Az egyik településen az egyre szemtelenebb nagyvadak miatt vésztanácskozást hívtak össze.
Egyre több erdélyi településen teszik a medvék pokollá az emberek életét. Van, ahol már emberekre is támadnak, de a leggyakoribb az, hogy betörnek az ólakba, istállókba, és legyilkolják, illetve elhurcolják a háziállatokat. A kettő persze nem zárja ki egymást.
Most a Maros megyei Ratosnyán is kezd egyre tarthatatlanabbá válni a helyzet: egy hónapja alig múlik el úgy nap – jobban mondva éjszaka –, hogy a medvék ne garázdálkodnának a faluban, és ne mészárolnának le néhány háziállatot.
A helybeliek most már a prefektúrától, a környezetvédelmi ügynökségtől, valamint a vadászoktól várnak segítséget, miután a medvék az elmúlt egy hónap leforgása alatt elpusztítottak 8 sertést, egy szarvasmarhát és több juhot.
Marius Lircă, a település polgármestere elmondta, az emberek már aludni sem tudnak. Kedd éjszaka a medve elpusztított egy disznót, kivette az ember istállójából, felvitte a völgybe a patak mellé, és ott megette. Keddről szerdára virradóra pedig újabb két disznó, majd újabb három disznó esett a nagyragadozó áldozatául.
A medvék gond nélkül behatolnak a ketrecekbe és az istállókba, tönkretettek egy új istállót is.
„A törvényeket úgy dolgozták ki, hogy nem szabad lelőni őket, nincs kvóta, a vadászoknak még figyelmeztető lövést sem szabad leadniuk. A medvéket nem érdeklik a zajok, nem félnek” – ecsetelte az egyre borzasztóbb helyzetet.
A polgármester most már a többi hatóság segítségét kéri. Szerdára összehívta a helyi katasztrófavédelmi bizottságot, amelyen részt vesz Mircea Dușa prefektus, a környezetvédelmi hatóság képviselője és a vadászok is.
A polgármestert a jelek szerint tényleg megviselte a helyzet, mert egy meglehetősen szürreális történetet is előadott. Mint elmondta, kedd este 11 óra után egy medve a polgármesteri hivatal elé cammogott, ott pedig két lábra emelkedett, mintha köszönteni akarta volna a község választottjait.
Lehet, hogy csak köszönetet akart mondani a bőséges vendéglátásért.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.