még kér a nép
Szerző: Bianca Felseghi
2019. június 10. hétfő, 12:24
A szövegből kiderül többek között, hogy Nicolae Iorga volt a mioritikus populizmus egy új modern kori oszlopa. Igen, az a Iorga, akitől a kolozsvári Mátyás-szobor előtt idézet is származik.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a pressone.ro oldalon közölt cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Románia hagyományosan Európa-optimistább, mint Magyarország. A populista üzenet a látszat ellenére kevésbé talált támogatókra a román kollektív tudatban, mondja Robert Adam politológus. Mindez a baloldali és jobboldali populista, nacionalista mozgalmak lavinája és egy sötét kommunista korszak dacára. Honnan vannak a románokban ezek a források a továbblépéshez, hogy megmentsék magukat, amikor a szakadék szélére kerülnek?

Robert Adammal, a Două veacuri de populism românesc (A román populizmus két évszázada – a szerk.) (Humanitas Kiadó, 2018) szerzőjével együtt repülünk át az ideológiai és politikai táj felett. Ebből egyfajta drónból, nagy magasságból készült fénykép lett, melyen Románia kontextusba helyezve, az európai klub tagjaként látható.

Valójában ugyanazokkal az identitárius félelmekkel és gondokkal szembesülünk, mint a nyugati országok. Némiképp meglepő módon több közös dolgunk van velük, mint hinnénk – és bár a gazdasági és társadalmi gondok, talányok megoldásai még váratnak magukra, legalább ezúttal ugyanazok a gondjaink, mint a franciáknak, az olaszoknak vagy a briteknek.

Riporter: Hajlamos az ember azt gondolni, hogy a populizmus periférikusabb területek reflexe, melyek létrehoznak maguknak egy gubót, hogy megvédjék magukat az általuk nem ellenőrizhető jelenségektől. Akkor miként magyarázható egyes populista mozgalmak sikere olyan országokban, mint Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia?

Robert Adam: Nem feltétlenül. Ez csak egy változata a populizmusnak. De létezik egy nagyon hosszú hagyománnyal rendelkező nyugat-európai populizmus is. Olaszországban, Franciaországban a populizmus sohasem hiányzott az utóbbi 30 évben. Különféle mutációkat szenvedett, ez egy ciklikus folyamat, időnként intenzívebb, máskor diffúzabbnak tűnik, de a demokráciával konszubsztanciális.

A populizmusnak ez az alapeszméje – a politikai hatalom legitimitásának forrásához, a néphez való visszatérés – valahol a demokratikus részvételt serkenti.

De amikor tekintélyelvű kisiklásokhoz, a közvetítő intézmények, az úgynevezett „checks and balances” elfojtásához vezet, akkor veszélyessé válik. Elvileg bármilyen társadalomban, melyben nagy intenzitású átalakulási folyamatok vannak, a populizmus egy vagy több formája is létezni fog.

Amit most láthatunk: hogy a populista napirend – nagyjából – uniformizálódik Európa keleti és nyugati része között. Látjuk, például, hogy a migráció témája uralja a magyarországi választási kampányt, mely ország távolról sem tapasztal masszív bevándorlást. Ugyanígy van kelet-európai országokban zsidók nélküli antiszemitizmus, bizonyos kisebbségek ellen irányuló populizmus olyan térségekben, ahol nem nagyon vannak kisebbségiek. A kört lezárva: létezik az európai populista spektrum egyfajta koagulációs formája és ez némiképpen egy közös ellenség, az Európai Unió kijelölésével áll össze –, melyet egy nemzetek feletti, átláthatatlan, népi legitimitás nélküli szervként, tökéletes ellenségként, bűnbakként mutatnak be.

Ami azonban nem jelenti azt, hogy a populizmus természetéből fakadóan Európa-ellenes lenne.

Akár Európa-párti is lehet. Elvben egy elitek elleni lázadást és a néphez való folyamodást feltételez. Ez a két minimális jellemvonás, a populizmusra bonyolultabb meghatározásokat is adhatunk, de ezt a kettőt minden kutató elismeri.

Azt mondja, hogy ez egyfajta betegség, melyet – egy adott pillanatban – bármiféle politikai rezsim elkaphat, a demokráciától a diktatúráig?

Igen is, nem is. Nem hiszem, hogy betegség. Ez olyan elmélet, mely a populizmus tanulmányozásának kezdete óta jelen van – a populizmusé, mint szindrómáé –, de én nem értek vele egyet.

A populizmusnak negatív áthallása van: a demagógiával, az igazságot és a valóságot előlünk eltakaró diskurzussal társítjuk.

Ez az utóbbi 50 évben lezajlott szemantikus változás, de ez nem mindig volt így. Az első oroszországi és egyesült államokbeli populista mozgalmak saját maguk nevezték magukat populistáknak. Most is láthatunk ilyet: [Matteo] Salvini például a populizmusból vezeti magát le, tehát létezik egy választási célú relegitimáció. A szó egy bizonyos, az utóbbi évtizedekben körvonalazott használat nyomán kap negatív szemantikai áthallást. De ez nem jelenti azt, hogy eredetileg negatív dolgot jelentett volna.

Egyszerűen létezik ez az elitek elleni lázadással és a néphez, mint a hatalom legitimitásának forrásához való visszatéréssel kapcsolatos eszme.

Ami a politikai rezsimeket illeti… igen, bármilyen fajta rezsimmel összeférhető – kevésbé, szerintem, a totalitárius államokkal. Kommunista rezsimekben nem beszélhetünk populizmusról, ez abszurd, főleg, hogy ezek a totalitárius államok az összes aspektust ellenőrzik a közéletben, de még a magánéletben is. Tehát, miféle lázadás az elitek ellen?

De maga a kommunista mozgalom nem volt egy elitek elleni lázadás?

De igen, eredetileg. De a kommunista totalitárius államokban már nem maradt hely semmiféle populizmus számára. Nem volt már semmilyen szelep a feszültség kiengedésére.

Mikor kezd a populizmus veszélyessé válni a demokráciára?

Mint mondtam, egy adag populizmus még jótékony hatású is lehet. Elvben akkor válik veszélyessé, amikor

bizonyos kisebbségek ellen irányul, amikor kezd tekintélyelvűséggé elfajulni,

amikor aláássa a jogállamiság alapjait, megpróbál elfojtani közvetítő intézményeket, melyek, persze, átláthatatlanok, nem politikai mechanizmusokon keresztül szabályozottak – itt az igazságszolgáltatásról, alkotmánybíróságokról beszélünk.

Nekem ez a második lépésnek tűnik. De a cselekvés előtt még létezik a populista diskurzus. Az nem árt ugyanolyan nagy mértékben?

A politikai aréna a diskurzusé, diskurzustípusok, egy társadalommal kapcsolatos elképzelések ütköznek. Természetesen bármelyik demokráciára nézve rendkívül ártalmas és rendkívül súlyos következményekkel járhat az a diskurzus, mely faji, vallási, etnikai kritériumok alapján akar bűnösöket találni. Igen, veszélyes lehet, amennyiben elfajul és a populizmus a demokratikus rendszerrel nehezen összeférhetővé válik.

Hogyan néz ki az olyan pártok napirendje szerint megrajzolt EU, mint amilyenek Marine Le Pen, Salvini, Farage és Orbán pártjai, melyek jelentős számú szavazatot kaptak országaikban a múlt vasárnapi választáson?

Két aspektust kell szem előtt tartanunk: e pártok elképzelései között számos különbség van, de hasonlóságok is léteznek. Az első az, hogy most, a Brexit, annak összes bonyodalma után már csak

nagyon kevés populista párt támogatja a kilépést az EU-ból.

Ezeket, némiképp, két típusra lehet osztani, euroszkeptikusokra, melyek az EU megreformálását, az Uniós intézmények hatalmának korlátozását akarják és eurofóbokra, melyek országaik kilépését szeretnék az Unióból.

Kelet-Európában ma már teljesen lehetetlen olyan diskurzussal sikert remélni, melyben valaki az EU-ból való kilépés mellett foglal állást. Ezt Orbán [Viktor] sem, [Jarosław] Kaczyński sem teszi Lengyelországban. Marine Le Pen is letért erről a pályáról a Rassemblement National-lal (RN). Ennek hatására megjelentek a RN-től jobbra elhelyezkedő pártok, amit nehéz elhinni, de ilyen a francia kontextus, ahol a kommunista párttól balra még szélsőségesebb szervezetek is voltak, jobbra szintén, nagyon tág a spektrum.

Már csak Nigel Farage Brexit pártja maradt eurofób, de ez európai szinten némiképp elszigetelt. Még Salvini sem beszél Olaszország kilépéséről az EU-ból, hanem csak a belülről történő reformjáról. Ez volt az üzenetük: szavazzatok ránk, hogy hazahozhassuk, megváltoztathassuk az EU-t.

E szervezetek közös napirendje a migráció csökkentése, sőt akár az Európán kívülről érkező migráció leállítása, minél több hatalom biztosítása a nemzeti kormányoknak és az Európai Parlament és Bizottság hatalmának korlátozása, kormányközi formátumban, tehát

a tanácsi formátumban zajló döntéshozatal és az értékek pillérének gyengítése, az Unió visszavezetése a közös piac eszméjéhez.

Tehát nem egy értékek Uniója. Ez lenne a mindnyájukat összefogó projekt.

De sok eltérő nézőpont is van. Például az Oroszországhoz való viszonyulás. A szlovákiai nemzeti-populista pártoknak az ebben az országban élő magyar kisebbség a kedvenc célpontja. Tehát nekik nagyon nehéz egyetértésre jutni a FIDESZ-szel. Vannak objektív ügyek is, melyek nagyon nehezen hihetővé tették az európai nemzeti-populisták képességét arra, hogy szövetségre lépjenek.

Az elmúlt napokban kapott bizalmi szavazat után elképzelhető, hogy az őket összetartó tényezők erősebbek lesznek a széttartóknál? Ön szerint létrehozhatnak különálló parlamenti frakciót az EP-ben?

Tegye fel magának a kérdést: Olaszországban egy két pártból álló kormánykoalíciónk van, az egyik inkább radikálisan, szélsőségesen jobboldali, a Lega, a másik inkább baloldali, az 5 Csillag Mozgalom. Ez a kettő, bár együtt kormányoznak, miként lehetnének ugyanabban a frakcióban az EP-ben? Mindkettő saját maga köré építene koalíciót, Salvini sikeresebben, a Cinque Stelle kevésbé, de elképzelhetetlen, hogy ugyanabban a frakcióban legyenek. Ugyanígy komoly feszültségek voltak Farage, a volt UKIP és a Francia Nemzeti Front, a mostani RN között.

Másrészt az erősebb politikai frakciókban is vannak euroszkeptikus pártok. Ott van Orbán FIDESZ-e, melynek tagságát felfüggesztették az EPP-ben, de nem zárták ki – és nem is fog távozni az EPP-ből, bármennyire is csábítaná Salvini, mert fontos ahhoz a frakcióhoz tartozni, mely a hatalom legnagyobb szeletét birtokolja. A lengyelországi PiS rendkívüli eredményt ért el, 45,8 százalékosat, ez az első párt, melynek sikerült egyszínű kormányt megalakítania Lengyelországban, egy rendkívül széttöredezett választási színtéren. Ők most az európai konzervatívok és reformpártiak frakciójában vannak, melyet nagyon hátrányosan fog érinteni a britek Brexites kilépése. Amúgy is, a torykat [a konzervatívokat – a szerz.] a mostani választáson szétcincálták. A PiS-nek nem érdeke egy még radikálisabb frakcióba mennie, ugyanis kormánypárt. Egy nagy EU-ország kormánypártjaként nem érdeked páriákkal szövetkezni.

Csehországban az ANO, a komoly korrupciós ügyekkel küszködő Andrej Babiš pártja az ALDE-frakcióhoz tartozik, ami nagy gondot jelent ez utóbbiaknak. Szlovákiában az Irány-Szociáldemokráciának, a Smer-SD-nek nagy korrupciós gondjai, maffiakapcsolatai vannak, de a szociáldemokrata frakcióban marad. Vannak annyira elfogadhatatlan pártok és mozgalmak, melyeket még a szuverenisták frakcióiba sem fogadnak be, mint például a magyarországi Jobbik, a görögországi Arany Hajnal, Marian Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártja, melyeknek átlátszó fasiszta megnyilvánulásaik vannak. Ezeket az ajtó előtt tartják.

Az európai parlamenti kampányban a populisták profilja rendkívül fenyegetőnek tűnt az Unió jövőjére nézve. Azt hiszem, hogy ez volt a masszív részvétel egyik oka.

Ez választási kampány és az ellenfeleik néha túloznak.

De azt hiszem, hogy igen, ez volt az egyik tényező, mely számított a részvétel esetében. És ennek következményei is lesznek. A becslések úgy szóltak, hogy a populisták a mandátumok nagyjából egyharmadát fogják megszerezni, az alkalmi euroszkeptikusoktól az eurofób radikálisokig. Ha összeadjuk, akkor nagyjából ennyien vannak.

Az Európai Parlament másképpen működik, mint egy nemzeti parlament. Létezik a konszenzusnak egy nagyon specifikus kultúrája, a néppártiak és a szocialisták sok választási ciklus óta összedolgoznak, hogy meglegyen a többségük. Ezúttal nem lesz elég, tehát valószínűleg be kell majd vonniuk az ALDE/Renaissance/USR-PLUS frakciót is.

De a populisták hozzáférnek majd a hatalomhoz, jelentős bizottságok elnökségét veszik majd át.

Még ha nem is tudják majd összefogni az EP-s mandátumoknak ezt az egész egyharmadát, erős hangjuk lesz, érvényesíteni tudják majd befolyásukat a következő Bizottság felállításakor és főleg az EU bővítési folyamatára. Azt hiszem, a következő EP és Bizottság mandátuma alatt semmilyen bővítést nem fogunk látni.

A népszavazás a populizmus egyik eszköze. Milyen esetekben jogos ilyenfajta mechanizmust használni az állam részéről? Ezt a kérdést tették fel akkor, amikor a brit konzervatívok megszavaztatták a polgárokat a Brexitről, de tavaly is, amikor Romániában megtartották az úgynevezett családról szóló népszavazást.

A közvetlen demokráciát a populizmus szorgalmazza, a népszavazás pedig továbbra is rendkívül kedvelt eszköz a populistáknál. Románia esetében az ön által említett népszavazást polgárok indították, ez a lehetőség is létezik.

Vannak államok, melyek drasztikusan korlátozzák a népszavazásnak alávethető területet. Ez rendkívül nehéz kérdés. Az a személyes véleményem, hogy egyes rendkívül bonyolult ügyek, mint például a kilépés az EU-ból, nem dönthető el igennel vagy nemmel. Ez egy sokkal kifinomultabb döntési folyamat, de ez táplálja a populista diskurzust, mely a következőket fogja mondani: íme, nem akarják átadni nektek a döntést, jogoktól fosztják meg a szuverén népet és az effektív hatalommal elrejtőznek a saját zárt világukba, nektek pedig csak a hatalom látszatát hagyják.

Mindig van egy játék a legitimitás–részvétel és a bizonyos területekkel kapcsolatos kompetenciaszint között. Elvileg egy olyan demokrácia, mely csak

bonyolult eszközökre és intézményekre korlátozódik és a társadalom nagyon gyengén kapcsolódik be a folyamatba, belülről kompromittálódik, meggyengül.

