Elkészült a legnépszerűbb úti célok listája. Meglepetés is van.
Három európai ország vonzza leginkább a romániai repterek utasait, derül ki az Európai Bizottság 2017-es adataiból. A rangsor szerint a kolozsvári, temesvári és bukaresti nemzetközi repülőterekről Nagy-Britanniába, Hollandiába és Spanyolországba repülnek a legtöbben.
Az első és harmadik helyezést értjük is, lévén, hogy úgy Angliában, mind Spanyolországban jelentős számú román munkavállaló él, a második helyre befutott Hollandia előkelő helyezése kicsit nehezebben fér a fejünkbe. Nem gondolhatunk másra, minthogy
Csak ezzel magyarázhatjuk, hogy London után a holland főváros a legnépszerűbb úti cél. Ezt Madrid, München és Milánó követi a listán – utóbbi kettőn szintén nem lepődünk meg, Németországban és Olaszországban is jelentős román közösség él.
Az Európai Bizottság statisztikájában más érdekességek is vannak. Kiderül belőle, hogy alig tíz év alatt 30 százalékkal nőtt a román repterek forgalma, és az utasok közel fele – 47 százalék – uniós célállomás mellett dönt. 36 százalék repül Unión kívüli térségbe, és
Románia egyébként uniós szinten éllovas a reptéri forgalom növekedése terén, 2008 óta 123 százalékkal (!) nőtt az utasok száma. Igaz, ha a kivándoroltak, külföldön munkát vállalók nagy számára gondolunk, ezzel nincs amiért büszkélkedni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.