Jelen szöveg a Contributors oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Nem világosak a posztkommunista Románia közelmúltjának kulcsmomentumai. A forradalom, a bányászjárások és a marosvásárhelyi konfliktus ügyét időnként lezárják, majd újra megnyitják. Az aktákat a katonai és a polgári ügyészségek között sétáltatják, bizonyítékok tűntek el, a tanúk meghaltak (egyesek gyanús körülmények között) vagy elhagyták az országot. Szörnyűséges dezinformációkkal akadályozták a sajtó erőfeszítéseit az események kivizsgálására.

Az említett események magyarázatára kifejlesztett narratívákban van néhány közös pont:

a külső ellenség (magyarok, szovjetek) és a külföldi „provokációkkal” szembeni egységre vonatkozó felszólítások,

melyek a bármely tekintélyelvű rezsim által kifejlesztett „ostromlott erőd” típusú diverzió jellemző tünetei. De mi volt a tét és ki állt az események mögött? Valószínűleg ugyanazok, akik a mai dezinformálások mögött is állnak, hiszen az utóbbi 27 évben ugyanaz volt a metanarratíva, a szükséges konjunkturális változataival együtt: Románia gyarmattá válhat (akkor szovjet, most európai), a külföldiek mindent elloptak, a Ceauşescu-rezsim alatt jobb volt az élet, mint most, veszélyben vannak a hagyományos értékek, az ország jövőjéről a nemzetközi „háttérhatalom” dönt.

A kommunista nomenklatúra és a Securitate

ellenforradalommal, a saját népe ellen folytatott igazi hibrid háborúval sajátította ki a temesvári forradalmat.

A hírszerző szolgálatokat 1990 februárjában–márciusában hozták létre és népesítették be túlnyomórészt volt szekusokkal, előrelátva és a marosvásárhelyi diverzióval semlegesítve az ezzel kapcsolatos esetleges tiltakozásokat. A bányászjárások megerősítették a hatalmon lévő neokommunista keményvonalasok helyzetét, eltávolítva Romániát az európai opciótól és szimpátiától. Nem véletlen, hogy az 1991. szeptemberi bányászjárásra röviddel a moszkvai puccs után került sor.

A Securitate megszerezte a hatalmat, létrehozta a „különös kapitalizmust” és zsarolható személyeket helyezett az állam kulcspozícióiba. De most valamivel többet akar – azt akarja, hogy a történelem ismerje el: a Securitate a Nép oldalán állt, a Jót képviselte. Ez a legnagyobb tét. A hóhéroknak mindig gyengéjük a történelem.

Fake forradalom?

„Ha már csak három napot élek is, de tudni akarom, hogy a világ egyértelművé válik”, mondta Elisabeta Rizea, aki inkább börtönbe ment, de nem árulta el azt az igazságot, amiben hitt. 1949-ben az ő házában tették le az esküt az Arnăuţoiu-csoporthoz tartozó partizánok. 13 évnyi börtön után a Securitate 1989 decemberéig megfigyelés alatt tartotta. Rizea mama, vagy Tuţa néni, ahogy a szomszédok nevezték, 91 évesen halt meg, hiszen nem várhatott a végtelenségig. 2001 májusában, amikor I. Mihály király és Anna királyné meglátogatták, kukoricát sütöttek és találós kérdéseket mondtak. „Halálomig szeretni fogom, mint a szemem világát. Azt kívánom, hogy Románia királya legyen, hogy mindig az országban legyen.” Egy másik Románia románjai voltak. 2003-ban parókával temették el – a szekusok a börtönben kitépték a haját.

A forradalom utáni első években a nuksoraiak ellenezték útszéli kereszt felállítását a Securitate által meggyilkolt partizánok emlékére és továbbra is ferde szemmel néztek Tuţa nénire. A saját gyávaságukra emlékeztette őket. A románok aztán abban is kudarcot vallottak, hogy emlékművet állítsanak Elisabeta Rizeának – az Igazság emlékműve lett volna. De vajon ismerjük az igazságot, mely szabaddá tesz?

Amit ma „1989-es Forradalom”-nak nevezünk,

egyesek számára kisajátított forradalom, mások számára államcsíny, titkosszolgálatok által megrendezett dolog vagy ellenforradalom. Ahogy azt Lucian Boia mondja, nem az önfeláldozás, hanem a hazugság lett a modern Románia alapító mítosza.

Léteztek a terroristák? A külföldi hírszerző szolgálatok 1989-ben és 1990-ben Románia területén tartózkodó ügynökei voltak ők? A szovjetek érintettek voltak? Ki adott tűzparancsot 1989. december 22-én? Ki adott parancsot a rádió-elektronikai háborúra? Ki szervezte meg az azokban a napokban zajlott nagyszabású dezinformációs és álhírterjesztési folyamatot?

Azt mondták, hogy ez volt az első „tévében közvetített” forradalom. Sokkal inkább

az első tévé segítségével végrehajtott forradalom volt,

a „felkelők” koordinálásával, dezinformációval és álhírekkel. Valójában mi történt a Ceauşescu-házaspár híres helikopteres elmenekülése után?

A forradalom 97/P/1990. számon nyilvántartásba vett aktáját 25 éven keresztül sétáltatták a polgári és a katonai ügyészségek között, egymás után mindegyik elhárította illetékességét. 1998 szeptembere és 2004 decembere között semmilyen bűnvádi nyomozati lépés nem történt. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék Ügyészsége (PÎCCJ) 2015-ben lezárta az aktát, melyben 709 személy halálát és 2198 megsebesülését vizsgálták.[1] A PÎCCJ a lezárási határozatban arra mutatott rá, hogy a katonák a „fáradtság és stressz miatt” lőttek egymásra. Az 1989. december 22-e és 31-e közötti időszakot „hatalmi űrként, zűrzavar, pánik és káosz által jellemzett állapotként” írták le. A „forradalom győzelmére vonatkozó általános eufória” után egy „félelmi állapot” következett azzal kapcsolatosan, hogy Nicolae Ceauşescu „bizonyos hűséges erők segítségével” visszatérhet az ország élére. Ezt egy „közös, a kialakult benyomás szerint az egész nép akaratával szemben cselekvő ellenforradalmi elemek ellen irányuló cselekvés” követte, állapították még meg a PÎCCJ katonai ügyészei.[2]

Az aktát 2016 áprilisában újra megnyitották 11/P/2014-es számon és 2016 novemberében kiterjesztették, hogy

az emberiesség elleni bűncselekményeket is belefoglalhassák.

A Főügyészség bejelentette, hogy újra meghallgatják az összes sértettet. A Közügyi Minisztérium 2017. december 18-án bombahatású közleményt adott ki.[3] A bizonyításfelvételi eljárás alapján az ügyészek megállapították „az 1989 végén meglévő rendkívül bonyolult nemzetközi helyzetet”, a temesvári eseményeket megelőző és az azok alatti időszak belső helyzetét”, „az 1989. december 21-i népgyűlés Nicolae Ceauşescu elnök általi összehívásának körülményeit”, „az 1989. december 21-e délutánján és estéjén lezajlott politikai-katonai események egyértelmű sorrendiségét”, „az (1989. december 21-én, Nicolae Ceauşescu beszéde alatt kibocsátott) pánikkeltő hatású hang forrását, mely más elemekkel együtt hozzájárult a Palota téren zajló nagygyűlés rendezetlenné válásához és a bukaresti tüntetések kirobbanásához”, „az 1989. december 21-éről 22-ére virradó éjszaka alatti rendkívül fontos események sorrendiségét”, „az elnöki párnak a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága székházáról történt menekülésével, a menekülés útvonalával és a katonai erőknek a forradalmároknak a Központi Bizottság épületébe történt behatolása előtti, alatti és utáni viselkedésével kapcsolatos körülményeket” és „a hivatalban lévő elnök menekülése után a teljes hatalmat Romániában nagyon rövid idő alatt átvevő politikai–katonai parancsnokság összetételét”.

Itt jelenik meg a dokumentum legérdekesebb megjegyzése:

„1989 decemberében nem volt hatalmi űr.”

Ez vajon mit jelenthet? Azt, hogy a Román Kommunista Párt nem vesztette el a hatalmát? Azt, hogy a Securitate, az RKP megtorló és terroreszköze nem tűnt el? Azt, hogy a hatalmi struktúrák továbbra is a hatalmát megőrző régi hatalomnak voltak alárendelve? Ez a kijelentés rendkívül fontos volt. Tekintsük át a végéig a Közügyi Minisztérium dokumentumát, aztán majd visszatérünk a „hatalmi űrhöz”.

