát, és az egyik diáklány távollétében azt fejtegette, hogy a férfiak akkor sem erőszakolnák meg, ha megfizetnék őket érte.

Az aradi sajtó értesülése szerint a 45 éves férfi beismerte az Elena Ghiba Birta Főgimnázium vezetőinek, hogy tett ilyen kijelentéseket, ezzel az ügyet – persze a megfelelő büntetés után – le is lehetne zárni. Csakhogy a diáklányok TikTokos panaszai eljutottak a rendőrség illetékes osztályához is, akik hivatalból eljárást indítottak. Egy írásos feljelentés is érkezett a rendőrséghez, ezzel együtt már nem lehet szőnyeg alá söpörni.

Az Arad megyei rendőrség sajtószóvivője szerint a férfi ellen visszaélésszerű viselkedés és a 18 éves diáklány verbális sértegetéséért indult az eljárás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro