Fotó: Székelyhon / Pinti Attila

A román nacionalisták újabb hóbortja: megalakult az úzvölgyi katonatemetőt védő Keresztek Testvérisége

Százötven fakereszttel vonultak az úzvölgyi katonatemetőbe a megemlékezők.

Hirdetés

Évente háromszor vonulnak Dormánfalva polgármesteri hivatala meghívására a román ultranacionalista szervezetek az úzvölgyi katonatemetőhöz, ahol eljátsszák szinte ugyanazt, a valóságtól meglehetősen elrugaszkodott elemekre épülő forgatókönyvet.

A gyakran sértő, provokáló beszédek mellett a szervezők rendszerint hazafias dalokat éneklő gyermekkórusokkal, fáklyás felvonulással készülnek, felolvassák az állítólag ott nyugvó román katonák nevét, de arra is volt már példa, hogy kiosztották a Úzvölgye fiai elnevezésű kitüntetést a 2019-es temetőfoglalás élharcosai között, illetve letakarták a kétnyelvű tájékoztató táblákat.

Ebbe a sorba illeszkedik a vasárnapi felvonulás alkalmával életre hívott Keresztek Testvérisége megalapítása is, melyet az úzvölgyi haditemetőben 2019 tavaszán felállított 52 betonkereszt és emlékmű ledöntése elleni küzdelem részeként értelmeznek.

A román hadsereg napjának apropóján szervezett ünnepséget éppen az 1956-os magyar forradalom emléknapjára időzítették, írja a Székelyhon, ahol további részleteket olvashat az erős hatósági jelenlét mellett, nagyszámú megemlékező részvételével zajló eseményről.

Hirdetés