Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Úzvölgyén 1917 óta létezik egy katonai temető, ahol 4 háborúzó hadsereg 7 különböző nemzetiséghez tartozói katonái nyugszanak, legalábbis elméletileg.
A gyakorlatban a keresztek és az emléktáblák 2019 májusáig zömmel magyar, néhány osztrák, orosz és egy román katonáról szóltak. Az Osztrák-Magyar Birodalom idején létesített temetőben – minden bizonnyal – elsősorban az első világháborúban elhunyt magyar katonák (Miskolci 10. honvéd gyalogezred) földi maradványai találhatók, akik mellé idővel a második világháborúban elesett német és orosz katonákat is temettek.
Attól kezdve egészen mostanáig a temető gondozása a csíkszentmártoni magyarokra hárult.
Ők ezt a Csíkszentmártoni Polgármesteri Hivatal, a magyar Honvédelmi Minisztérium összehangolt erőfeszítésével és magánadományokból sikeresen kezelték és gondozták, nemzeti épített örökségi elemként tiszteletben tartották.
Ettől a temetőtől nagyjából 10 kilométerre, Dormánfalván létezik egy másik temető, kizárólag a térségben elesett román hősök számára.
A Dormánfalvi Polgármesteri Hivatal a katolikus húsvét időszakában egyoldalúan úgy döntött, hogy egy 52 betonkeresztből, továbbá egy szintén betonból készült ortodox keresztből álló komplexumot alakít ki az úzvölgyi magyar katonai temető területén, ahol elhelyezte a harcoló nemzetiségeket képviselő hét zászlót is, kiegészítve az EU zászlójával.
Nem sokkal azután, hogy az esetre fény derült, a magyar közösség néhány tagja műanyag zsákokkal fedte le az „ismeretlen román hős” feliratú kereszteket és az egész temetőt uraló nagy ortodox betonkeresztet.
Az ezt követő és az egész térség biztonságát továbbra is veszélyeztető botrány megértéséhez elemeznünk kell néhány aspektust és fel kell tennünk magunknak bizonyos kérdéseket.
Először is, a meglévő történelmi dokumentumok lehetővé tették a magyarok számára, hogy névvel azonosítsanak sokakat azok közül a katonák közül, akik a környéken elestek és akiket ide temettek el. Az illető katonák nevét tartalmazó emléktáblák magán a temető kerítésén vannak elhelyezve.
E dokumentumok szerint a temetőben egyetlen román katona nyugszik
és az ő neve is szerepel az emléktáblák egyikén.
Tekintettel arra, hogy kevesebb mint 10 kilométerrel odébb van egy másik temető, ahova elsősorban román katonákat temettek el, az elkülönítés az akkori időkre való tekintettel természetes gesztusnak tűnik. Még túl mélyek voltak a sebek ahhoz, hogy népszerű legyen az ellenség melletti örök nyugalom. Arról nem is beszélve, hogy ezt a temetőt már 1917-ben az osztrák-magyarok kaszárnyái mellett alakították ki.
Másodsorban, tekintettel arra, hogy a magyarok voltak azok, akik – törvényesen, vagy sem – 100 éven keresztül gondozták ezt a temetőt (hagyomány),
kötelező lett volna velük is megbeszélni és az ő beleegyezésüket is kérni a temetőn végrehajtott bármiféle változtatáshoz.
Sőt, úgy tűnik, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal nem tudta bizonyítani a temető területe feletti tulajdonjogát, így a kiadott építési engedély törvénysértőnek bizonyulhat.
Harmadsorban, egy fakeresztekből álló komplexumban – építészeti szempontból – teljes mértékben agresszív dolog 52 betonkeresztet felállítani. Adódik a kérdés, miért 52 kereszt? Új dokumentumokat talált volna a dormánfalvi polgármesteri hivatal, melyek azt tanúsítják – tagadhatatlan módon –, hogy a szóban forgó temetőben 52 román hős van eltemetve és nem egyetlen egy? És adódik egy újabb kérdés is. Az ismeretlen hősről való megemlékezés szimbolikus gesztus. Más szóval: egyetlen kereszt is elegendő. Akkor viszont a polgármesteri hivatal miért nem egyetlen fakereszt itteni elhelyezésére kért engedélyt (hacsak nem létezett az már eleve itt) és
a többi 51-et miért nem a román katonák közvetlen szomszédságban lévő temetőben helyezte el?
Ezáltal elkerülhetett volna bármiféle provokációt és az ismeretlen román katonáról történő hőn óhajtott megemlékezés is teljesült volna.
Negyedsorban, a temető építészeti egységet mutatott. Az 52 betonkereszt erőltetett és zsúfolt elhelyezése – elsősorban – nemcsak ordító sértésként hat, de a hely ettől zsúfoltabbnak tűnik egy civil temetőnél is, ahol az emberek a sírgödrökért verekednek.
Ahhoz, hogy a temetőben elfoglalhassa az „első vonalat”, a polgármesteri hivatal nem törődött azzal, hogy olyan területre telepítette a betonkereszteket, ahol a temető magyar gondozói birtokában lévő adatokból úgy tűnik, hogy magyar katonák csontjai nyugszanak. Elképzelhető, hogy a két fél különböző történelmi adatoknak van a birtokában. Ezért előbb össze kellett volna ezeket az adatokat és csak azután elhelyezni új kereszteket. De senki sem törekszik párbeszédre.
A párbeszédhez képesség, neveltetés és együttérzés kell.
A román testvérekkel folytatott harcokban elesett hősök emlékének megtisztelésével kiegészített nacionalista ízű botrány könnyebb, vonzóbb, sokunk képére és hasonlatosságára.
Annak érdekében, hogy megelőzzék a magyarokat és bebiztosítsák, hogy ők ezek után nem helyezhetnek újabb kereszteket az övéik elé, a munkások a temető főfalához szinte hozzáragasztva telepítették az első sort. Ezért – kapkodásból vagy egyszerű ostobaságból – a szimbolikus sírokkal rácsúsztak a keresztekre. A temetőben eddig minden sír keresztje a domb felé esett. Abból a megfontolásból, hogy a halottat fejjel a domb felé temetik, a keresztet pedig a fejéhez helyezik. Az ismeretlen román katonának szentelt 52 keresztet szimbolikusan a lábhoz helyezték.
Nem utolsó sorban felmerül a kérdés, mit tett a dormánfalvi polgármesteri hivatal a saját temetőjéért? Hisz szokás szerint
előbb a saját temetőddel törődsz és csak azután rontasz rá a szomszéd temetőjére.
Úzvölgyén már elejétől fogva egy osztrák-magyar katonáknak szentelt temetővel beszélhetünk. Bukarestben van egy szovjet katonáknak szentelt temetőnk. És a szovjetek előbb ellenségeink voltak, aztán szövetségeseink, hogy később, 45 éven keresztül egy olyan diktatórikus rezsim bevezetéséért legyenek felelősök, melynek rombolásaiból még nem tértünk magunkhoz.
Most egy utolsó kérdés következik. El tudják képzelni a bukaresti 1. kerület polgármesterét éjnek évadján behatolni ebbe a temetőbe és felállítani a szovjet katonák keresztjei elé néhány barázdányi keresztet a hősi halált halt román katona nevében?
Lényegében véve arra kérem önöket, elemezzék józanul a fentieket és ennyit jegyezzenek meg: az osztrák-magyar hősök temetőjében egy román hős neve már ismert volt és tiszteletben részesült. Szükség volt a hősöknek, de főleg a románoknak és a magyaroknak, a dormánfalvi polgármester által a választási kampány kellős közepén elkövetett gesztusára?