Ami a diverziókat illeti, ezek „léteztek, a számos bekövetkezett haláleset, testi sérülés és rombolás fő okaiként”. „A TVR-n (az állami televízió – a szerk.), a rádiószolgáltatón és a katonai távközlési eszközökön keresztül” terjesztették őket, országos szinten létrehozva „a közismert terrorista pszichózist”. A diverziós jelenség „összetettségét és méretét illetően egyedülálló Románia történelmében”, nemcsak a „konkrét hatásmechanizmusok”, hanem „a jelenséget irányító személyek” szemszögéből is. Az ügyészek „az idegen (szovjet) katonai támogatásra irányuló kérést” is dokumentálták. A közlemény végén rámutatnak arra, hogy „jelentős, a Forradalommal kapcsolatos igazság megállapítására alkalmas bizonyítékokat semmisítettek meg vagy módosítottak”, de a bűnvádi eljárás „gyorsan és hatékonyan” folytatódik.

Vajon mivel magyarázható a bizonyítékkezelésben bekövetkezett radikális változás?

25 éven keresztül sem a katonai, sem a polgári ügyészek nem tudtak határozott következtetésekre jutni a Forradalom ügyében. Időközben tanúk és vádlottak haltak meg, bizonyítékok tűntek el. Az akta PÎCCJ általi lezárása után alig két év alatt nagyrészt megoldották a titkot.

A román társadalom legalább négy fő narratívát alakított ki az 1989. decemberi eseményekkel kapcsolatosan. Mindegyik a következő kérdésre próbál válaszolni: „Ki lőtt ránk?” A kérdés jogos, főleg, hogy Ceauşescu 1989. december 22-i elmenekülése után, a Védelmi Minisztériumban 16:00 órakor tartott összejövetelen az összes erőszakstruktúra Ion Iliescunak, a Nemzeti Megmentési Front (FSN), az államhatalom ideiglenes szerve vezetőjének rendelődött alá. A hatalom logikája azt sugallja nekünk, hogy a genocídiumot és az óriási dezinformációt elrendelők és koordinálók pontosan azok lehetnek, akik a következmények haszonélvezői voltak, vagyis a hatalmat megszerzők. De erre nincsenek bizonyítékok, vagy az ügyészek azt állították, hogy nincsenek bizonyítékaik e feltételezés alátámasztására, egészen 2017 decemberéig, amikor nyilvánosságra hozták, hogy „1989 decemberében nem volt hatalmi űr”.

Az első, a volt Securitate-tisztek által hangoztatott narratívában

a hadsereg a bűnös az 1989. december 22-e után elkövetett gyilkosságokban.

Éspedig azért, hogy elfedje a temesvári megtorlással kapcsolatos bűnét. A (hatalmat december 22-én 13:30 órakor átvevő) hadsereg találta ki a terroristák meséjét, hogy ezzel a diverzióval fedje el a Securitatéval szembeni bosszút. A volt szekusok szerint ezt bizonyítja az, hogy a „terroristák 18:00-kor jönnek” információt már december 22-én délben továbbították a hadseregnek. Ezzel magyarázható a Gheorghe Trosca, a Különleges Antiterrorista Harci Egység (USLA) vezérkari főnöke által vezetett legénység meggyilkolása, akit a Nicolae Militaru által irányított hadsereg ölt meg és fejezett le, mert ő leplezte le, hogy (Militaru – a szerk.) a GRU (szovjet katonai hírszerzés – a szerk.) ügynöke volt (ennek az elméletnek a megkérdőjelezése itt – a szerk.). Nem volt forradalom, még Temesváron sem, a szovjetek által már régóta előkészített és a többi nagyhatalom által elfogadott katonai államcsíny volt, amit az is bizonyít, hogy Nicolae Militaru, Vasile Ionel és Marin Pancea tábornokok, GRU-ügynökök bekerültek a legfontosabb erőszakstruktúrák legfőbb vezetésébe. Ebben a forgatókönyvben a december 22-én hatalomra került csoport – Iliescu, Roman, Militaru – bűnös az azutáni, 949 halottal és a Ceauşescu-pár meggyilkolásával járó diverzióban.[4]

A második, a román hadsereg tisztjei által hangoztatott narratíva szerint

a Securitate a bűnös a létrehozott diverziókért,

a Központi Bizottság előtti december 21-i nagygyűléssel kezdve. A hatalom átvétele volt a cél annak ellenére, hogy a Securitate egységei hivatalosan visszavonultak a kaszárnyákba és azonnal alárendelték magukat a hadseregnek. A Securitate találta ki a terroristák meséjét, hogy lehetővé tegye a hadsereg elleni harcot. Ami Troscát illeti, ő állítólag a Securitate egyik tisztje volt, semmi több, ennek bizonyítéka, hogy 2011-ben megvonták tőle a „Román Forradalom vértanú hőse” címet.[5] Az idegen hatalmak (nyilvánosan, a TVR-n keresztül követelt) beavatkozása a Securitate által generált dezinformáció volt az azt követő vérfürdő megindokolására.

Az egyes történészek és újságírók által hangoztatott harmadik narratíva szerint a diverziókat a Katonai Hírszerzési Igazgatóságnak (DIA) alárendelt „246” hálózat[6] hozta létre és az volt a céljuk,

hogy megtartsák a hatalomban a Román Kommunista Pártot,

megakadályozzák Mihály király visszatérését a trónra (ezzel magyarázható a Központi Egyetemi Könyvtár, a királyság egyik jelképének a megsemmisítése) és a történelmi pártok hatalomra kerülését. Valójában ők voltak a „terroristák”. Az államcsínyt Victor Stănculescu tábornok hajtotta végre, amikor úgy döntött, hogy nem hajtja végre a Ceauşescu által december 22-én kiadott harci parancsot, és 13:30 órakor visszarendelte a hadsereget a kaszárnyákba.

A negyedik, a „hivatalos” narratíva szerint a december 22-e előtti és utáni eseményeket ugyanabban a kontextusban kell megítélni és ugyanannak a „filmnek” a részei.

A hadsereg és a Securitate december 22-e után a nép oldalán állt,

a terroristák léteztek, de egyet sem lehetett bíróság elé állítani, a FSN pedig a „Forradalom kisugárzása”. „Ami azt a kételyt illeti, hogy 1989 decemberében forradalom volt-e vagy sem, mostantól ez felesleges; csak rosszindulat és politikai inkultúra esetében jön vissza újra. (…) Egy forradalmat sokféle módon ki lehet robbantani, még akár államcsínnyel vagy felkeléssel is, de ezek semmilyen módon nem változtatják meg a jelenség természetét, legfeljebb a specifikumát erősítik”, írja Ion Iliescu az Átélt forradalomban.[7]

Dumitru Mazilu e tézis alátámasztására a Larousse-t idézi, amelyben a forradalmat úgy határozzák meg, hogy „a lakosság fellázadása a hatalmon lévő hatóságok ellen, kiváltva ezek eltávolítását és egy új hatalom beiktatását”.[8] De az új hatalom december 22-e estéjén már elfoglalta a helyét és azt, többek között, Iliescu és Mazilu képviselte. A Larousse lexikon szerint a forradalom – győzedelmesen – véget ért. Ebben az esetben a december 22-e utáni események ellenforradalmat jelentettek? Kiét?

Petre Roman másképp látja a történelmet. „Gyakran mondták és írták, hogy a román forradalmat «kisajátították». Azt hiszem, ez a kifejezés jelentős mértékben helyes: a román társadalom demokratikus felszabadítási mozgalma már az 1989. december 22-e és 23-a közötti éjszakán a némileg «modernizált» régi rezsim szűk korlátai közé zárva találta magát. A hatalmat pedig régi kommunisták monopolizálták, vagy legalábbis erőteljesen átszőtték, akiknek az volt az egyetlen akaratuk, hogy egy «kozmetikai» művelettel felruházzák a bukott rezsimet a legitimitásnak azzal a látszatával, melyet Ceauşescu őrülete vesztegetett el. Röviden, miközben Románia előtt megnyílt az összes demokratikus lehetőség, leragadt egy furcsa peresztrojka-fajta állapotban.”[9]

Az utána következő évtizedek dezinformációs hangzavarában

a bizonyítékokhoz való hozzáférés nélkül lehetetlenség rendet rakni.

