// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Török és számi dallamokra rúghatjuk ki augusztusban a mérai csűr oldalát

// HIRDETÉS

Kisázsiai hangulattal gazdagodik a Méra World Music.

Ha menekülne Kolozsvárról az Untold okozta dübörgés és felfordulás elől, van egy tippünk. Kedvenc világzenei fesztiválunk, a Méra World Music idén sem hagyja alább a mércét, sőt, a korábbi dél-amerikai dallamok helyett augusztus 1-4. között kisázsiai muzsikával erősít. És közben megőrzi védjegyét,

továbbra is „mer kicsi és családias lenni”,

írják az idei kiadást népszerűsítő közleményükben a szervezők. Tehát nem árt sietni, ha ott akarunk lenni a Szarka-telken, hisz csak ezer napijegyet értékesítenek és a bérletek zöme már elővételben elfogyott.

És akkor mutatjuk, miért érdemes ott lenni a csűrszínpad előtt:

A legismertebb név kétségtelenül a Csík Zenekar, a népzenét és magyar könnyűzenét is sikeresen ötvöző Csík Jánosékat nem kell különösebben bemutatni. Mérai koncertjük reményeink szerint igazi zenei csemege lesz, és olyan ínyencségeket is meg fognak mutatni majd a csűr színpadán, melyeket a nagy tömegeket vonzó koncertjeiken nem szoktak. 

A magyar népzene mellett a fesztivál másik erős vonala a török, ottomán hódoltság korát megidéző dallamok. Ebben az Ezüst Medve-díjas román film, az Aferim zenéjének szerzői, előadói segítenek. A bukaresti Trei Parale az ottomán hódoltság korabeli Havasalföld udvari zenéit rekonstruálja.

Az egykori török birodalom központjába, Isztambulba repít a Near East Collective, mely a török és görög népzene rejtelmeibe vezeti be a mérai közönséget. Ez egyben az első ázsiai fellépője a fesztiválnak, általuk

egy újabb kontinens zenei világába nyer betekintést a mérai közönség.

Isztambulból Lappföldre repít majd a legősibb máig fennmaradt európai énekhagyományt őrző számi közösség norvégiai képviselője, Torgeir Vassvik. Akinek zenéje az észak-amerikai indiánok kántáló énekéhez hasonló, sámánisztikus énekforma, a joika sajátos műfajából táplálkozik.

De nem hiányozhat a cigányzene sem, idén a magyarországi Romano Drom hozza el Mérába. A magyar népzenei vonalat pedig az Erdőfű Népi Kamarazenekar erősíti, melynek tagjai erdélyi cigányzenészek közreműködésével vezetnek végig a Kárpát-medencén.

Folytatódnak a templomkoncertek is, a református templomban Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs lép közönség elé, de a Fölszállott a Páva győzteseinek is tapsolhat majd a mérai közönség. Akárcsak a kalotaszegi zenészeknek, akik idén is a fesztivál kiemelt fellépői.

Pénteken a II. Kalotaszegi prímásverseny résztvevői húzzák a talpalávalót, míg szombaton a TÜRE 50 jubileumi kalotaszegi legényesversenyre várják a táncos lábúakat. Nap közben sem fogunk unatkozni,

a fesztivál idén is csűrfiával és játszóházzal készül a családosok fogadására,

de lesznek tematikus filmvetítések, gasztroudvar és a hűs kertben kialakított chillzone is visszavárja a fesztiválozókat. Aludni nem csak az itteni függőágyakban lehet, az éjszakába nyúló jam és tánc után Mérában is nyugovóra lehet térni, a szállásigényeket a camping@meraworldmusic.com email címen jegyzik.

A négynapos fesztiválbérletek még kedvezményes áron, 129 lejért kaphatóak a fesztivál honlapján. Nem árt sietni!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro