Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Lehet, hogy politikusaink a jövőben, egy bizonytalan időpontban abbahagyják, hogy a világ gúnyának céltáblájává tegyenek bennünket. Ez sokba kerül nekünk és olyan nemzeti sebezhetőséget okoz, amelytől nehezen és nagyon sok járulékos költséggel fogunk csak megszabadulni. Országként hiteltelenítjük magunkat, amikor az államcsínyes érvet hozzuk fel fáziskéséseink, kudarcaink és azoknak a helyi hülyeségeknek a magyarázataként, amelyekről már senki sem akar hallani többet.
Olvasson még:
De még történik valami:
magát az „államcsíny” fogalmat is sikerült teljesen lejáratnunk.
Mégpedig azért, mert Romániában nem telhet el úgy év, hogy ne kerüljön szóba egy új államcsíny-kísérlet, vagy a háttérhatalom érdekei számára kényelmetlenné vált politikai vezetők elleni merényletkísérlet (talán még emlékeznek a Dragnea vezért sikertelenül kiiktatni próbáló halálbrigádok sétafikálására). Még ott van a Traian Băsescu úr által használt innovatív változat, aki Brüsszelbe járt elmagyarázni, mi a helyzet Romániában az „alkotmányos államcsínnyel”. Aztán ne feledjék, hogy egy olyan Forradalommal kerültünk be a történelembe, melyet a helyi kommentátorok azonnal az „államcsíny” ugyanazon kaptafájára húztak rá.
Államcsínyek ütemében élünk, márpedig ez mostantól olyan valóság, melyet nem holmi szerencsétlen újságírók küldenek az EU- és NATO-beli kollégáknak, hanem az állam legmagasabb rangú tisztségviselői, akiket Románia nemzetközi partnereinek kötelességük figyelembe venni. Elhinni azért nem, de legalább a tudomásulvétel szintjén és annak megbecsülésére, hogy országként mennyire vagyunk hitelesek és fizetőképesek.
Következésképpen azon vagyunk, hogy egy rendkívül
veszélyes kérdést ültessünk el partnereink elméjébe: melyik Romániában kellene hinniük?
A számos Románia közül, melyekről hallanak vagy melyektől szuper-ellentmondásos üzeneteket kapnak, melyik lehet az igazi? Melyikre támaszkodhatnak hosszú távon partnerként? És ne higgyék, hogy ezek egyfajta elméleti melodrámák. Nem, hiszen maga Románia miniszterelnöke beszél államcsínyről, majd meg is ismétli a vádat. Sok hírszerző szolgálat lehetett és lesz majd még, melyek – sürgősen – kérnek majd egy aktát a tényleges helyzet felméréséről egy olyan kivételes geostratégiai jelentőségű országban, mint amilyen Románia.
Amikor elhangzik egy ilyen hír, automatikusan mozgásba lendül egy elemzési folyamat. És normális, hogy így legyen, hiszen egy évente ismétlődő vád államcsínyekről vagy az utcákon szabadon kószáló és eddig még azonosítatlan halálbrigádokról, melyeknek célpontja a hatalmi struktúrák egyik elsődleges fontosságú politikai vezetője, nos, ez azt jelenti, hogy ez
a NATO- és EU-tagország kezd veszélyesen hasonlítani egy harmadik világbeli országhoz,
ahol a kormányzás ütemét tényleg a sikeres vagy kudarcba fulladt államcsínyek sorozata határozza meg.
Románia ilyen? Nem ilyen. Nyilvánvalóan nem ilyen. Akkor? Mit érnek el ennek a mesének a mániákus ismételgetésével?
Valami rendkívül veszélyes dolgot érnek el: egy olyan értelmezést kínálnak, melyet a lehető legrobbanékonyabb módon bármikor felhasználhat egy nem-barát állam, amely a megfelelő időben azzal érvelhet majd, hogy Románia állítólag kiszámíthatatlan állam, kudarcos állam, olyan ország, mely nem rendelkezik a rend és a polgárok alapvető érdekei védelmének biztosításához és kikényszerítéséhez szükséges forrásokkal bíró hiteles intézményekkel. Vagyis, ha jól megnézik, pontosan az, amire szükség van egy olyan Romániáról szóló bemutató bevezető fejezetében, melyben csak mímelik a jogállamiságot és nem nyújtanak elegendő garanciákat a polgároknak, hogy Románia európai és nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelő életük van.
Ez nem így van, de gondoljanak arra, hogy azoknak az európai tisztviselőknek, akik talán egy ilyenfajta aktán dolgozhatnának (vagy már tényleg dolgoznak is rajta) és akik nem jönnek Romániába élni, elsősorban és mindent megelőzően a hivatalos nyilatkozatok állnak a rendelkezésükre. Kötelességük ezeket a lista tetejére tenni, az állam első emberei által küldött riadójelzéseket, akiket hivatalból hitelesnek tekintenek és ebből következően ekként fogják tájékoztatni az összes kancelláriát és mindenekelőtt az EU-szintű döntéshozatali hierarchiát.
Elhiszi valaki mindezeket az ostobaságokat? Nem, nyilvánvalóan nem. És akkor?
Egyedüli magyarázatként az marad, hogy
az egész cirkusz a hazai hallgatóságnak szól,
ama dezinformálási kampány elsődleges célpontjának, melynek célja újra kiváltani egy bizonyos választói réteg szolidaritását a Párt által kiválasztott fő imázshordozó körül. Kampánya mellett nincsenek pozitív érvei, így az ősi üzenettel áll elő, „megpróbáltam, de a struktúrák legyőztek”, melyet az álcázott ex-kommunisták által megtizedelt „15 ezer szakembertől” aljas módon megfosztott Constantinescu elnök használt, majd a párhuzamos állam által üldözött Băsescu, majd Dragnea és most a „ki viszi Romániát a jólét és haladás új csúcsaira” versenyen kijelölt hű tanítványa. Hölgy lévén egyedülálló esélye lesz hagyni, hogy hitelesen és művészi módon végigcsorogjon az arcán egy vagy több könnycsepp, amikor arról fog beszélni, hogy gyilkolta meg őt majdnem egy külföldről fizetett óriási hidra éppen azért, mert semmi mást sem tett, csak az emberek javát akarta.
Működik? Miért ne, hiszen ez az élő adásban és csúcsidőben bemutatott sírás már működött korábban, és történelmet írt.
Akkor miért ne működne most is, amikor az élet felkínálja neki az álomszerű alkalmat, hogy arcátlan módon áldozati szerepben tetszelegjen. Amúgy, mint látható, senki még csak nem is számít arra, hogy bármi is igaz lenne ebből az egész cirkuszból. Az az érdekes, hogy kinek van ilyen túláradó képzelőereje, hogy a török szappanoperáknál mesésebb és keményebb forgatókönyveket építsen fel.
Államcsíny? Igen, állandó, az állampolitika szintjére emelt ostobaságé.
Ha ezt akarjuk, akkor ezt kapjuk és fogjuk kapni a továbbiakban is. Meg tudja mondani valaki, hány államcsíny-kísérlet lesz még a jövő év végéig, mert három választási kampányt kell táplálnunk, ugyanennyi választási fordulóval? És ez sajnos tényleg komoly kérdés. Önmagában nevetséges, de tökéletesen hiteles komolysági álarccal.