Így aztán rendkívül fontossá válik a Közügyi Minisztérium 2017. decemberi közleménye. Azt a kijelentést, hogy „1989 decemberében nem volt hatalmi űr”, csak egyetlen módon lehet értelmezni. A Kommunista Párt hatalmon maradt, a Ceauşescu-házaspár kivégzése csak a kommunista nomenklatúrán belüli hatalomátvétel egyik epizódja volt. Ebben az esetben viszont az erőszakstruktúráknak az új hatalomnak való 1989. december 22-i alárendelését a Ion Iliescu által hivatkozott híres „konszenzusnak” kellett volna követnie. Ennek ellenére december 22-e estéjén elkezdődött a vérengzés. Miért?

A TVR-n keresztül egy nagygyűlést hívtak össze 18:00 órára a Központi Bizottság elé, ahol kihirdették volna az állam jövendőbeli vezetőinek nevét. Amikor azon az erkélyen, ahol egy nappal korábban a Ceauşescu-házaspár és más kommunista vezetők álltak, a párt közismert volt aktivistái jelentek meg, élükön Ion Iliescuval, egy párton belüli disszidenssel, a tömeg kiabálni kezdett, „Kommunisták nélkül!”, „Kommunisták nélkül!”.

Akkor kezdtek el lőni.

Szintén 18:00 órakor a 20. Ezred (UM 01060) hat tankja harci parancsot kapott a Központi Bizottság és a Köztársasági Palota védelmére, „az ezekben a székházakban lévő elemek megsemmisítésével és a felsőbb szervek rendelkezésére állításával”.[10] A tömeg azt kezdte kiabálni, hogy „Vessetek véget a tűznek!”, „Ne lőjetek tovább!”, „A hadsereg velünk van!”. Bent a Nemzeti Megmentési Front megkezdi első ülését, kint pedig megjelentek a színen a „terroristák” és a hadsereg megkezdte a harcot ellenük.

Vajon azt sugallják az ügyészek, hogy a Kommunista Párt 1989. december 22-e után megőrizte a hatalmát? Ebben az esetben azt is gondolhatjuk, hogy a tömeg követelése – zárják ki az új politikai életből a volt kommunistákat, de magát a Kommunista Pártot is – késztette őket arra, hogy megszervezzék ezt az éles lőszeres nagyszabású hadgyakorlatot, amit dezinformációs és rádió-elektronikai hadviselési cselekményekkel ötvöztek. Más szóval, igazi hibrid háborút.

Tehát ez

a Kommunista Párt által a saját népe ellen végrehajtott ellenforradalom volt?

Vérre és diverzióra volt szüksége a nomenklatúrának és a Securitaténak, hogy újralegitimálja magát? A diverzió a külföldi „provokáció” bolsevik mintáját követte. A románoknak új ellenségre volt szükségük, hogy a nép és az új vezetőség között létrejöjjön az a „gondolati és érzelmi egység”, amelyről a kommunista propagandisták folyamatosan beszéltek. Előbb a terroristák voltak, aztán a szovjetek.

Ha Ceauşescu ma élne, azt mondaná, hogy 1989 decemberében a szovjetek államcsínye zajlott a Varsói Szerződés országainak támogatásával. 1989 decemberében is ezt mondta. Nem véletlen, hogy diskurzusa egybeesik a volt Securitate-tisztek mai diskurzusával – végső soron Ceauşescu tőlük kapta az információit. Ha végigvisszük ezt a logikai szálat, akkor ez azt jelentené, hogy vagy valóban a GRU szervezett meg egy államcsínyt, utcákra terelve az embereket Temesváron, vagy Ceauşescut vezették félre saját bizalmi emberei. A katonai ügyészség végül talán segíteni fog nekünk megoldani ezt a kolosszális dilemmát.

