Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása.
A polgárok által a május 26-i választáson kifejezett akarat túllépte a – saját cselekedetei révén – abszolút gonosz megtestesítésévé vált politikai szereplő elleni érzelmi reakció szintjét és egy politikai forradalom kódját hordozza magában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szövetség 2020 (a Mentsétek meg Romániát Szövetség, azaz USR és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja, azaz a PLUS választási szövetsége – a szerk.) nem figyelemre méltó politikai érdemekért kapott 4,5 millió szavazatot, hanem azért, mert a szociáldemokraták által generált gyűlöletnek más politikai szervezeteknek kell a haszonélvezői legyenek.
A kommunista rezsim bukása óta eltelt három évtizedben
a radikális változtatás, az establishment lerombolásának vágya csak kétszer rendelkezett több mint kétmillió ember erejével.
A 2000-es elnökválasztás alkalmával, egy mélyreható válság közepette, amikor csak a reménye pislákolt az Európai Unióhoz való csatlakozásnak, az Emil Constantinescura és a Demokratikus Konvencióra 1996-ban szavazók jelentős része önromboló módon úgy döntött, hogy Corneliu Vadim Tudort támogatja.
Most azok egy része, akik 2001 után az Unióba bujdostak, a családjuk, valamint a felnőtté vált hajdani „Pró nemzedék” jelenti a Szövetség 2020 szavazóinak fő seregét.
2019. május 26-a szimbolikusan a Második Köztársaság végét jelöli. Az Első Köztársaságot, a totalitáriust három évtizeddel ezelőtt váltotta fel az Átmenet Köztársasága. Ez lépésről lépésre a politikai elakadások, az egyenlőtlenség és a kiváltságok köztársaságává vált.
Nyilvánvalóvá vált egy politikai működési mód csődje: a választók helyi választottakból álló hálózatokkal történő mozgósítása nem tudta kompenzálni a polgárok változtatási vágyát.
A PSD semmit sem értett meg
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azonnali reakciója azonban azt mutatja, hogy nem értette meg a választás üzenetét. A megyei tanácsi elnökök közvetlen választásához való visszatérés, abban a reményben, hogy politikailag megmentheti magát, a sajtó által (PSD-s vagy a PNL-s) „helyi kiskirályoknak” nevezettek közül sokak számára az utolsó politikai bál lesz, hiszen a következő helyhatósági választás alkalmával a nép dühének célpontjaivá válnak.
A helyi választottaknak – javadalmazások formájában – ígért kiváltságok megadásának az lesz a következménye, ha végül megtörténik, hogy megnövekedik a gyűlölet a PSD ellen, amelyet e lépés támogatójának tartanak.
A Harmadik Köztársaságnak meg kell születnie, de azt nem gyűlöletre és dühre kell építeni, hanem bölcsességre és felelősségtudatra. Egyik politikai párt portfóliójában sem szerepel ilyenfajta projekt és ezt nem is építheti fel egyetlen politikai erő.
A Harmadik Köztársaság a román társadalom kiszámítható működéséhez szükséges vízió szimbolikus elnevezése. A rendszerellenes opciók most azon pártok felé irányultak, melyek demokratikus kormányzást javasolnak, de ha ezek a „változást hozó erők” is kudarcot vallanak, a szavazók tekintélyelvű megoldásokat fognak keresni.
Egy progresszív adózási rendszer mellett
A Harmadik Köztársaságnak új társadalmi szerződést kell bevezetnie, ennek középpontjában pedig új adózási rendszernek és a kiváltsági rendszer felszámolásának kell állnia. A költségvetés összeomlásának elkerüléséhez elengedhetetlenné vált a cégek és a vállalkozások jövedelmére kivetett progresszív adók rendszerének bevezetése.
Nem ideológiai megfontolások vagy a társadalmi polarizáltság bevezetésének szükségessége diktálja egy ilyenfajta lépés bevezetését, hanem a közberuházások számára olyannyira szükséges bevételek generálásának kötelezettsége.
Fix kiadásokkal és adóparadicsommá válásra való törekvéssel terhelt állami költségvetéssel nem létezhet fejlesztés (infrastruktúra, oktatás) és biztonság (katonai kiadás).
A kiváltságok rendszere annyira kiterjedtté, az adómentességek annyira nagyszámúak lettek, hogy ezeket szakmai kategóriák korlátozott számára kell korlátozni, melyek valóban kiemelt társadalmi szerepet érdemelnek.
Egyidejű parlamenti és elnökválasztás
A Harmadik Köztársaságnak működőképes politikai intézményekre van szüksége. Mivel az elnöki köztársaság modellje az autokrácia csíráit hordozza magában, a jelenlegi alkotmányos kerete kijavítása az egyetlen realista megoldás.
Nyilvánvaló, hogy tévedés volt az elnökválasztás elválasztása a parlamentitől és az elnöki mandátum öt évre bővítése. Az elnök–kormány társbérleti rendszer eddig Băsescu elnök kétszeres felfüggesztésében, valamint állandó konfliktusokban és akadályoztatásokban nyilvánult meg.