Egy közvetlen demokrácia sem megoldás, ahol mindent népi akarattal döntenek el, nem véve számításba bizonyos értékeket – mert, például, ha népszavazás tartanának a halálbüntetés bevezetéséről, azt nagyon sok államban megszavaznák. Éppen ezért nem lehetséges egy erre vonatkozó kezdeményezés. Mert az az alapgondolat, hogy végső soron bizonyos emberi jogok elsőbbséget élveznek, melyek a demokrácia és a jogállam megváltoztathatatlan talapzatát alkotják.

Van egy Iorgának szentelt terjedelmes fejezete. Miként táplálta, utólag, a személyisége a román vezetők populizmusát?

Óriási mértékben. Voltaképpen ez egy töréspont a román populizmus történelmében. Míg a román populizmus addig inkább reformer jellegű – és a mai fogalmak szerint, mondjuk úgy, baloldali – volt, ő a nemzeti dimenzió felé irányítja és a második világháborúig ott is fog maradni. Nem akarok Iorga 1945 utáni hatásáról beszélni, mert elméletem szerint a poszt-kommunista populizmus a nemzeti-kommunizmusból következik, nincs kontinuitás a két világháború közötti és az első világháború előtti korszakkal, de Iorga professzor aurája – a nemzet atyja, a nép tanítója –  óriási mértékben hozzájárult a román populizmus irányvonalához, a Corneliu [Zelea] Codreanura – és nemcsak őrá – gyakorolt ideológiai, formálói hatása abszolút valós.

Ő a román populizmus egyik oszlopa.

A fiatal korában, a nagypolitikába történt belépése előtt nagyon radikális és antiszemita Iorga már nem ugyanaz, mint a két világháború közötti Iorga, mondjuk a 30-as évektől. Másrészről kétséges Iorga kötődése a demokratikus értékekhez. Ne feledjük, hogy tagja volt a királyi, nemzeti egységkormánynak, ne feledjük, hogy szélsőségesen súlyos döntésekhez, politikai merényletekhez adta a nevét – nem lehet elhallgatni a felelősségét, még ha közvetett volt is, mert fedezetül szolgált a király és a kamarillája számára.

Képes a populizmus karizmatikus vezér hiányában túlélni, vagy fennmaradni?

Igen. Egy ilyen segít, de nem létfontosságú. Mexikóban és máshol is vannak populista pártok, melyek nem rendelkeznek központi figurával. Nézze meg, hogy Olaszországban az Öt Csillag [Mozgalom] Beppe Grillo nélkül is működik és végső soron ez nem egy sine qua non feltétel. A karizmatikus vezetővel rendelkező populizmus gyakoribb, de nélküle is lehetséges.

Napjaink álhíreinek receptje a forrásainkat kiszipolyozó idegentől való félelem, az ostromlott erőd komplexus, a magukat áruba bocsájtó elitekkel szembeni erőszakos düh. Miként tudjuk megóvni magunkat, ha 200 éve ugyanazt a történelmet mesélik nekünk?

Csak minél jelentősebb demokratikus részvétellel, mert nemcsak egy rendszeres időközönként leadott szavazat jelent részvételt. Ezen kívül képzéssel, neveléssel.

Sohasem lesz politikai akarat a diskurzus felelősségteljesebbé tételére…

Ezt nagyon nehéz körvonalazni.

Látja, ezzel kapcsolatosan alulról felfele kell kezdeni.

Sok nyugat-európai országban van médiaoktatás, a diákoknak megtanítják, hogyan azonosítsák az álhíreket és ez fontos, mert ez a gyűlölködő és kitaszító diskurzus rendkívül módon meggyengít egy társadalmat. Nálunk is vannak példák, mint a hagyományos családról szóló népszavazás, amelyből senki sem nyert semmit.

