A biológia Romániában

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Végre nemzeti egység van! Galacon (Galaţi) – tömény abszurd. Liviu Dragnea Sárga Irigység herceggé koronáztatja magát, miközben arra tanítja a nagygyűlésre összegyűlt alattvalóit, hogy legyenek büszkék a helyi disznóólra és Nyugat felé köpködjenek.

Nagyszebenben – zabolátlan abszurdum. Az üres szavakkal felcicomázott vendégekkel tartott euró-csepűrágás kiváló alkalom az ömlengésekre abban az országban, mely visszavonult az európai civilizációból. Rareş Caţavencu sokszínű tollazatban fog kezet A. Merkellel, aki ezáltal szerez tudomást arról, hogy egy kirittyentett pápuák által benépesített bantusztánba látogatott (Rareş Bogdan magyarellenes volt tévés műsorvezető, a Nemzeti Liberális Párt európai parlamenti választási listavezetője – a szerk.).

Az ország egyik végétől a másikig – úszni nem tudók elmerülése az ostobaság feneketlen mélységébe.

Nem tudjuk, túléli-e Roménia a racionális élet partjától történő erőteljes elrugaszkodást.

Azt azonban tudjuk, hogy a tisztségeket és a helyeket benépesítő emberek fejvadászok és alamizsnalesők. A lesben állás, a csalás és a költségvetés ad értelmet azon élőlények értelmének, melyek – hajdanán – a társadalmat alkották.

A végső következtetésekhez érkezett nemzet feltette a kérdést: végső soron mire jó a kultúra, a civilizáció, az oktatás és a többi akadály, melyek  a zűrzavar útjába állnak? A válasz gyorsan érkezett, az elme kevesebb mint 30 évnyi hanyatlása és elerdősödése után. Győzött az erdő és a biológia. A maradék tényleg maradék és csőd: a honfitársak, az intézmények, a törvények, a nyelv, az oktatás és a jövő. Ezek mind posztumusz hátrányok, azoknak a kreténeknek a terhére, akiknek az a szerencsétlen ötletük támad, hogy utánunk születnek meg.

Teljesen hiába jönnek és múlnak el a választások, a kormányok és a programok. Nincs értelme már semmilyen politikai fordulatnak, semmilyen pénzügyi feltőkésítésnek és egy tucatnyi új egyetemnek sem. Mind értelmetlenül születik meg, hogy megerősítse közös életünk általános értelmetlenségét. Aminek szervezett életformának kellene lennie, hamisan jelenik meg a színpadon, mint egy következő előadást a szomszéd megyébe elcsípni siető csepűrágók által hátrahagyott maszk.

A nemzetállam határai között élő román etnikum egyetlen szenvedélye az ostobaság.

Általános és mindent felülmúló. Rivális és alternatíva nélkül. Odajutottunk, ahova saját történelmünk mélyáramlatainak kellett taszítaniuk minket. Az egész harmonikusan és komoran összekapcsolódik.

Így például a forradalom örök életű aktájában vizsgálódó ügyészek arra a következtetésre jutottak, melyet még a kommunista tisztségviselők gépkocsivezetőinek gyermekei is tudtak: 1989 decemberében egy szovjetpárti összeesküvő csoport vette át a hatalmat, megszervezett egy véres átverést, az addig teljesen tétlen nép naivan és hősiesen képmutató részvételével. Azt lehetne mondani, hogy ez a nemzet önbecsülésén ütött lék lerakta, végre, egy igazi nemzeti történelem alapjait. Ítélkezhetünk és legalább erkölcsileg talpra állhatunk. Nem. Ez nem így lesz. Sem megírni, sem újraírni nem fogják a történelmet. Nincs kinek megtennie. Nincs kinek tanítania. Nincs kinek megtanulnia.
És még ha az örök élet titkát is fedeznénk fel a mezőn, sebesen átkutatnánk a zsebeit és a hollókra bíznánk. A szerves írástudatlanság és a gondolkodás utálata adnak megoldást az életre és határozzák meg a hatalmat. Végre elértük a stabilitást.

Az összes tisztségviselő és a helyi hálózatok összes alkalmazottja, minden okleveles és magisztrátus, minden tanúsítványos útmutatói figura, kivétel és remény nélkül, mind egy és ugyanaz a hazugság.

Mielőtt saját ostobaságunk súlya alatt eltűnnénk, egy púderezett és vad kort élünk át.

Mi egyebet várhatunk egy olyan országban, ahol az emberek az anyaméhből egyenesen a plagizált doktori disszertációkba születnek? Volt egy kultúránk, de később kijavítottuk a dolgot. Végső soron Tudor Vianu teljesen feleslegesen született meg Gyurgyevóban (Giurgiu). Eugen Ionescu hasonlóképpen Sinaián.

Gabriel Liiceanu és Cătălin Cioabă, az akadémiai régészet két lelkes veteránja, nemrég felfedezték a filozófia kar kulisszái mögötti pöcegödör-nekropoliszt. Gyanítottuk a csalást, de szédítőek ennek a strukturális orgiának az eszközei és mérete. Egy gyászrituálé előtt állunk. Az egyetemi intézmény, a szabályok és azok adminisztrátorai egymással versenyezve gondoskodnak az értékek eltemetéséről és a kritériumok elpárologtatásáról. Bárkiből lehet filozófus, doktor és tudós, ha akar és ha a cinkosok ezt kívánják. Nincs már szükség a tudásra, de még az alapdilemmát adó tyúk és a tojás ismeretére sem. Az ostobaság az egyetlen úr, az egyetlen feltétel és az egyetlen kötelesség. Analfabéta, retardált, csavargó vagy mindhárom vagyok és filozófiadoktor akarok lenni! Semmi gond. Senki sem fog elutasítani, senki sem fog ellenkezni, mindnyájan segíteni fogunk!

Íme, meghallgattattunk, haszonnal, hogy feledhetetlen leckében részesítsük a 20-as évek vegytiszta marxizmusát. Megalázott beszélgetőtársunk Antonio Gramsci, a nyugati egyetemeken ma is istenített olasz marxista. Gramsci foglalta törvénybe az úgynevezett kulturális marxizmust. Alaptézis: aki a domináns kultúrát adja, az vezeti a társadalmat és még a gazdaságot uralóknál is erősebb. Gramsci tévedett és itt következik analfabétáink korszakalkotó filozófiai hozzájárulása. Gramsci nem ismerte az önmagára kényszerített keleti barbárság világának lényegét. És következőképpen nem értette meg, hogy

a kultúra eltörlése ugyanolyan hasznos, mint egy bizonyos kultúra kikényszerítése.

Azt, hogy a sötétség és a lezüllés talán még a szervezett kultúránál is jobban képes vezetni és történelmet csinálni. Ez Románia poszt-filozofikus leckéje és hozzájárulása – a világ összes hülyeségét elnyerő társadalom. E szemszögből nézve az összes imposztoroknak adott doktori cím érvényes és megérdemelt.

Nem kell itt siratni a műveltség, vagyis az olvasás és az olvasmányokból való idézés képességét (ahogy az lentebb látni fogják). Vagy a könyvforgatástól való függést. Az ilyenfajta igyekezetek csak néha vezetnek okos emberekhez és a legtöbbször a tárgytalan beszélgetés tehetségét szülik. Sokkal inkább a megállító és útbaigazító, az óvó és korlátozó, a kreativitást megnyitó és a jó érzés védelme alá helyező nevelésről van szó. Lehetsz kevésbé olvasott és jól nevelt. Azon tudomány nélkül, amit – könyvekkel vagy nélkülük – a jól neveltség ad, a társadalmak csak arra születnek, hogy elvegyék az utódok esélyét.

Ha már Gramscit is kijavítottuk, jogunk van ahhoz is, hogy megszabadítsanak minket Thomas Jeffersontól, az amerikai demokrácia atyjától. Íme, egy 1816-ban írt leveléből vett gondolat: nem létezett és soha nem is fog létezni olyan nemzet, mely azt hiszi, hogy egyszerre lehet tudatlan és ugyanakkor szabad és civilizált is.

Feltételezve, hogy a Jefferson által leírt átok a célpontját keresi, mi vagyunk a címzett és a tökéletes megerősítés.
Mindent felszámoltunk.

Létrehoztuk azokat az ostobákat és gazembereket, akik az elkövetkező európai parlamenti és elnökválasztás után száz évig vezetni fognak bennünket.

Pre-cerebrális miniszterelnökünk van. Nem baj! A következő még nyafkább, de még aljasabb lesz. Az ostobaság és a bunkóság szabadon jár az utcán és ha kedvük támad, magukhoz füttyentenek egy doktorátust, mely haptákba vágja magát előttük. Az iskolák sötétségbe borítják a fiatalok elméjét. A politikusok mekegnek, csalnak, hazudnak, pénzt csinálnak és meglovagolják Európát, a közigazgatásba betolt prostituáltaktól eltanult szokás szerint.

Íme egy gazdag, csillogó és trágyára szánt lista: P. Creţia, D. Sluşanschi, M. Nasta, V. I. Stoichiţă, M. D. Sturdza, I. P. Culianu, M. Zaciu, E. Vasiliu, A. Vieru, M. Pop, A. Pleşu, G. Liiceanu, H. R. Patapievici. Egy részük bűnös, másik részük még inkább. Mind olvasott. Ha nem utasítottuk volna el az örökségüket, akkor – legalább – arra képesek lettünk volna, hogy ne legyünk semmirekellők.

Így néz ki, az ebek harmincadjára hagyott tudás listája. Teljesítményüket lekörözi Mimi vagy Viorel, az analfabéta doktorok. Vagy egy Viorica Dăncilától vett idézet, aki az értelmiségi kortársairól beszél: Testvéreim Enkidu, aki oroszlánokat lőttem velük!

Ki marad azok után, akik kultúrát alkottak és lenézték őket érte? 17-18 személy, akik süket füleknek emlegetik majd a könyveiket? És mikor a 17-18 szektás bibliofil is távozik? Senki és semmi. A biológia.