Erre használták fel a „Szabad Román Televízió” által sugárzott információkat:

a terroristák megmérgezték az ivóvizet, gátakat akartak levegőbe röpíteni és a piteşti-i Nukleáris Kutatóintézetet, külföldi kommandók támadták a kikötőket, idegen helikopterek rejtőztek el a Bukarest–Piteşti autópálya közelében, robbanószerrel megrakott járműveket helyeztek el Bukarest utcáin stb. A híreket a televíziónak azok a bemondói olvasták be, akiket a közönség a kommunista rezsim alatti híradókból ismert – Petre Popescu, George Marinescu, Victor Ionescu, Cornelius Roşiianu és Teodor Brateş, a Híradó volt főszerkesztője. Ők intéztek felszólításokat a hadsereghez és a lakossághoz, hogy „védjék meg a Forradalmat”. „A televíziót bekerítették ezek a banditák, ezek a szórványos csoportok. Veszélyben van a televízió! A hadsereg sürgős beavatkozását kérjük! Nincs már vesztegetni való idő! Adjatok ki megfelelő utasításokat, ahogy azt a nép színe előtt vállaltátok!” (Teodor Brateş), „Katonák, használjátok a fegyvereiteket, nem várva feltétlenül erre a formális felhatalmazásra. Most a nép ad nektek parancsokat! Ne várjatok mindent csak holmi parancsnokoktól, akik talán túlságosan korlátozottá váltak a diktatúra sok éve alatt felállított korlátok között. Azzal védekezzünk, amink van!” (Victor Marinescu) (valószínűleg: Victor Ionescu – a szerk.), „Használjatok fel minden erőt! Az összes fegyverzetet, az összes lőszert!” (George Marinescu).

A dezinformálás külföldön is folytatódik.

A budapesti rádió, a Tanjug, ADN és BTA hírügynökségek a halottak egyre növekvő számáról számolnak be.[11] A Ceauşescu-házaspár ügyében összeállított vádirat 60 000 áldozatot említ.

Egyes történészek és újságírók azt állítják, hogy a terroristák léteztek, átadták őket a Honvédelmi Minisztériumnak (MApN) és az adataikat tartalmazó listák megtalálhatók a MApN irattáraiban. Volt hírszerző tisztek azt állítják, hogy légi úton kivitték őket az országból és készek ezt tanúvallomással alátámasztani. Gelu Voican Voiculescu és Virgil Măgureanu azt az elméletet vallják, hogy idegen hatalmak avatkoztak be azon „turisták” révén, akik 1989 decemberében léptek be Romániába. Sergiu Nicolaescu is ezt a forgatókönyvet támogatta: „A tömegek és a katonák határozott fellépése tette lehetővé a külföldi és belföldi kalandor erők terveinek meghiúsítását, melyek Jugoszláviává akarták változtatni Romániát.”[12]

George Marinescu bemondó december 23-án felolvasott egy üzenetet egy papírról, melyet Teodor Brateş adott át neki: „Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy felvették a kapcsolatot a szovjet nagykövetséggel, mely azonnali katonai támogatást ígért, mivel

külföldi ügynökök fegyveres emberekkel teli helikoptereket merészeltek küldeni,

hogy megsemmisítsék azt, amit a román nép kivívott.” Brateş később azt mondta, hogy a papír a „11. emeletről” került Marinescuhoz, amikor ő a mellékhelyiségben volt. A Cornel Mihalache által a TVR számára 2014-ben készített Televiziunea la zidul revoluţiei (A forradalom falához állított televízió – a szerk.) című dokumentumfilmben egyértelműen látható, hogy Brateş adja át a papírt Marinescunak a következő kéréssel: „Ezt olvasd fel!” Valódi volt a kérés? Vagy dezinformáció, amelynek az volt a célja, hogy a szovjeteket jelölje ki új ellenségnek?

A Securitate volt tisztjei által 1989 decembere után kialakított és ma is fenntartott narratíva az, hogy a szovjetek előbb a Temesváron elkezdett lázadást szervezték meg, melynek alakulása viszont meglepte őket. Aztán a Stănculescu tábornok által végrehajtott katonai államcsínyre volt szükség, melyet egy forradalom leplébe kellett rejteni. A narratíva célja

a Securitate mélységesen hazafias intézményként történő legitimálása,

mely egyedüliként őrködött Románia területi integritása felett.