Csak azok nyertek, akik nem akarták Románia javát, akiknek hazánkra nézve ellenséges napirendjük van. Egy adott pontig a konzervatív diskurzus is, a LMBT-párti diskurzus is legitim volt, de a vita radikalizálódása maradandó sebeket ejtett a társadalmon. A népszavazást is nagyon megfontoltan kell használni, mert olyan, mint Pandóra szelencéje, kinyitod és nem tudod pontosan, hogy mi kerül ki onnan.

Az akkori megosztottság erőszakos témák, Európa-ellenes diskurzus előtt nyitotta meg az utat a nemrég lezajlott európai parlamenti választás alkalmával. A román szavazók nem Európa-ellenesek, az egyik leginkább eurooptimista szavazói réteg.

Tehát, polgári, politikai, médianevelés. Másrészről, és ezzel semmi forradalmit nem mondok: egy tájékozottabb közvélemény egy politikai hűségre nehezebben rávehető közvélemény.

Mivel magyarázza, hogy a populizmus 200 évnyi, különböző intenzitású ostroma, plusz a nemzeti-kommunista korszak után a románokban még mindig megvannak a racionalitásnak ezek a forrásai? A legutóbbi választás és a két népszavazás eredménye ezt igazolja.

Mindig is voltak olyan populizmusok, melyek az elején modernizálók voltak.

A román közvéleményt rendkívül nehéz meggyőzni, hogy az az ethosz, melyen a modern Románia alapul, fake lenne.

Elmagyarázom. Románia egész felépítménye, ahogy azt ismerjük, egy nyugatosodási és modernizálási paradigmán alapul, az identitás és szinkronizálás közötti feszültségekkel.

Az EU-integráció előnyei kézzel foghatók, bármelyik román képes azokat érzékelni – csak akkor nem, ha szélsőségesen rosszhiszemű. Tehát ahhoz, hogy meggyőzd, hogy az EU Románia ellensége és a Nyugat a hibás irány, Románia történelmével ellentétes irányba kell haladnod, azt kell újraértelmezned – ami, hogy úgy mondjam, sikerre nem túl esélyes törekvés.

Az idők folyamán mindig voltak viták: nem Róma öröksége számít, hanem a dákok; nem a modernizálás, hanem specifikus identitásunk. Valójában ezek mind összekapcsolódnak, mint egy kirakósban. Nem vezethet eredményre nagy sebességgel a nemzeti ethosszal ellentétes irányba haladni. Ráadásul a közös percepció szintjén is: mit akar magának egy átlagos román? Ugyanúgy élni, mint külföldön. Mint külföldön hol? Mint Franciaországban, Németországban, Svédországban, Nagy-Britanniában. Ott olyan dolgok is vannak, melyek nem tetszenek neki, de ez nem jelenti azt, hogy ne úgy gondolná, hogy ez a modell áll a legközelebb ahhoz, amit szeretne.

Ebből fakad a társadalomnak ez az ellenállása. Ez egy mélyreható, törekvésszintű kötődés a nyugati térséghez, némiképp még tudatalatti szinten is.

Nálunk nincs ugyanakkora Európa-ellenes potenciál, mint Magyarországon, ahol létezik egy EU-val szembeállítható birodalmi nosztalgia;

vagy mint Lengyelországban. Vannak Romániára jellemző különbségek is. Azt azért el kell mondani, és ez nagyon komoly ügy, hogy a boszorkánykonyhában nagyon kitartóan építettek egy Európa-ellenes, egy EU-ellenes diskurzust, mely rendkívül ártalmas Románia érdekeire nézve.

Milyen boszorkánykonyhákban gyártották? Mert ezt egy nemzeteket átívelő diskurzus.

Igen, de végső soron szintén nemzeti. Nyilvánvalóan átvesznek témákat külföldről, a hagyományos családot nem mi találtuk fel, korábban volt egy népszavazás Horvátországban és ott sikeres volt. Ez egy tengerentúli téma volt. A tengerentúlon is és hozzánk közelebb, keleten is vannak olyanok, akik abban érdekeltek, hogy az Európai Unió ne legyen sikeres projekt, vagy meggyengítsék azt.

