// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

A felpumpált lakásárak ellenére Kolozsvárnak muszáj szociális lakásokat vásárolnia

// HIRDETÉS

Azt még nem tudni, hogy pontosan hány lakást fog megvásárolni az önkormányzat a hátrányos helyzetűek számára, de az már most biztos, hogy sokba fog kerülni.

Hosszú évek megannyi meddő próbálkozása után az önkormányzat is kezdi belátni, hogy nem halaszthatja tovább a szociális lakások kialakítását, ha Kolozsvár szégyenfoltjának, a pataréti gettónak a felszámolását, illetve a társadalom peremére kényszerülő, mélyszegénységben élő emberek lakhatási gondjait komolyan meg akarja oldani. A végletekig felpumpált ingatlanpiaccal rendelkező Kolozsváron mindeddig csak látszatmegoldások születtek, pedig milyen jól hangzott, amikor az önkormányzat bejelentette, hogy az országban elsőként tető alá hozott egy lakbértámogatási rendszert.

Azzal nem számoltak, hogy

nincs az a tulajdonos, aki szívesen befogadja a lakásába a többségében roma származású, halmozottan hátrányos helyzetben lévő személyeket,

még akkor sem, ha az önkormányzat garanciát vállal a bérleti díj kifizetésére.

A probléma nagyságához képest halvány, de így is elismerésre méltó eredményeket sikerült elérniük a civil szervezeteknek, akik a személyi igazolványok, keresztlevelek, és egyéb, a szociális segélyhez elkerülhetetlen hivatalos papírok megszerzésében, és a gyerekek oktatásának megszervezésében segítettek a rászorulóknak, többek között külföldi pályázatok révén. A patarétiek mellett a visszaszolgáltatott ingatlanokból kitessékelt családok is gyarapították a szociális lakásokat igénylők számát, mely elérte Kolozsváron a kritikus szintet. Évente legfeljebb

15 lakást tudnak odaítélni, miközben egy év alatt legalább 400 igénylés érkezik a városházára.

Az önkormányzat által közölt adatok szerint: a kolozsvári lakóhelyek 98,1 százaléka magánkézben található, 1,3 százaléka állami lakás. 2014-ben a város 1 554 lakhelyet biztosított szociális alapon,

  • ebből 174-et az ANL programján keresztül,
  • 1 368-at szociális lakásként (ezek esetében évek óta 100%-os a telítettség),
  • és 12 szükséglakásként.

Az önkormányzat kénytelen belátni, hogy szociális lakások építése vagy vásárlása nélkül ezeknek az embereknek nem tud megoldást kínálni, így úgy döntött, hogy a közeljövőben

1, 2 és 3 szobás lakásokat fog vásárolni, melyekben szociális lakásokat fog kialakítani.

Ehhez mindenek előtt a lakosság véleményét kéri ki: május 10-ig lehet véleményt alkotni az „inkluzív Kolozsvár” tervéről, mely a város 2014-2020-as fejlesztési stratégiájában is szerepel.

A lakásokat a magánszemélyektől vagy ingatlancégektől vásárolnák fel, véletlenszerűn, elkerülve ezáltal a teljes lakótömbházak vagy városrészek szegregációját. A lakásokat a város költségvetéséből fizetik ki, közölte az önkormányzat, megkerülve azt a lényeges kérdést, hogy pontosan hány ilyen lakást terveznek venni. Korábban Emil Boc polgármester arról beszélt, hogy összesen 2 millió eurót különítenek el erre a célra 2019-ben.

A legutóbbi adatok szerint a kolozsvári lakások  a legdrágábbak az országban: akár 1566 eurót is elkérhetnek egyetlen négyzetméterért. Csak összehasonlításként: Bukarestben mindössze 1 327 euró egy négyzetméter lakás.

2017-ben a kolozsvári önkormányzatot diszkriminációellenes tanács azért büntette meg, mert a szociális lakások elérhetőbbek a diplomások, mint a hátrányos helyzetűek, például a pataréti romák számára. Ugyanakkor sokak szerint az európai kultfővárosi címet is azért vesztette el a nagy reményekkel induló város, mert hosszú éveken át képtelen volt megoldani a pataréti helyzetet. Néhány szociális lakás vásárlásával vajon sikerülni fog?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.