Jelen szöveg a covasnamedia.ro oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Eljön az idő, amikor egy olyan rendkívül szubjektív embert, mint amilyen én is vagyok, a szakmai tárgyilagosság minimuma arra kötelez, hogy olyanoknak adjon igazat, akikkel nincs túl sok közös gondolata. Ilyen a mostani helyzet is. Kelemen Hunor és Antal Árpád urak egymással versengve tettek érdekes kijelentéseket az utóbbi időben. Amikor igazuk van, akkor igazuk van, nem látom okát, hogy elhallgassuk ezt.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor A mi centenáriumunk – fiatalok egy multikulturális Romániáért című konferencián „nemzeti oktatási paktumot” javasolt. Fontos, a mai és holnapi Románia számára létfontosságú paktumot. Kelemen úrnak meggyőződése, hogy az oktatás változtathatja meg Romániát. Ezt a meggyőződést más román politikusok is osztják, Iohannis elnök is megszült egy oktatási paktumot. Ám semmi jele annak, hogy figyelembe vette volna a román nevelést és oktatást leromboló számos PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) kormány bármelyik oktatási minisztere. Azt akarom mondani, hogy egy finnországihoz hasonló, nem a tanárra, hanem a gyermekre összpontosító oktatáshoz sokkal többre van szükség, mint amit Románia PSD alkalmatlanjai és funkcionális analfabétái által uralt kormányai kínálni tudnak. Más szóval,
Kelemen úr, igyekezzen előbb ezt a kormányt leváltani, melyet oly sokáig támogatott,
aztán hozzon létre okos és tartós szövetségeket és azután ültessen át a gyakorlatba egy oktatási paktumot. Legyen a projekt, nem pedig a gond része!
Kelemen Hunor úr ugyanezen a sepsiszentgyörgyi konferencián kijelentette, hogy egy határok körüli román közösségekre összpontosító „tartalmas és hosszútávra szóló projektre” van szükség a diaszpórában élő románok számára. Ha Viorica Dăncilának hívnának és kormányfő lennék, ha Klaus Iohannis-nak hívnának és elnök lennék, ha Ion Iliescunak, Adrian Năstasénak, Emil Constantinescunak, Victor Ciorbeának, Emil Bocnak, Traian Băsescunak hívtak volna, vagy bárhogyan másképpen, ahogy Románia elnökeit és kormányfőit hívták az utóbbi 30 évben, lesülne a képemről a bőr szégyenemben: az RMDSZ elnöke a saját látszathazafiságunkkal, kisszerű érdekeinkkel, tolvaj és provinciális politikánkkal vág kupán bennünket. Kelemen Hunor megoldást is kínál a gondra: „Vegyenek példát Orbán Viktorról, hiába bírálják őt, azt kellene önöknek is tenniük, amit ő tesz a határon túli magyarokért!”. Fáj a gondolat, hogy ennek az embernek, akit a vadrománok, okkal vagy ok nélkül, naponta háromszor elküldenek melegebb éghajlatokra, igaza van. És
nem annyira az igazsága fáj, mint inkább a mi tehetetlenségünk, vakságunk és ostobaságunk.
Belekötünk a magyar kormány székelységi beruházásaiba, de abszolút semmit sem teszünk a diaszpórában élő románocskáinkért. Bocsi, elnézést, mégis teszünk valamit: semmiképpen sem hagyjuk őket szavazni és megszop…ni a PSD-t!
De Antal Árpád polgármester volt a legkeményebb. Ő a következőket mondta a minap egy sajtókonferencián: „Románia nem egységes állam, ahogy az az alkotmányban áll, hanem föderális állam.” Újra a Holdnak hajtogatja a magáét Árpi, mondtam magamban, és majdnem abbahagytam az olvasást. De lendületet veszek és tovább olvasom: „A föderális állam valójában a romániai maffiacsoportok föderációja”. Hoppá, testvér, ez azért egészen más. És folytatja: „Látni fogják, hogy Romániában ezek a maffiacsoportok ellenőrzik az egész országot, Konstancától (Constanţa) Temesvárig, Gyurgyevótól (Giurgiu) Máramarosig. Ezek a csoportok sokszor átlépik a megyehatárokat, sőt, az ország határait is, szövetséggé válnak, amelyben minden csoportnak megvannak a saját szabályai. Ezért mondom, hogy föderális, nem pedig egységes. Nem ugyanaz a szabály érvényes Caracalban, mint Temesváron… Márpedig csak a jéghegy csúcsa, amit most Caracalban látunk.” Megtehetjük, hogy nem adunk neki igazat? Megtehetjük, de hiába, a valóság minket cáfol meg, nem őt.
Őszintén mondom, azt szeretném, ha a román politika ezen okos fiúi – és itt nem csak Kelemen és Antal urakra utalok, sok más magyar etnikumú van, akikről alig hallunk – nagyobb szerepet vállalnának az egységes román állam civilizált jövőjének felépítésében.
Ha lemondanának az olyan hiábavalóságokról, mint az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómia, az autonóm Székelyföld Románia szívében
és más fantazmagóriák, melyeket a románok sohasem fognak elfogadni és Romániáért dolgoznának. Ha részei lennének egy olyan Románia felépítésének, melyet ők is virágzónak és civilizáltnak, maffiacsoportok nélkülinek akarnak, egy olyan Románia felépítésének, melyről ők is elmondhatnák, amit én is szeretnék habozás nélkül elmondani: „Ez az ország, ahol megszülettem és ahol meghalni akarok és amiért nem kell szégyenkeznem. Ez az én és a gyermekeim országa!”