Ők a félelmen és ellenségeskedésen alapuló diskurzusokat fogják táplálni. Nem létezik egy, mondjuk úgy, pozitív napirend, hanem az ellenségességet táplálják: az Unió megfoszt a hangodtól, a saját otthonodban nem vagy a magad ura, szolga lettél a saját otthonodban, a románok nem a jobb életért mennek el, hanem azért, hogy az idegenek szolgái legyenek. Így jönnek létre törésvonalak a diaszpóra és az otthon maradottak között is. Romániában mindenkinek van valakije külföldön. Absztrakt módon akár ellenséges hidrának is tekintheti valaki a diaszpórát. De a testvért, unokatestvért – vagy anyát, az apát, gyermeket – nehezebb.

Az ilyenfajta – az ön szóhasználatával – boszorkánykonyhákban gyártott diskurzusokat önként használó politikai szervezetek felelőtlenségből teszik ezt, vagy hasznos idióták?

Cinizmusból, mert ez könnyű módja a szavazatszerzésnek. Nem mindig van így, de legalábbis számomra

ez teljesen felelőtlen dolog rendszerhez tartozó politikai szervezetek részéről.

Mint amilyen a Szociáldemokrata Párt (PSD)…

Mint ahogy más rendszerhez tartozó szervezetek is vannak, melyek populista diskurzust és populista témákat alkalmaznak. Paradox dolog ilyenfajta témákat és ilyen típusú diskurzust felkarolni. Vagyis nem lehetsz rendszerellenes rendszerpárt. Az EU-ban sokáig a populista pártoké volt a rendszerellenes diskurzus monopóliuma, mert sohasem kerülhettek hatalomra. Nyugaton ezek közül sokat a szélsőjobbal, a fasizmussal azonosították – és kizárt dolog volt a hatalomra kerülésük. Ugyanígy Olaszországban és Franciaországban a kommunista pártokkal szemben volt egy függöny, mely megakadályozta őket, hogy bekerüljenek a kormányba (ez Franciaország esetében nem igaz, a Francia Kommunista Párt háromszor is kormányon volt; forrás itt – a szerk.).

Az EU kelet felé bővült, ahol nem létezik ugyanez a történelmi emlékezet és ugyanezek a tabuk sem és rendszerellenes pártok kerültek be a kormányba. Emlékezzen vissza, micsoda botrány, micsoda diplomáciai blokád volt az 1999-es választás után, amikor Ausztriában pontosan ugyanaz a koalíció jött létre, mely éppen most bomlott fel – akkor ez az EU15-ben történt, Ausztria 4 éve volt tagja az EU-nak és bekerült a kormányba a Jörg Haider által vezetett Szabadságpárt. Haidert kiszorították. Ez most már nem lehetséges. A világ megváltozott. Amikor rendszerpártok, a nagy családokhoz tartozó pártok ilyenfajta diskurzust kezdenek használni, az rendkívül veszélyes a demokráciára és a pártok feletti, a szóban forgó társadalom és állam érdekeire nézve, mert törékennyé teszi a társadalmat és meggyengíti a kötődést egy közös narratívához, egy közös érdekhez.

Ez a fajta diskurzus törésvonalakat hoz létre a társadalomban – mi velük szemben;

mi, az erényes nép a korrupt elitekkel szemben; mi, románok, lengyelek, magyarok a Nyugattal szemben, mely csak a forrásainkat akarja elvenni és nem kezel egyenlőknek bennünket. Az EU-t valami távoli dolognak tekintik. Mindnyájan tagjai vagyunk ennek a klubnak. Ha valami nem tetszik, akkor azt belül is elmondhatjuk, nem kell átkiabálnunk a kerítésen.

A rendszerpártok részéről főbenjáró hiba a populista, rendszerellenes diskurzus átvétele. Ez nemcsak Romániában történik meg, hanem egyre inkább máshol is. De a választók ezúttal erősen megmozdultak és választ adtak erre a valós, vagy vélelmezett fenyegetésre. Talán a közeljövőben nem lesz újabb bővítés, de bármely ország EU-ból való távozásáról sem fogunk egyhamar beszélni.

