// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Megrázó: maszkosok segítségével vonszoltak el egy 8 éves kislányt a nevelőszülei házából (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Országos botrány lett az örökbefogadási ügyből.

Túlzás nélkül országos botrányt kavart az a megrázó videofelvétel, melyen az látható, amint egy ügyész rohamrendőrök kíséretében erőszakosan kivonszol egy 8 éves kislányt nevelőszülei otthonából, hogy átadja egy amerikai családnak, amely örökbe fogadta a gyermeket.

Az eset a Mehedinţi megyei Baia de Aramă településen történt, pénteken.

A felvételen a kislány nagyon sír, és azért küszködik, hogy ne szakítsák el hivatásos nevelőanyjától, aki hét éven át nevelte.

A Mehedinţi megyei gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC) korábban panasszal fordult Baia de Aramă város ügyészségéhez, jelezve, hogy a nevelőanya több alkalommal is megtagadta átadni a gyereket örökbefogadó szüleinek, bár az örökbefogadás jogerőssé vált.

Emiatt a DGASPC állítólag szerződést bontott a nővel, megvonta tőle a hivatásos nevelőszülői minőséget, így a nő törvénytelenül tartotta magánál a kiskorút.

Ráadásul a gyereket, mit kiderült, korábban alultápláltság miatt többször is kórházba kellett szállítani. Az eljáró ügyész, Maria Piţurcă házkutatási paranccsal ment ki a nevelőszülők házához, aki azt állítja, a nevelőszülők állítólag bebeszélték a gyereknek, hogy erőszakkal külföldre viszik majd, ahol bántani fogják, valószínűleg ezért ellenkezett.

Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyész péntek este bejelentette, vizsgálatot rendelt el az eset kapcsán, többek közt arra kíváncsiak, hogy pénteki házkutatás szabályosan zajlott-e. Viorica Dăncilă miniszterelnök az ügy kapcsán azt mondta, felkérte a belügyminisztert is, hogy vizsgáltassa ki a történteket. A kislány jelenleg az őt örökbe fogadó családnál van, ügyvédjük szerint megnyugodott és jól van. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro