A székely megyékben indult a legkevesebb csődeljárás idén

Országos szinten viszont több cég ment csődbe a tavalyi évhez viszonyítva, és azért a székely megyék mindegyikében sem feltétlenül pozitív a mérleg.

Hirdetés

Rosszabbul indult az idei év a cégek és az egyéni vállalkozók számára, mint a tavalyi: a cégbíróság (ONRC) legfrissebb adatai szerint az idei év első négy hónapjában több cég ment csődbe, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Konkrétan 2171 cég vagy egyéni vállalkozó kényszerült végleg lehúzni a redőnyt, ami 8,12 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Az adatokból kiderül, hogy a székely megyékben jelentették a legkevesebb csődöt számszerűen: Hargita megyében hatot, Kovászna megyében pedig nyolcat.

Csakhogy Hargita megyében ez éppen hogy rosszabb a tavalyi adatokhoz képest, ugyanis 20 százalékkal többet jelent.

Kovászna megyében viszont 27,27 százalékkal kevesebbet, vagyis Háromszéken javult a helyzet.

A legtöbb csődeljárást Bukarestből jelentették, ahol 391 cég került kilátástalan helyzetbe, viszont ez itt is kedvezőbb a tavalyi adathoz képest, mivel 5,56 százalékkal kevesebb céget jelent.

Nem áll viszont jól Bihar megye, amely a csődeljárások számát tekintve országos szinten a második helyen áll:

januártól április végéig 202 eljárás indult, ami jóval, 30,32 százalékkal több, mint a tavalyi első négy hónapban.

Hirdetés

Bihart Kolozs megye követi a rangsorban 140 csődeljárással – itt viszont még ez a viszonylag magas szám is pozitívumnak tekinthető, mivel 15,66 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

A harmadik helyen Temes megye áll 110 csődeljárással, itt ismét csak negatív a mérleg, mivel ez 11,11 százalékkal több, mint a tavalyi év első négy hónapjában.

A legtöbb csődeljárás a nagy- és a kiskereskedelemben, az autószerelők körében, és a feldolgozóiparban indult.

Hirdetés