Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Megfigyeltem, hogy nagyon sokan nem tesznek különbséget valaki támogatása, egy sport szenvedélyes imádása és a hazafias érzés között – összetévesztik ezeket. Az ilyenek a „Gól!”, „Hajrá Simona!”, „Hajrá Románia!”, „Hajrá Steaua”, „Hajrá bármi, ami román!” (pálinka, például) üvöltéseket
bátor tetteknek, hősies gesztusoknak tartják, melyekkel hazájukat védelmezik és szeretik.
A nyelvét nem, az Románia ellensége.
A minap egy bizonyos, jól megszilárdult csőcselékszellemmel rendelkező alak éppenséggel arra akart kényszeríteni, hogy legyek boldog, ugrándozzak örömömben hazafias megfontolásokból, hazaszeretetből… Elmagyarázta nekem, hogyan is állnak a dolgok a hazafiassággal… Mit is mondjak… még a front első vonalában lévők sem hoztak akkora áldozatot, mint amekkorát ő hozott örömében, hogy Simona Halep megnyerte a „Wimbledon”-t. „Képviselve” érezte magát világszerte. Másnaptól kezdve az egész emberiség megváltoztatja majd a véleményét róla és az országról. „Büszke román” volt. Amikor megkérdeztem tőle, belemenne-e abba, hogy havi bére 10 százalékát visszatartanák Simona Halep felkészítésére/edzésére – vagyis, hogy növeljék a „büszke román”-ságát, hogy gyakrabban érezze „képviselve” magát –, hirtelen szögre akasztotta a hazafiságát, kihunyt az öröme és azt mondta, „klisékben gondolkodom”.
Vajon az effajta „hazafiak” közül adott esetben hányan értenek egyet egy ilyenfajta kezdeményezéssel és hányan mondanák/gondolnák a következőket: „De mi közöm nekem hozzá? Ad ő valamit nekem abból, amit megkeres?” Nem mintha ez rosszfajta gondolkodás lenne, de mit kezdünk a hazafias locsogással?
És sok más egyében kívül lenne még egy gond a „hazafisággal”:
mi lehet az oka, hogy (bár nem baj!) csak sportolókkal büszkélkedünk?
Nagyjából mikor jut majd eszünkbe, hogy más területek csúcsképviselőivel is büszkélkedjünk, mint Constantin Brâncuşi, Victor Brauner, Sergiu Celibidache, Dan Grigore, Mircea Eliade, George Emil Palade, Panait Istrati, Tristan Tzara, Eugen Ionescu és mások – vagy akár csak a nemzeti értékekkel, akik nem hódították meg a világ csúcsait? Vajon büszkeségünk hiányának az lenne az oka, hogy a könyvtárakban, könyvesboltokban, koncerttermekben, múzeumokban, műcsarnokokban, laboratóriumokban nem lehet hangosan éljenezni ezeket az értékeket? – „Hajrá Cioran!”, mondjuk.
Azért az üvöltözést a szurkolókra kellene hagyni, ennyire korlátozva, mert a hazafiság megalapozott tetteket jelent, nem szurkolást és nemzeti zászlókba burkolózást.