James Baker amerikai külügyminiszter 1989. december 24-én kijelentette, hogy „az AEÁ-nak nem lennének ellenvetései, ha a Varsói Szerződés katonai beavatkozást tartana szükségesnek Romániában”[13], hogy véget vessenek a vérontásnak. A volt Securitate ezt az 1989. december 23-i, máltai szovjet–amerikai megállapodás bizonyítékának tartja, melynek értelmében Ceauşescut félre kellett állítani. A Szovjetunió külügyminisztere elutasította Baker felvetését. A Szovjetunió népi küldötteinek II. kongresszusán tartózkodó Gorbacsov 1989. december 26-án a következőket válaszolta az újságíróknak: „A románok nem kértek ilyesmit tőlünk, mi pedig úgy döntöttünk, hogy lemondunk a Brezsnyev-doktrínáról.” A Securitate volt tisztjei azt állítják, hogy Gorbacsov állítólag nem tudott a GRU akciójáról, melynek célja Ceauşescu megbuktatása és az RKP megsegítése volt az újbóli legitimálásra irányuló akciójában. Végső soron, állítják ők, a GRU akarta megbuktatni Gorbacsovot az 1991. augusztusi puccsal. Ám nehezen hihető, hogy Gorbacsov ne tudhatott volna arról, hogy a GRU érintett a romániai vérfürdőben. 1991 januárjában ő adott utasítást a szovjet hadsereg beavatkozására Litvániában, a függetlenségi mozgalom erőszakos leverése érdekében. Gorbacsov nem volt ártatlan, bár meglehet, hogy végül így kerül majd be történelembe.

Próbáljuk meg összefoglalni ezeket az ellentmondásos információkat,

visszatérve a Közügyi Minisztérium 2017. december 18-i közleményéhez és a dezinformálásra és diverzióra vonatkozó megjegyzésekhez.

Tehát, az ügyészek kiderítették, hogy mi volt „annak a pánikkeltő hatású hangnak a forrása (melyet 1989. december 21-én, Nicolae Ceauşescu beszéde alatt bocsátottak ki), mely más elemekkel együtt hozzájárult a Palota téri nagygyűlés rendezetlenné válásához és a bukaresti tüntetések kirobbanásához”, dokumentálták azt a diverziót, amelyik „létezett, több téren komplex módon megnyilvánult, a bekövetkezett számos haláleset, testi sérülés és rombolás fő oka lévén”, valamint a „TVR-n, a rádiószolgáltatón és a katonai távközlési eszközökön keresztül” terjesztett „dezinformálások mechanizmusát”, melyek a „közismert terrorista pszichózis” kialakulásához vezettek. Nemcsak egy „rádió-elektronikai diverzió” létezett, hanem „diverziós katonai utasítások” is, melyeknek „rendkívül súlyos következményei” voltak. Az ügyészek ezzel kapcsolatosan megemlítették, hogy „Románia fegyveres erői 1987-ben két típusú katonai lövésimitátort, illetve gyalogsági fegyverlövés-imitátorokat importáltak, torkolati tűz imitálásával és ejtőernyős deszantok imitálásával”. Ráadásul ma már „alaposabb ismeretek vannak a rádió-elektronikai diverzióról”.

A katonai ügyészektől kellene megtudnunk, kik adtak utasítást erre a diverzióra,

ha nem lépnek közbe váratlan események. A bizonyítékok egyik kulcsfontosságú elemét a Román Televízió képanyagai képviselik. A Szociáldemokrata Párt (PSD) 2017-ben, a januári és februári masszív tüntetések ellenére folytatta a büntetőtörvénykönyvek módosítására irányuló lépéseket. A videobizonyítékok nyomozásokban való elfogadásának korlátozására vonatkozó módosítás elsősorban a Forradalom aktájának lezárásához vezetne, ahogy arra maga Augustin Lazăr főügyész mutatott rá.[14] Vajon ez egyszerű véletlen?

A Román Kommunista Párt „vezető erőként” történő újralegitimálása a forradalom kisajátításával és az ellenforradalom kirobbantásával, Románia történelmének legnagyobb éleslőszerrel végrehajtott, dezinformációs és rádió-elektronikai hadviselési cselekményekkel ötvözött hadgyakorlatának a megszervezésével történt. Nem az RKP volt az egyedüli haszonélvező. A Securitate nemcsak a múltját írta át, azt állítva, hogy mindig is a nép szolgálatában állt, hanem a jövőjét is, gondoskodva arról, hogy zsarolható embereket juttasson az állam tisztségeibe.[15]

Ez egy saját nép ellen irányuló igazi hibrid háború volt, melynek győztesei a következő évtizedekre kisajátították maguknak Romániát.

