// 2025. július 19., szombat // Emília

350 fős lagzi járvány idején? Miért ne? A papa rendőrfőnök volt

// HIRDETÉS

Még a meghívottak is feszélyezve érezték magukat azért, mert a befolyásos család ilyen magasról tett a járvány miatti korlátozásokra.

Az idei nyáron nem telt el úgy egy hétvége, hogy valakik ne gondolják azt, hogy rájuk biztosan nem vonatkozik az a korlátozás, mely szerint egy családi eseményen legfeljebb 150 vendég tartózkodhat (100 kültéren, 50 beltéren). A sort Rareş Bogdan, a PNL európai parlamenti képviselője indította, de még ő sem úszta meg büntetés nélkül, hogy lánya születésnapját népes meghívott-sereggel ünnepelte egy kolozsvári luxusvendéglőben. Azóta sem sikerült megszokni, hogy tényleg senki sem képez kivételt a törvény alól.

Most éppen Eugen Boc, a Bihar megyei rendőrség volt parancsnok-helyettese gondolta azt, hogy fiacskája esküvőjét nyugodtan megtarthatják akár 350 meghívott jelenlétében is. Az egyik nagyváradi rendezvényteremben tartott esemény szombat délután kezdődött, de még a főfogásig sem jutottak el, amikor 21 óra körül a hatóságok is megjelentek. A munkaügyi, a közegészségügyi és az élelmiszer-biztonsági hivatalok felügyelői, valamint a tűzoltóság és a csendőrség emberei egy vegyes ellenőrző egységet alkotva érkeztek a helyszínre, rögtön el is kérték a meghívottak listáját.

A nyugdíjas parancsnok-helyettes azt állította, nincs meg a teljes lista, majd vádaskodni kezdett, hogy volt beosztottjai bosszúból vetnek véget az esküvőnek, nem tudják, hogy kivel húztak ujjat, és majd hivatali visszaélés miatt mindenkit fel fog jelenteni. Nem hatott a fenyegetés: a vendéglő üzemeltetője a maximális büntetést kapta (15 ezer lejt), a násznép pedig kénytelen volt hazamenni. A szervezők ellen eljárás indult a betegség leküzdésének akadályozásáért.

A rendőrök szerint a vendégek egy része konkrétan ahhoz a feltételhez kötötte a meghívás elfogadását, hogy tartsák be a járványszabályokat. Csak a helyszínen derült ki, hogy a családnak esze ágában sem volt korlátozni a résztvevők számát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro