Jelen szöveg a Revista 22 oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Az elsőfokú ítélet, mely kimondta Traian Băsescu volt elnök együttműködését a Securitatéval, újra felnyitott egy 30 év alatt sem behegedt sebet. Pontosabban mondva, egy rosszul behegedtet.
Miközben a kommunizmus örökségéről szóló vita még távolról sem ért véget és továbbra is zavaros marad honfitársaink többsége számára, úgy tűnik, a Traian Băsescu politikai szerepére vonatkozó vitának sincs kevésbé bizonytalan sorsa. Lehet, hogy a gond egy része a Romániát két mandátumon keresztül vezető ember stílusával és személyiségével kapcsolatos. Arról a stílusról van szó, amelyet egyébként ő maga vezetett be.
A Traian Băsescu által felépített világ feltétlen csodálókra és engesztelhetetlen ellenségekre oszlott.
Olyan világ volt ez, amelyben sem határozatlan nem lehetett az ember, sem egyenlő távolságot nem tudott tartani. Mintha az lett volna az állandó törekvése, hogy ne legyenek olyanok, akik közömbösek maradnak vele szemben. És ez sikerült is neki. A románok örök vágya is segítette ebben, hogy messianisztikus személyekbe fektessék teljes bizalmukat. Hogy aztán mélységesen meggyűlöljék őket, miután csalódtak bennük.
Tehát nem meglepő, hogy a „Băsescu-saga” legújabb epizódja ugyanazt a fajta érzelmi viszonyulást váltotta ki. Támogatói (mulatságos, hogy egy részük a volt ellenségei közül kerültek ki) okkult erők (szolgálatok) által kitervelt összeesküvésekről beszéltek, melyek célja bizonyos hazafias célok követésének megakadályozása, bírálói pedig újra elővették az évekkel korábban hangoztatott történeteket, hogy bebizonyítsák a főszereplő hamisságát és cinizmusát. Mérlegre került a kommunizmus elítélése, az archívumok átadása a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS), a korrupcióellenes harc támogatása, valamint a NATO- és EU-párti politika, de a néha még a felváltott vörös maffiánál is mohóbb és agresszívebb narancsos maffia megtűrése, a saját mandátuma ellen való fordulása, a büntetőügyesekkel összefogva indított támadás az igazságszolgáltatás ellen és – nyilvánvaló módon – a Securitatéval fenntartott kapcsolatok, mint a képmutatás legfőbb bizonyítéka.
Affinitásuktól és főleg múltbéli történetüktől függően sokan a két tábor egyike mellett döntöttek és teljesen figyelmen kívül hagyták a másikat.
Míg a Traian Băsescut gyűlölők esetében nem nagy meglepetés, hogy ujjongtak, a volt támogatók esetében az ügy kényesebb. Főleg, hogy leesett az álarc, a maffia és a kommunizmus elleni volt harcos utóbbi évekbeli döntései nem nyújtanak túl sok érvet. Az, hogy a végsőkig kitartanak mellette, inkább azzal kapcsolatos, hogy kínos elismerni, nagyrészt átverték vagy kihasználták őket. Ami, tekintettel az akkori kontextusra, nem olyan nagy vétek, mint amilyennek ma tűnne és nem is lehet visszamenőlegesen a rovásukra írni. Csakhogy nehéz elfogadni.
De mi marad azoknak, akiket egy kiegyensúlyozott elemzés érdekel? Azoknak, akik nem voltak közvetlenül érintettek mandátumai történetében vagy nem volt személyes kapcsolatuk vele. Miként ítéljük meg Traian Băsescut a maga Traian Băsescu által kikényszerített érzelmi hangvételen kívül, a legutóbbi események fényében?
A technikai kérdés egyszerű. A bíróság fogja véglegesen eldönteni, hogy a volt elnök a törvény értelmében véve volt a Securitate együttműködője, vagy sem. Végzett-e politikai rendőrségi tevékenységet, vagy sem? Lépéseivel megsértette-e az alapvető emberi jogokat és szabadságokat? A történelem ezt az eredményt fogja rögzíteni és valószínűleg kevésbé a perpatvarokat, összeesküvéseket, gyanúkat és az ezekkel kapcsolatos vitákat. Sokan feltették a kérdést és nem mindnyájan érdek nélkül:
„Na és, mi a következmény?”. A történelemkönyv a következmény.
Marad az erkölcsösséggel kapcsolatos örök vita. Mint mondtam, a vélemények ezzel kapcsolatosan megoszlanak és a közeljövőben sem lesz ez másképpen. Az ítélkezés kísérlete tökéletes skizofréniához vezet, még akkor is, ha eleve elfogadjuk, hogy Traian Băsescu egy olyan tervet hajtott végre, mellyel mindenkit ügyesen manipulált. Amit, személy szerint, nem hiszek.
Azt hiszem, hogy aBăsescu karakterének két oldala együtt létezett és él a mai napig, tökéletes szimbiózisban. Ebből következik aztán sokak zavara és összeegyeztetési nehézsége. Igen, Traian Băsescu az az ember, aki megvalósította mindazokat a pozitív dolgokat a mandátumai alatt
és valószínűleg ő volt a legjobb elnökünk a forradalom óta.
De szintén Traian Băsescu az, aki semmissé tette az eredményeit, sőt, segédkezet is nyújtott a lerombolásukhoz, egy nevetségesen személyes célból. És aki hazudott, amikor azt mondta, hogy nem állt kapcsolatban a Securitatéval.
Kicsi a valószínűsége, hogy a legutóbbi események bármit is változtatnának támogatói vagy ellenségei percepcióin, de azt hiszem, hogy legalább azok számára, akik nem érzelmileg viszonyulnak Traian Băsescuhoz, nyilvánvaló a Jekyll elnök és Hyde kapitány közötti különbség. Mint ahogy az is, hogy ők ketten továbbra is együtt fognak élni.