Részlet a Matrioşka mincinoşilor: Fake news, manipulare, populism (A hazugok matrjoskája: Álhírek, manipulálás, populizmus – a szerk.) kötetből (Humanitas, 2018).

JEGYZETEK

1. A halottak 1989. december 22-e előtti és utáni számának alapos kutatását illetően ld. Constantin Corneanu, Adevăruri şi interpretări noi privind victimele Revoluţiei Române din Decembrie 1989 (Új igazságok és értelmezések az 1989. decemberi román forradalom áldozataira vonatkozóan – a szerk.), in Caietele Revoluţiei, IRRD, 3. (52) sz., 2014, 5-21. o. A teljes szám változatai: 1142 az 1989. decemberi román forradalom győzelméhez hozzájáruló vértanúhősök és harcosok iránti háláról szóló törvény (341/2004. július 12. sz.) szerint; 1207, ebből 99 azonosítatlan, az Egészségügyi Minisztérium szerint (B.M/350/1991.10.11); 1290, ebből 1283 román és 7 külföldi a Martirii Revoluţiei în date statistice (A forradalom vértanúi a statisztikai adatokban – a szerk.) (IRRD Kiadó, Bukarest, 2010, 6. o.) szerint.

2. Dosarul Revoluţiei din decembrie 1989 a fost clasat (Lezárták az 1989. decemberi forradalom ügyét – a szerk.), Mediafax, 2015. október 23.

3. Stadiu dosarul Revoluţiei (A forradalom ügyének állása – a szerk.), Közügyi Minisztérium, Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék Ügyészsége, 2017. december 18.

4. E narratíva mellett az egyik legfrissebb álláspont, például az Adevărul ascuns românilor despre Revoluţia… (A forradalommal kapcsolatosan a románok elől elrejtett igazság… – a szerk.), Realitatea TV, 2016. november 6.

5. Comisia parlamentară a revoluţionarilor explică… (A forradalmárok parlamenti bizottsága megmagyarázza… – a szerk.), Mediafax, 2011. március 17.

6. Adevăruri şi interpretări noi privind victimele Revoluţiei Române din Decembrie 1989, in Caietele Revoluţiei, 3. (52) sz., 2014.

7. Ion Iliescu, Revoluţia trăită, Bukarest, Mondo Media Kiadó, 1999, 24-25. o., apud Caietele revoluţiei, 5. (43) sz., IRRD, 2014, 10. o.

8. Dumitru Mazilu, Revoluţia Română. Zile şi nopţi de dramatism şi speranţă (Román forradalom. A dráma és remény napjai és éjszakai – a szerk.), IRRD, 53-58. o., apud Caietele revoluţiei, 5. (43) sz., 2014, 11. o.

9. Petre Roman, Libertatea ca datorie (Szabadság, mint kötelesség – a szerk.), Dacia Kiadó, 1994, 103-105. o., apud Caietele revoluţiei, 5. (43) o., 2014, 12. o.

10. R. Cristea, Dosarul Revoluţia 1989 (Az 1989-es forradalom ügye – a szerk.), România liberă, 2008. december 19.; R. Cristea, Revoluţia 1989 (1989-es forradalom – a szerk.), Bukarest, România Pur şi Simplu Kiadó, 2006.

11. Peter Siani-Davies, The Romanian Revolution of December 1989, Cornell University Press, 2007, 281. o.

12. Sergiu Nicolaescu, Revoluţia. Începutul adevărului (Un Raport Personal) [A forradalom. Az igazság kezdete (Személyes jelentés) – a szerk.], Bukarest, Topaz Kiadó, 1995, 236-237. o., apud Caietele revoluţiei, 5. (43) sz., 2014, 14. o.

13. Találkozó a sajtóval, NBC, 1989. december 24.

14. Augustin Lazăr, despre eliminarea ca probă… (Augustin Lazăr a bizonyítékok közüli kizárásról… – a szerk.), Mediafax, 2017. december 9.

15. A Monografia SRI – 25 de ani (A 25 éves SRI monográfiája – a szerk.) 2015. május 23-i bemutatója a Bookfest Nemzetközi Könyvvásáron, a Securitate volt vezetőinek és a Román Hírszerző Szolgálat vezetőinek a jelenlétében világos jelzés volt a kontinuitásra.