majd lesz valahogy
Szerző: Cristian Unteanu
2019. április 19. péntek, 09:55
Mioritikus hazánk derék vezetői afféle téttelen edzésnek tekintik az európai parlamenti választásokat, a közelgő hazai választási háború előtt.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Legyünk őszinték: politikai pártjainkat és a választókat (amennyire specifikus eszközökkel meggyőzhető, hogy elmenjen szavazni) az európai parlamenti választás csak annak a tesztnek a szemszögéből nézve érdekli, melyet a jövőbeni összecsapásokra nézve jelenthet.

Csak ezzel és semmi egyébbel kapcsolatosan: nézzék meg a pártemberek vagy a jelöltek nyilvános megszólalásait és néhány elhanyagolható, sőt, azt mondhatnám, hogy teljesen irreleváns kivételtől eltekintve minden témának a belpolitikai ügyekkel kapcsolatos viták jelentik a közvetlen és egyetlen motivációját, melyeknek semmi relevanciájuk nincs arra a Romániára nézve, melynek európainak és az európai projekten belüli politikai, gazdasági és biztonsági játékok szereplőjének kellene lennie.

Azért hiányoznak a szóban forgó témák, mert nem érdeklik a politikusokat, sem a nézőközönséget.

Egész egyszerűen senkit sem érdekel, amiről a (néha egymással szembehelyezkedő, máskor konvergens, de mindig nagyon nagy tétre menő) nagy projektek Európájában szenvedéllyel vitatkoznak, hisz oly messze vannak tőlünk, mint ahogy azok a pénzek, melyek a sok kormányzati csapat specifikus alkalmatlansága miatt elköltetlenül maradnak.

Következésképpen hiányoznak azok a viták, melyekben arról kellene beszélni, miként tudunk jobban rákapcsolódni azokra a nagy projektekre, ahol óriási pénzek vannak, melyek számára éppen azért nyílnak gyorsan újabb és újabb kiegészítő finanszírozási kiskapuk, hogy felgyorsítsák a stratégiai összekapcsolódásokat. Nálunk ellenkezőleg, a „vissza akarjuk szerezni az országunkat” jellegű szuverenista típusú példás szingularizálódás az elsődleges igyekezet, jelentős közömbösséggel a gyakorlati megoldások bemutatása iránt. Pontosan úgy, ahogy a BREXIT-ről tartott szavazást megelőző intenzív propaganda-időszakban történt, mely most iszonyatos bumerángként fordul vissza, melyek csapásaitól a britek nem tudnak hogyan menekülni.

Nem igazán érdekes a politikai vezetők sorsa, akik – nagyon hamar – kölcsönösen felzabálják majd egymást egy nemzeti ünnepi asztalnál.

De mit kezdünk Romániával és a szavazókkal, akiknek ebben az időszakban meg kellett volna kapniuk, minél világosabban megfogalmazva, az elkötelezettséget jelentő információkat azokról a specifikus módozatokról, melyekkel a brüsszeli tisztségekre jelentkező, egymással vitatkozó jelöltek már most leteszik a garast egy projekt mellett, amelyért majd lobbizni fognak és amelyért totálisan elkötelezetten bevetik magukat azzal a meggyőződéssel, hogy csak így állhatnak majd azok elé, akik megbíztak benne? A politikusokat a válasz nem érdekli, mert – ahogy azt a forradalom óta eltelt 30 évben oly jól megtanulták – őket mindenképpen meg fogják szavazni, mert azért vannak választások: valakinek „ki kell jönnie”, így aztán ebből a szemszögből nézve a pártlista szent marad.

A dolgok a választók esetében sem állnak másképpen, hiszen biztosan elmegy szavazni a kemény mag, azok a polgárok, akiknek amúgy is egyetlen gondolat a meggyőződésük és a közvitát esetleg potenciális verekedési alkalomnak tekintik, nincs szükségük nekik az Európa-párti propaganda hülyeségeire, melyeket – azt mondják nekik – olyan külföldiek találnak ki, akik nem értik a fájdalmainkat és nem éreznek románként, de amúgy, ha szükséges, bármikor készek magukra ölteni a halál fehér ingét. Ezek gond nélkül eljönnek majd szavazni, nincs nekik szükségük európai projektről vagy más hasonló hülyeségekről szóló vitákra, melyek amúgy is bizonytalanok, veszélyesek és amelyekből nem tudni pontosan, mi fog kisülni.

Így aztán, legalábbis a könyvekben ez áll, a legfontosabb szegmenst, a fiatalokét kellene meggyőzni, mozgósítani, esetleg megnevelni,

akár hallgatókról, akár szakmai karrierjük elején álló és/vagy vállalkozást éppen elindító személyekről van szó. Bármely fenntartható kormányzati típus számára nekik kellene képezniük, a könyvekben ez áll, azt a területet, ahova a teljes figyelem összpontosul és amely számára a projekteket-javaslatokat fel kellene sorakoztatni, melyeket szintén be kellene illeszteni bizonyos, az elsősorban az európai térséggel, de más nagy stratégiai partnerekkel is együttműködésben álló és összekapcsolt politikák valóságával összefüggésben lévő kormányzati programok logikájába.

Itt kezdődik az a tragédia, mely máris mély sebeket okozott és most – túlzás nélkül – magát e nép létét fenyegeti. Vezetőink iszonyatos felelőtlenséggel megteremtették a kedvező körülményeket, sőt, világos üzenetekkel bátorították is az európai szinten legjelentősebb munkaerő-exodust, Szíria után a második legnagyobb migrációs forrás lévén, mely ugyanolyan kétségbeesett és elfogad bármiféle megalázást csak azért, hogy megszabaduljon az itthoni kilátástalanságtól.

Az eredetileg 22 millió lakosból, amennyivel Románia 1989-ben rendelkezett, hivatalosan csaknem 4 millió személy távozott,

az illegális migráció viszont teljesen ellenőrizetlen és – az európai rendőrségek egyes forrásai szerint – további 3 millió főt tesz ki. Ez egy óriási emberáradat, melynek belső aránya az évek folyamán megváltozott és önmagában is egy nemzeti dráma jele. Eleinte az „eperszedők” hullámai távoztak, akiknek a legnagyobb része rabszolgasorban és nyomorúságos bérért dolgozott. De most a fiatal egyetemi végzősök távoznak (vagy készülnek távozni) – tömegjelenség szintjén –, megtudva, hogy nyugaton olyan nagy a munkaerőhiány, hogy gyakorlatilag bárhol akad munka.

Visszatérni pedig csak egy kis része tér majd vissza, egyre kisebb, ahogy a szakképzett személyzet távozik masszívan, akiknek kedvező alkalmazási csomagot kínálnak, mely most – a legtöbbször – lakást és gépkocsit tartalmaz azok számára, akik elfogadnak, például, „háziorvosi” szerződéseket olyan településeken, melyeket Franciaországban vagy Németországban hátrányos helyzetűeknek tartanak a nehezebb megközelíthetőségük miatt.

Miről lehetett volna most nálunk beszélni?

El lehetett volna magyarázni, melyek az európai összekapcsolási projektek, azok a stratégiaiak, melyek éppen azért jelentenek közvetlen és azonnali előnyöket Románia számára, mert új gazdasági egységek, munkahelyek létrehozását és közvetlen reményt feltételeznek egy olyan nemzedék számára, melynek már ne a külföldre távozás legyen az egyetlen elsődlegessége. Meg kellene mondani, hogy van pénz az ország jövője számára nyereséges beruházásokra, stratégiai pontokat létrehozva, melyek vonzók a jövőbeni orvosok, tanárok, mérnökök és hasonlók számára… Az EU-nak volt, van és lesz pénze erre, a környékünkön lévő országok időben ráeszméltek a veszélyre és már régóta elkezdték e pénzek lehívását, mi pedig arra várunk, hogy kimerüljön az emberi erőforrásunk. És regionális kórházaink nincsenek, mert más érdekek vannak, az autópályák továbbra is papíron léteznek, virágoznak a szegénység betegségei.

Íme, egy stratégiai jelentőségű vitatéma. Lehetséges, de csökönyösen elkerült. Miért? Hát azért, mert megtehetik. Még megtehetik.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/30863
Másodjára is meghívták Dragneát a TVR legnézettebb műsorába, pedig az elsőből is botrány volt.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium hagyományos udvari bálja idén is megdobogtatta a szíveket.
Hej, zengték a jeles jelöltek a „magyar nótát” egyre-másra. Kivéve a PSD-vezért. Neki tele volt a szája.
Tegnapelőtt költözött az intézmény Jeruzsálembe. Tegnap hó, mégsem! Ma megint költözik. A román diplomáciai szappanopera folytatódik.
Jól látják, kedves Olvasók. A nagy tudású politikai elemző szerint Magyarország egy kisebb orosz medve, amely persze folyton Erdélyre feni a fogát.
Yuval Harari tézisei alapján a szerző többek közt levonja a következtetést: az állítólagos hazaszeretetével dicsekvő ultranacionalista dragnióta rezsim sohasem fog hazafinak számítani.
A Facebookon, egy élő bejelentkezésben kérte követőit, hogy szóljanak a rendőrségnek és menekítsék ki a helyszínről.
Nem csak Che Guevara és Marx, hanem Boc, Băsescu, Dragnea, Cioloş is pólóra került. Meg Orbán, Merkel, Trump vagy Macron is.
„Magyar az, akinek fáj Trianon”. De hogyan lehet feldolgozni ezt a traumát? És kinek a felelőssége?
A gyűlölet magasztalói és prédikálói visszafordítják a román társadalmat abba a korba, amikor a nacionalista hév pótolni tudta a sokak számára hasznos racionális megoldásokat.
A legnagyobb világsztárok közül kevesen és ritkán jutnak el Romániába, de nem azért, mert nem akarnak: az autópályák és az ideális fellépőhelyszínek hiánya ijeszti el Bonót, Beyoncét és társait.
Bár Nagyvárad gyógyszerészettörténeti emlékeit a rendszerváltás után szétlopkodták, az irgalmas rendiek Gránátalma patikájának berendezése túlvészelt minden viszontagságot. A katolikusok teljesen önerőből feltárták, leltározták és most a közönségnek is megmutatják.
Gryllus Dánielt kérdeztük a Kaláka és Kányádi Sándor kapcsolatáról Kolozsváron, ahol a zenekar Bogdán Zsolt színművésszel a tavaly elhunyt költő verseiből adott elő egy estére valót.
Ráadásul rekord idő alatt. Na de: Sebastian Ghițát nem sikerült kipiszkálni Szerbiából, pedig állítólag akarták. És Markó Attilát se Magyarországról. Igaz, azt annyira nem is erőltették.