Jelen szöveg a Reporter Global oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A következő a helyzet: Románia 1993-ban lett az Európa Tanács tagállama, a bukaresti kormány pedig 1999-ben csatlakozott a GRECO-hoz, azon államok csoportjához, melyek az ET-tagállamok szintjén az igazságügyi rendszer függetlenségéért és egy korszerű igazságszolgáltatásért küzdenek a korrupció ellen. A GRECO ezen megállapodások alapján jelentést készít, az európai szinten kapott jelzések vagy értékelések birtokában, főleg ami az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupció elleni harcot illeti. Ezt a jelentést kijelölt szakértők készítik és egy sor kötelező jellegű ajánlást tartalmaz, melyeket továbbítanak annak az államnak, melynek igazságügyi rendszerét értékelték.
Olvasson még:
Az államoknak követniük kell ezeket az ajánlásokat és a megállapodás kibocsátásának dátumától számított egy éven belül lépéseket kell tenniük az értékelések alapján.
A helyzet e tekintetben nagyon is világos és Bukarest politikai akaratától függ. Ha tiszteletben tartják az alkotmány 11. cikkelyének rendelkezését, mely kimondottan a nemzetközi megállapodásokra vonatkozik és mely szerint Románia teljesíti jóhiszeműen vállalt kötelezettségeit, és ha pontosan megértik annak a helyzet komolyságát, de súlyosságát is, melyben most az igazságügyi rendszer forradalmi átalakulásával kapcsolatos bel- és külföldi percepciót illetően vagyunk, akkor ezek az ajánlások a lehető leghamarabb bekerülnek a jogrendbe, vagyis végrehajtják őket. Ha nincs meg a politikai akarat és és valami mást akarnak a Románia és az európai intézmények közötti kapcsolatokat illetően, akkor persze bármilyen változat lehetséges. Nyilvánvalóan vagy megsértik a vállalt kötelezettségeket, vagy akár még az európai intézményektől való elhatárolódás is megtörténik. Jogilag lehetséges, ám ebből a szemszögből nézve óriási lenne az ára.
A jelentés alapjában véve kritikus: kihangsúlyozza, hogy nyilvánvaló visszaesés tapasztalható az igazságügyi rendszer független működéséhez való politikai viszonyulást illeti. Ez egy egyöntetű következtetés, mely az összes értékelésben megtalálható, akár technikai-jogi jellegű – mint amilyen a Velencei Bizottságé –, akár politikai természetű, de természetesen senki sem akadályozhat meg egy államot abban, hogy egy partnereink által kifejtett álláspontra helyezkedjen. Tehát e szemszögből nézve lesz majd több vagy kevesebb negatív értékelés. Sajnos több van, ami csak azt mutatja nekünk, hogy
létezik egy kontinuitás a konstruktív-pozitív együttműködési és párbeszédi forma elutasításában azokkal az európai intézményekkel szemben, melyekhez a saját akaratunkból csatlakoztunk,
és itt most megismétlem magam, az ezen intézmények hatásköreit és illetékességeit illetően is.
Az elnök is, a miniszterelnök is tudatában van a kötelezettségeknek, a következményeknek, annak, ahogyan ezeket végre kell hajtani és az esetleges reakcióknak, melyek egyik vagy másik döntéstől függően jelentkezhetnek. Azt akarom mondani, hogy a nyilvánosságnak szánt retorikától függetlenül, végső soron ők fognak felelni Románia nevében is, ha a bukaresti hatóságok ilyen vagy olyan irányú döntést hoznak majd. Mint mondtam, nincs arra mód, hogy az Európa Tanácshoz tartozók, és ugyanez érvényes az Európai Unióra is, úgy ítéljék meg, hogy el kellene tekinteni az előcsatlakozási időszakban vállalt kötelezettségek elhanyagolásától vagy megsértésétől és e tekintetben semmibe lehet azokat venni Románia ügyére hivatkozva. És ebből a szemszögből nézve igen nagy jelentősége lesz annak, miként képviselik, illetve mennyire lesz sikeres ezekben a kérdésekben Románia, mind akkor, amikor elosztásra kerülnek majd a hatáskörök az Európai Unió szintjén, mind pedig a több évre szóló pénzügyi keretről folytatott tárgyalások alkalmával, vagyis amikor belépnek az EU-költségvetésről folytatott vita célegyenesébe. És nemcsak erről van szó.
Figyelembe fogják venni, nyilvánvalóan, hogy miként zajlik a belpolitika Bukarestben, mert a belpolitika lett a külpolitika.
Másrészt van mit tanulni Lengyelország és Magyarország leckéjéből, ahol a jogállamiság gondjaival kapcsolatos hasonló ügyek következményeket generáltak, egy részük nem látható, de jelentős, ezeknek az országoknak a tárgyalási és – végső soron – érdekeik nemzetközi szintű érvényesítési képességét illetően. Tehát, röviden: arról van szó, hogy miként reagál majd Bukarest az Európa Tanáccsal kapcsolatos kötelezettségek támogatását illetően, és már hallottuk az elnököt erről beszélni és ezt nagyon jól teszi. Vagy, ha más utat választ, akkor annak közvetlen és azonnali hatása lesz Románia következő időszakra vonatkozó pozicionálására nézve. Nemcsak olyan döntésekre van szükségünk, melyek támogatnak bennünket és az érdekeinket képviselik azon nemzetközi szervezetek szintjén, melyeknek tagjai vagyunk; egy bizonyosfajta imázsra is szükségünk van, ami az ezen szervezetek által küldött ajánlásokat, követeléseket, üzeneteket illeti. Mind be fognak kerülni egy bizonyosfajta értékelésbe, melyet nemcsak a nemzetközi szervezetek végeznek el, hanem – figyelem! – főleg a tagállamok. Mert elképzelhető, hogy a nemzetközi szervezetek egy adott pillanatban nem figyelnek oda bizonyos fejleményekre, de ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a tagállamok, a nemzetközi pozícionálásukra vonatkozó szuverén joguk értelmében, arra használják majd fel ezeket az értékeléseket, hogy gondokat okozzanak és sebezhetővé tegyék Romániát. Mert ez érdekek játéka, és az érdekeknek e játékához a versengés természetszerűen hozzátartozik.