Jelen szöveg a New Money oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az „est modus in rebus” azt is jelentheti, „van egy módja rébuszokat csinálni”, de csak akkor, ha a „sic transit gloria mundi”-t úgy fordítjuk, hogy „így kelt át a hegyeken Glória” (valójában annyit tesz, mint „így múlik el a világ dicsősége” – a szerk.). A latin mondás valójában arra figyelmeztet, hogy mindenben mértéket kell tartani. De minthogy a latin holt nyelv, a bölcsességeinek is annyi.

Egyszerűbben mondva, egy anyakönyvvezető hivatalban nehéz mértéket tartani az újszülötteknek adott utóneveket illetően. A vulgáris, obszcén vagy ideológiailag nem megfelelő utónevek ellen valószínűleg vannak szabályok. Feltételezhetően hivatalosan nem nevezheti valaki Eichmannak a gyermekét. És talán Goebbelsnek vagy Hitlernek sem. Ám e korlátozásokon túlmenőn teljes a szabadság.

Szabadjára engedett világ

Úgy tűnik senki sem akadályozhat meg valakit abban, hogy ha három lánya van, akkor Fasolebătută-nak (törtbab – a szerk.), Zahanának (kb. kisebb vágóhíd – a szerk.), vagy Vrăbioarădevită-nak (vesepecsenye – a szerk.) nevezze el őket. Demokrácia, szabadjára engedett világ van. Hurrá, hurrá, megbukott a cenzúra! Nem kétséges, hogy megbukott.

Ennek bizonyítékaként a közösségi hálózatokon már egy ideje kering egy polgár személyi igazolványának képe, akit Ipsilante Sentiment Bruslinak hívnak (Alexandru Ipsilanti egyaránt utalhat egy XVIII-XIX. századi havasalföldi és moldvai fejedelemre, illetve egy ugyanazon korabeli orosz tábornokra is; sentiment = érzelem; Brusli = Bruce Lee – a szerk.). A helyzet festőiségét egy földrajzi elem egészíti ki: Ipsilante úr Videléből származik, ez pedig egy elkerülhetetlen politikai áthalláshoz vezet (Viorica Dăncilă kormányfő is Videléről származik – a szerk.). Az identitárius lecsó összekutyulja a történelmet a romantikus fellángolással és a harcművészeti filmekkel. A végtermék komikus, de továbbra is érvényes a kérdés:

tényleg olyan pecsétet üthet az ember a gyermekére, amilyet csak akar?

És ha igen, hogyan történik ez? Befizet valamilyen abszurdadót? Rákacsint a tisztviselőre? Az elemi humorérzékében és nemtörődömségében bízik, hogy az illető átengedi a hülyeséget?

Ezek olyan kérdések, melyek csak akkor kezdenek érdekelni, amikor már túl késő, vagy még akkor sem. Persze, elképzelhető, hogy a keresztapa tajt részeg volt, amikor eszébe jutott Sentiment Bruslinak elnevezni valakit (a Bruce Lee-ben nem lett volna semmi pláne). De még ha így is történt, nem kellett volna egy piros izzónak villognia? Nem kellett volna használnia az eszét? Nem másért, de egy ilyen keresztnévvel ellátott személy egész életében magán viseli majd a billogot. Vagy legalábbis addig, amíg nem választ magának valamilyen más utónevet, a mai Romániában elkerülhetetlen bürokratikus bonyodalmak árán.

Érdekes lenne tudni, hogy Sentiment Brusli keresztapjának tetszene-e, ha őt Tezaurfolcloricnak (folklórkincs, egy népzenei tévéműsor címe volt – a szerk.), Atelierautonak (gépkocsijavító-műhely – a szerk.), vagy Cornetcuseminţedebostannak (tölcséres tökmag – a szerk.) neveznék az irataiban és ezt kiabálnák utána az utcán. Ipsilante Sentiment Brusli esete pedig nem kering egyedül az életben és a Facebookon. Elég sok eset árulkodik ugyanarról a dologról: vidámak vagyunk, amikor egy kis komolyságra lenne szükség és komorak, amikor hahotáznunk kellene.

Talányok

Ifj. Adrian Georgescu valószínűleg ezekre a dolgokra is gondolt, amikor azt javasolta, hogy Románia fáj kellene legyen Románia szlogenje. Többek között egy másik személyi igazolvány fotójára, mely manapság szintén megtalálható a közösségi hálózatokon. Ebben az ügyben, Ion Marian-Monamour úr esetében a helyzet még érdekesebb, mert az iratban 1968 szerepel a születés éveként. Ez nem az átmeneti korszak laissez faire-je, amikor a mai gyermekek és a holnapi szerencsétlenek utónevei között ilyenek vannak, mint Superman, Pipi, Tyson, Arierata (valószínűleg a hitelhátralékra utal – a szerk.), Expertiza (szakvélemény – a szerk.), Miss-America, Isaura és Pardaillan (kalandfilm-hős – a szerk.). Mariano-Monamour, aki – félreértés ne essék – nem rokona Mihaela Mon Amournak (tudják önök, hogy kicsoda) (az utalás arra vonatkozik, hogy a 2009-es elnökválasztás második fordulójának estéjén, amikor Mircea Geoană még azt hitte, hogy megnyerte a szavazást, „Mihaela, szerelmem!” felkiáltással mondott köszönetet a feleségének; másnap kiderült, hogy vesztett – a szerk.), nem. A nevezett úr a kommunista rezsim kellős közepén kapta meg utóneve billogát. Akkor ezt most hogyan értelmezzük? Mi történt ott, az anyakönyvi hivatalban? Nemtörődömség, gondatlanság vagy a felforgató viselkedés valamiféle kifinomult formája? Talány.

Míg a jászvásári (Iaşi)

Păsărică Alexandru-Dick esetében több szintű és kétnyelvű humorról lehet beszélni

(a păsărică jelen esetben női, míg a dick angolul férfi nemi szervet jelent – a szerk.), a Brucsel olyan utónévnek tűnik, amit a jegyző facsart ki a kérelmezővel cinkosságban. Egy unalmas és elég nehezen leírható Bruxelles helyett a Brucsel (a teljes név Brucsel Lingurar) (lefordítva: Kanalas Brukszel – a szerk.) az európai törekvést a Bruce Lee, no meg a hosszan kitartott verekedések iránti fetisiszta imádattal ötvözi.

Minden identitárius furcsaság mögött elképzelhetően áll egy-egy történet is. Ilyen a labdarúgó válogatott szövetségikapitány-helyettese, Ionel Gane esete is, akinek Tersinio a második utóneve. Miért? A volt csatár néhány barátja egy komikus és hihető változatot kezdett el terjeszteni. Azt mondják, hogy idősebb Gane úr, az apa nagy csodálója volt Jairzinhonak, a brazil válogatott 1970-es évekbeli jobb szélsőjének, aki nekünk sok nehéz pillanatot okozott.

Fia megszületésekor, néhány, talán túl sok pohár ital után elment a polgármesteri hivatalba és azt kérte, hogy gyermeke a Ionelen kívül kapjon még egy utónevet. „Mi legyen az?”, kérdezte a tisztviselő. „Tersinio”, válaszolta fogcsikorgatva és összeakadó nyelvvel idősebb Gane úr, természetesen Jairzinhot akarva mondani.

Ezeknek a soroknak a tanulsága a sorsnak ahhoz a szokásához kapcsolódik, hogy ironikus legyen

és néha olyan családi történeteket szőjön, melyekben az igazolványcsere komédia tárgyává válik. Ez a helyzet egy Bianca Roşu (sic) nevű hölggyel, aki egy bizonyos Victor Negruval (sic sic) házasodott össze és mivel úgy döntött, hogy megőrzi a lánykori családnevét, az eredmény inkább egy afrikai zászló leírására hasonlított: Bianca Roşu-Negru (sic sic sic) (azaz: Fehér Piros-Fekete – a szerk.).