Egy ilyen autót ugyanis biztosan körbeaszfaltoztak a bihari megyeszékhelyen.
Az, hogy a kelet-európai melósok nagyrészt alkohollal működnek, már mindenki tudja, anélkül neki se fognak egy komolyabb feladatnak. Csakhogy az alkohol jellegzetesen meggörbíti a teret, így az eredeti tervek és a végeredmény között olykor hajmeresztő különbségek vannak. Ezt nevezik a tudomány világában tejóédesistenem tartománynak, amelynek alakulását az alkohol-koefficiens és a jóvanazúgy-index szorzata határozza meg. Ezért van ferdén felrakva a falra a csempe (amíg le nem esik), fordítva bekötve az összes villanykapcsoló (mondjuk én már kimondottan szeretem, ha ráz egy picit), kajlán metszve minden köztéri fa, ezért billeg a csatornafedő, és ezért vág a kád szélén a díszítőburkolat.
Most pedig tekintsék meg ezt a nagyváradi utcaképet a Bihoreanul.ro honlapján. Semmi különös, ugye? Mindössze annyi történt, hogy a munkások, akik a vízvezeték-szerelés után gondoskodtak (volna) az útburkolat helyreállításán, egyszerűen körbeaszfaltoztak egy útban parkoló autót, ahelyett hogy a tulajdonos vagy a hatóságok közreműködésével elszállíttatták volna. Ez csak azért lehet probléma, mert az autók mobilisak, az utak viszont alapvetően nem, így elméletileg bekövetkezhet az az eset, hogy a jármű már messze jár, körvonalai azonban a melós kreativitásnak köszönhetően még mindig ezen a váradi utcácskán éktelenkednek majd. És elméletben az az eset is bekövetkezhet, hogy az elkövetők egyike kijózanodván arra sétálgat, és felmerül benne a kérdés: hát ezt melyik marha csinálta?
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.