Alkalmasnak ítélte a mentális beteg asszonyt a gyereknevelésre.
Súlyos mentális betegségben szenved az a kolozsvári nő, aki a héten addig verte gyerekét, míg az belehalt. Bár az asszony rendszeresen bántalmazta, súlyos testi sértésnek vetette alá gyerekeit, az ügyével foglalkozó pszichológus alkalmasnak ítélte a gyereknevelésre, sőt, úgy vélte, a kicsik javára válik, ha visszahelyezik őket a családba.
A szörnyű tényeket a Kolozs megyei önkormányzat fedte fel, miután kivizsgálást rendelt el a gyermekvédelmi igazgatóságnál és a nép ügyvédjénél is jelentette az esetet. A gyermekvédelmisek ugyanis tavaly 9 alkalommal szálltak ki a Mărăști negyedi lakásba, több esetben feljelentés miatt. Az asszonyról köztudott volt, hogy testi fenyítésnek, fizikai agressziónak veti alá csemetéit, a szakemberek mégsem tettek semmit.
A Kolozs megyei önkormányzat szerint az, hogy ügye ilyen szörnyű tragédiához vezetett, a rendszer hiányosságai mellett a nem világos romániai törvényekkel, túlzott bürokráciával magyarázható, valamint azzal, hogy a szakemberek felszínesen kezelték az esetet.
Sőt, teszik hozzá, a hatóság nem először kezel felszínesen egy súlyos esetet, „papírokat elemez, nem gyerekeket”. Alin Tișéék azt állítják, 2017-ben épp emiatt kellett meneszteni az intézmény igazgatóját, ez azonban megfellebbezte a döntést, és pereskedik.
A 9 éves kolozsvári gyerek holtestét vasárnapra virradóra találták meg, a vizsgálatok szerint erőszakos halála volt, addig verték, amíg belehalt. A gyilkossággal az édesanyját gyanúsítják, akit letartóztattak. A másik két – 9 és 12 éves – gyerek nevelőotthonba került. Korábban is gondozták már őket nevelőszülők, amíg az illetékes pszichológus vissza nem ítélte őket a családnak.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.