Az egyre vadabb pandémiás helyzetben már csak egy kis kormányzati válság hiányzik.
FRISSÍTÉS
Szabályos kormányválság van, az USR-PLUS állítólag csak akkor hajlandó a koalícióban maradni a PNL és az RMDSZ mellett, ha nem Florin Cîţu lesz a miniszterelnök. A G4media úgy tudja, a pártszövetség sürgősen összehívott vezetőségi ülésén a kormányon maradáson vagy a távozáson gondolkodnak.
A miniszterelnök szerdán azt mondta: a kormánykoalíció nem személyek, hanem értékek és elképzelések köré alakult az emberek szavazata nyomán, az állami intézményeknek pedig bizalomra van szükségük a járvány elleni harcban.
A szerdai kormányülést egyébként elhalasztották, mivel az USR-PLUS-os miniszterek nem akartak részt venni az ülésen.
Florin Cîţu kormányfő szerdán délelőtt menesztette Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert és Andreea Moldovant, a szaktárca államtitkárát – közölte a kormány. Nem sokkal ezután Klaus Iohannis államfő aláírta a két tisztségviselő leváltásáról szóló határozatot.
Egy új egészségügyi miniszter kinevezéséig Dan Barna kormányfőhelyettes veszi át a tárca irányítását.
A bukaresti média forrásai szerint Voiculescu menesztésének poharában az utolsó cseppet az jelentette, hogy ellenezte Andreea Moldovan leváltását, miután kiderült, hogy az államtitkár olyan rendeletet adott ki kedden este a karanténszabályok szigorításáról,
Moldovan egyébként erősen karanténpárti, korábban többször is sürgette a szigorítások bevezetését, hol csak Bukarestben, hol az egész országban.
Vlad Voiculescu leváltásához a tevékenységével kapcsolatos elégedetlenségen túl az is hozzájárult, hogy a kommunikáció nem az erős oldala. Nemrég az is megtörtént, hogy miniszterként nem volt tudomása, mit tartalmaz az általa vezetett tárca rendelete, és a maszkviselési szabályokat is sorozatosan megszegte. Legutóbb azzal váltott ki általános felháborodást, ahogy a bukaresti Foişor kórházt kiürítették, hogy helyet csináljanak a kovidos betegeknek.
A PNL-többségű kormánykoalícióban súrlodások vannak egy ideje az USR-PLUS-vezetésű egészségügyi minisztérium tevékenysége miatt, és úgy néz ki, nem is oldódnak meg. Dan Barna USR-PLUS-társelnök kedden este azt mondta: Voiculescu tevékenysége zavarja az egészségügyben régóta jelen levő korrupt érdekcsoportokat, ezért akarják lapátra tenni. Dacian Cioloş, a pártszövetség másik társelnöke azt írta egy Facebook-bejegyzésben, hogy a miniszterelnök „teljesen elfogadhatatlanul” járt el, mivel Vlad Voiculescu menesztése előtt nem konzultált sem az USR-PLUS, sem a kormánykoalíció vezetőivel.
Kelemen Hunor azt írta: nem kommentálják Cîţu lépését, az RMDSZ elfogadja a döntést, jöjjön az új egészségügyi miniszter mielőbb.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.