Miként lehet véget vetni egy felkorbácsolt populizmussal jellemezhető időszaknak? Minden alkalommal erőszakba torkollik?

Nem. A populizmusok ciklikusak, a radikális átalakulási, átmeneti időszakok pedig kedveznek ezeknek. Nőnek és visszafejlődnek, de sohasem tűnnek el.

Ha eltűnnek a rendszerellenes pártok, akkor a fősodorhoz tartozó pártok veszik át a diskurzust.

Ilyen a román eset. Vannak csalóka eltűnések. Romániában a szavazók már több választási ciklus óta nem küldenek Európa-elleneseket Brüsszelbe, hanem a fő politikai családokra szavaznak. Most a szavazók preferenciáinak csúcsán lévő három szervezet az első három családba tartozik: néppártiak, szociáldemokraták, liberálisok.

Ez a szavazók hangja. A demokratikus perverzió tűrhetetlen formája ezeket más platformok táplálására eltéríteni. Orbán Viktornak komoly, több választáson tesztelt mandátuma van az általa használt diskurzusra, ez a magyar társadalom mai állapota. Nálunk ez nincs így.

Kicsoda Robert Adam?

A Brüsszeli Szabad Egyetem (ULB) doktora egy nemzeti-populizmusról szóló disszertációval. Franciaországban volt ösztöndíjas a École normale supérieure-on, a Sorbonne-on és a Sciences Po-n. Az ULB tudományos munkatársa. Kutatási területei a populizmus és a nacionalizmus Európában, a sport szociológiája és történelme, az EU kulturális külkapcsolatai.

Nagy interkulturális párbeszéd-projektek (Europalia România) kezdeményezője, nemzetközi kiállítások kurátora, bizonyos fesztiválok zsűrijének tagja, kulturális projektek koordinátora volt Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Romániában, Moldova Köztársaságban.

comments powered by Disqus
Úgy tűnik, egyesek egyszerűen képtelenek levetkőzni a Ceaușescu-éra reflexeit. Bár lehet, nem is nagyon akarják, hiszen maguk is az Aranykor méhéből származnak.
A `70-es évek egyik legbrutálisabb gyilkosának története legalább annyira hátborzongató, mint egy skandináv krimisorozat.
Kolbászból készült kerítést biztosan nem, ez tény. De ha megnézzük a rendelkezésre álló adatokat, esetleg rájövünk, hogy talán még sem volt olyan fene jó dolgunk a csodás kommunizmusban.
Ahogy az várható volt, a kormánybuktatás után akkora a fejetlenség a PSD háza táján, hogy egészen biztosan nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
Az államfő egyeztetett a pártokkal, de a jövő hét elejére halasztotta a nagy bejelentést, amely senkit nem fog meglepni.
Ha ma konvencionális háborúra kerülne sor, Romániának – újra – 30 évnél régebbi, egyes területeken pedig 40 évnél is régebbi technikára kellene támaszkodnia.
Japánsztrájkot hirdettek, tüntetni készülnek és fogytán a türelmük.
Simán kikapott Horvátországtól, de a Szlovákia–Wales döntetlennek köszönhetően megőrizte továbbjutási esélyeit az Eb-selejtezőkben.
Teodorovici talán mindenkit emlékeztetni akart, kikkel is volt dolgunk az elmúlt időszakban.
A kormánybuktatás után Romániának sürgősen kellene egy megfelelő biztosjelöltet találni az Európai Bizottságba. Máris felmerült pár név.
Oké, hogy megbukott a PSD-kormány, oké, hogy kitört a demokrácia, a jólét meg minden, de hahó, a magyarok közben megint Erdély elsinkófálásán mesterkednek.
Csodák márpedig vannak.
A parlament megszavazta a bizalmatlansági indítványt.