Nem használ szívószálat, ezért azzal áltatja magát, hogy kivette a részét a globális felmelegedés elleni harcból? Van egy rossz hírem: félrevezették. És tulajdonképpen összekeverte a szezont a fazonnal.

A már a harmadik évadánál tartó Blogdíler vendégeként a komplex energiarendszerek tanulmányozásával foglalkozó Csala Dénes a megújuló energiákról, elsősorban a szélenergiáról és az elektromos autókról beszélt Kolozsváron, valamint a klímakatasztrófa elleni harc lehetőségeiről, és tulajdonképpen ezek mentén rengeteg mindenről – ha egyetlen kulcsszóval akarnám összefoglalni: összefüggésekről.

A csíkszeredai származású Csala az angliai Lancaster University adjunktusa, de a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen is vendégtanárkodik; korántsem a környezetvádelem vagy a megújuló energiák a szakterülete, hanem tulajdonképpen az adatfeldolgozás az adatok mögötti tartalom megértése, a komplex rendszerekből kiindulva ugyanis hamar eljutunk az adatokhoz való hozzáférésben jelentkező aszimmetriával harcoló adataktivizmushoz (az adat az új olaj!), illetve az adatvizualizációhoz.

Utóbbi tulajdonképpen abban segít, hogy a hatalmas adatzajban – mert a túl sok rendelkezésre álló adat egyre kevésbé előny, inkább hátrány – ki tudjuk szűrni az igazán fontos, releváns adatokat, és ezáltal meglássuk az adathalmaz mögötti tartalmakat.

Vagy ahogy Csala sallangmentesen megfogalmazta: abban,

hogy minél jobban gondolkodjunk.

Van ebben azért egy jó adag abból, amit régebbi fogalmakkal kritikus gondolkodásnak, ne adj’ isten perspektivikus gondolkodásnak neveztünk.

És ezzel a módszerrel igen hamar eljutunk addig a banalitásig, hogy ha a klímaváltozás ellen akarunk harcolni, akkor hagyjuk a francba már a szívószálakat. Pár éve ugyanis jelentős médiakampány indult, ami arról szólt, hogy az amúgy tök fölösleges vagy legalábbis könnyűszerrel nélkülözhető szívószálak mennyire környezetszennyezők, ergo ha lemondunk róluk, tulajdonképpen rengeteg teknősbéka és egyéb tengeri élőlény pusztulását előzzük meg, akik ugye rettenetesen szenvednek a sok műanyag hulladéktól, és ezzel tkp. hozzá is járultunk a klímaváltozás elleni harchoz.

Na álljunk csak meg egy pillanatra, mert itt valami nem stimmel.

És ez az aprócska példa pontosan meg is mutatja, hogy a manapság tapasztalható egyre nagyobb adatzajban hogyan mosódik össze a környezetvédelmi diskurzus a klímaváltozásról szóló, illetve a politikai diskurzussal. Arról nem is beszélve, hogy mennyire félrevezetőek ezek a kampányok, hiszen azzal áltatnak minket, hogy egy nevetségesen kis lemondással és egy nevetségesen kis változtatással meg is oldottunk egy olyan összetett problémát, mint a globális felmelegedés.

Amit a légkör megnövekedett szén-dioxid tartalma okoz, ennek pedig két fő oka van: az ipari tevékenység, beleértve az energia-előállítást, illetve a rengeteg belsőégésű motor használata.

És e rövid kis bevezetővel meg is érkeztünk az előadás címéhez: A jövő a szélenergia és az elektromos autó? Tkp. igen, azaz annak kéne lenni, hiszen a jelenlegi fogyasztási útvonalaink nem fenntarthatók, a jövő technológiájára való áttérés pedig mérnökileg kissé összetett ugyan, de nem lehetetlen.

Itt jön be ugyanakkor a politikai tényező: demokratikus rendszerekben, ahol egy-egy megválasztott politikusnak/pártnak/kormánynak néhány éves mandátum áll a rendelkezésére kifejteni programját, fel se merik vetni az ilyen hatalmas volumenű kérdéseket, mert egyszerűen nem vállalnak fel egy ekkora melót.

És itt van a probléma egyik legnagyobb méregfoga is egyben: mivel egy, az egész bolygót érintő valamiről van szó, a történelem során első alkalommal eljött az a pillanat, amikor az illető problémát

az egész emberiségnek együtt, vállvetve kellene megoldani.

Mert, példának okáért, igaz ugyan, hogy a károsanyag-kibocsátás 50 százalékáért egyedül Kína felel, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fejlett nyugati országok is Kínában gyártatják le a sok szarukat az olcsóbb munkaerő mián, máris árnyaltabb lesz a kép, és világossá válik, hogy nem söpörhetjük le a klímaproblémát pusztán azzal, hogy ráhúzzuk a vizes lepedőt az ázsiai országra.

Ezért félrevezető például a Greta Thunberg-jelenség is,

hiszen a fiatal aktivista alapvetően és a legnaivabb indíttatásból jót akar, de csak a kollektív bűntudatot erősíti bennünk, azt az érzést, hogy mindannyian felelősek vagyunk a rohamos környezetpusztulásért, miközben elfelejtjük, hogy például az ipari szennyezés jó részét mintegy 50 megacég okozza.

Amelyek viszont már annyira megnőttek, olyan sok pénzük, és ezáltal olyan sok befolyásuk van, hogy senki nem lép fel ellenük, hogy ugyan csökkentsék már a károsanyag-kibocsátásukat, még akkor is, ha ez jelentős anyagi ráfordítást igényel.

Ugye milyen bonyolult kiigazodni ezekben a kérdésekben?

És hogy hogy fog kinézni például a jövő közlekedése? Csala szerint a legvalószínűbb, hogy hosszú távon valóban az elektromos autóké a jövő, ezeket pedig már egyre nehezebb elképzelni az önvezető funkció nélkül, ami azért lesz fontos, mert így lehetőség lesz a számtalan jármű mozgásának központi összehangolására vagy inkább optimalizálására, ami ráadásul az úton töltött holtidőt is jelentősen lecsökkentheti.

A jövőben lesz tehát egy energia/internet alkotta valami,

és erre kapcsolódnak majd rá a különféle szolgáltatások, beleértve a közlekedést is.

Az előadó szerint egyébként egyáltalán nem lehetetlen a környezettudatosabb berendezkedés, a technológiák tkp. meg is vannak már alapvetően hozzá, így akár holnaptól elkezdhetnénk az átállást, csak a társadalom mozdul lassan, patópálkodni elvégre mindig könnyebb.

Az előadásban még számtalan érdekes dolog elhangzott, akinek van ideje, itt visszanézheti az egészet.