Következésképpen az a helyes megoldás, ha visszatérünk az egyszerre tartott parlamenti és elnökválasztáshoz, újra négy évre csökkentve az elnöki mandátumot. Iliescu és Constantinescu elnökök tapasztalata megmutatja, hogy nekik egyensúlyi szerepet kellett játszaniuk az őket a választáson támogató kormányzati koalíciókkal szemben.
A társbérleti rendszer de facto kiiktatását az Alkotmánybíróság egyes káros döntéseinek kijavításával kell kiegészíteni.
Az Európai Tanácsban a miniszterelnöknek kell részt vennie, ahogy az az európai államok többsége esetében történik, mivel övé az ország kormányzásának felelőssége. Ezzel összehangolva ki kell javítani azt az aberrációt, mely szerint a köztársaság elnöke csak (ez itt valószínűleg hibás – a szerk.) egyszer, időszerűségi okra hivatkozva, utasíthatja el egy miniszter beiktatását.
Az az igazság, hogy a kormányzati csapat minőségéért a miniszterelnök viseli a politikai felelősséget, nem az államfő.
Konstruktív bizalmatlansági indítvány
Az ellenzéki pártok tevékenysége minőségének megerősítése érdekében be kell vezetni a „konstruktív bizalmatlansági indítvány” fogalmát, melynek értelmében az ellenzéki pártoknak egy miniszterelnök-jelöltet is meg kell nevezniük.
Az elnöki tisztséget egyetlen aspektusban kell megerősíteni: egyszerűsíteni kell az előrehozott választás kiírásának eljárását. Ez kell legyen a racionális megoldás a politikai válságokra. Még egy rövidebb mandátumú működőképes parlamenti többség is jobb, mint egy haladást nem generáló parlamenti stabilitás.
Az alkotmányban nincs helyük a sürgősségi kormányrendeletekre vonatkozó tilalmaknak
Egy alkotmányos szövegben természetesen nincs keresnivalójuk a kormány cselekvési/nem cselekvési szférájával kapcsolatos tilalmaknak, mint amilyenek a május 26-i népszavazás tárgyát képezték. Egy ország alaptörvényébe nem lehet olyan rendelkezéseket belefoglalni, melyek egy bizonyos politikai konjunktúrával kapcsolatosak, csak azzal a kockázattal, hogy ez állandó politikai-jogi kalandhoz vezet.
Például tanulhatunk abból, hogy az Egyesült Államokban (1919-ben) az alkohol betiltása érdekében módosították az alkotmányt, amit aztán a valóság terhe alatt el kellett törölni.
Az a lényeg, hogy az államférfiaknak érettséget kell tanúsítaniuk és nem minden adott pillanatban népszerű témának kell alkotmánymódosításhoz elvezetnie.
Módosítani kell a közigazgatási-területi felosztást
A Köztársaság újraalapítása közigazgatási-területi átszervezést tesz szükségessé. Ezt azért nem akarják, mert hátrányosan érinti a fő politikai pártok érdekeit, melyeket nem a polgárok általános, hanem helyi választottak hálózatainak érdekei határoznak meg.
Bárhogy is halogatnák, a közigazgatás digitalizálására mindenképpen sor kerül, ami elkerülhetetlenül maga után vonja az alkalmazottak számának csökkenését, akiknek új feladatot kell találni.
A kérdés második dimenziója a közigazgatási-területi egységek számára vonatkozik. A 3238 városból, községből és kerületből 2465-nek 5000-nél kevesebb lakója van.
Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy a helyi autonómia nem működik, hiszen nagyon sok községi vagy kisvárosi polgármesteri hivatal képtelen az általa irányított területről begyűjtött jövedelmekből fenntartani a bürokratikus apparátusát.
A kérdés harmadik dimenziója a régiók szintjének bevezetésére vonatkozik, melyet a megyék felett kell létrehozni.
Itt nemcsak az Európai Uniótól érkező strukturális pénzekről van szó, hanem a régiók közötti egyre nagyobb különbségekről.
A regionális politikának nem a bürokrácia növelése kell legyen a célja, hanem a regionális szintű kohéziós politikák új modellje. Mert különben a túlnyomórészt falusias térségek még mélyebbre süllyednek a szegénységbe, az emberek kétségbeesése pedig új migrációs hullámokat, vagyis Románia demográfiai válságának elmélyülését fogja jelenteni.
A Harmadik Köztársaságnak nem pártos politikai-ideológiai projektnek kell lennie, hanem a román társadalom és állam új valóságokhoz való alkalmazkodása összefoglaló nevének. A Harmadik Köztársaságnak nem kizárnia kell a politikai pártokat, hanem a társadalom érdekében felhasználnia a pozitív szerepüket.
A politikai vezetőknek néha szembe kell menniük a pillanatnyi érdekekkel, ha biztosítani akarják a túlélésüket. Azonban az államférfiak, az igaziak nem arra várnak, hogy a változás hulláma noszogassa őket, hanem ők maguk vállalnak majd újraalapító víziót, mivel ők a változás generálói, nem pedig az áldozatai.