A romániai gyerekek és serdülők 42 százaléka funkcionális analfabéta (tud ugyan írni és olvasni, de olyan alacsony szinten, ami lehetetlenné teszi a tényleges szövegértést, így a tanulást), 3-ból 2 vidéki diák pedig idő előtt otthagyja az iskolát, mert még az alapszükségletek sincsenek számára biztosítva, így a tanulás a legkevésbé prioritás.

A rossz oktatási rendszer, és a rossz oktatás pedig egyértelműen összefügg azzal, hogy ilyen sok és egyre több ember és gyerek él mélyszegénységben.

Gelu Duminică szociológus például arról beszélt, hogy rengeteg vidéki iskola – főleg a roma közösségek által lakott településeken működők –, vagy a fogyatékkal élők speciális iskolái ha kínálnak is valamit, tényleges oktatást biztosan nem. Ezeket érdemes inkább gyerekraktárakként kezelni, az oktatás temetőiként, ahol a diákok kizárólag azt tanulják meg, hogyan kell meg-, és így végső soron elbukni. Az iskolának így semmi köze a fejlődéshez, a tanárok pedig jobbára csak a pénzért járnak be a munkahelyükre.

Persze nem érdemes mindenért őket okolni, hiszen a legnagyobb gond az, hogy senki nem gondoskodik a rendszer fejlesztéséről (és senki nem vállalja a rendszer kudarcáért a felelősséget), és nagyon nehéz például kiválóan képzett tanárokat felvenni olyan iskolákba, ahova három óra alatt lehet kijutni a rossz infrastruktúra miatt, vagy ahol még áram és vezetékes víz sincs.

Persze a társadalom nagy része van annyira hipokrita, hogy csak az oktatási rendszer csúcsait lássa, azt a pár strébert, akik a szüleik pénzén vett magánórákon kikupálódnak annyira, hogy tanulmányi versenyekre járjanak, a mélyszegénységbe leszakadó, és az iskolából kibukó milliókról pedig tudomást sem veszünk.

Aztán meg csodálkozunk, hogy kiket választanak meg a lisztért.