// 2025. július 19., szombat // Emília

A járvány miatt a gazdagabb országok helyett a közeli Bulgáriára fanyalodtak a román tolvajok

// HIRDETÉS

És egész jól keresnek.

Igencsak alkalmazkodóképesnek bizonyultak a román bűnözők: miután a koronavírus-járvány miatt sokuknak el kellett hagyniuk a távolabbi, de gazdagabb európai országokat, ahol áldásos és gyümölcsöző tevékenységüket kifejtették, a jelek szerint beérik a közelebbi, talán kicsivel soványabb bevétellel is. Ami egyébként nem is annyira sovány.

A bolgár sajtó beszámolói szerint a pandémia beálltával megjelentek az országban a romániai zsebtolvajok, akik korábban jórészt Görögországban garázdálkodtak, de a járvány miatt fel kellett adniuk eddigi „munkahelyüket”.

Először még a járvány kezdetén jelentek meg, de akkor csak rövidebb időre.

A tavalyi év végén azonban ismét felbukkantak, és azóta folyamatosan tevékenykednek.

Egyik kedvenc célpontjuk a bolgár főváros, Szófia tömegközlekedési hálózata, az elmúlt hónapokban több tucatnyi utast raboltak ki a buszokon.

A bolgár hatóságok igyekeznek résen lenni, sikerült is elkapniuk egy Craiovából Szófiába költözött, két nőből és négy férfiból álló társaságot, amelynek tagjai jókora összegektől szabadították meg az utasokat.

Mint kiderült, egy internetes ingatlanközvetítő platformon keresztül lakást is béreltek a bolgár fővárosban, ott tárolták a lopott javakat.

A román bűnözők másik kedvenc foglalatossága, hogy a forgalmasabb csomópontokban süketnémának tettetve magukat kéregetnek.

Emellett bolti lopásokkal is foglalatoskodnak, a drága lopott holmin pedig Romániában adnak túl.

A bolgár hatóságok szerint egy ügyes zsebtolvaj napi 500 levát – azaz nagyjából 250 eurót – is megkereshet.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha a román bűnözők számára a „szegény déli szomszéd” is az ígéret földjének tűnik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro