Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült szombaton a Kolozs megyei Alparét (Bobâlna) község területén bekövetkezett közúti balesetben. A Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint két gépkocsi ütközött: az egyiket egy 50 éves férfi vezette, a másikat egy 26 éves fiatal. A két személy a roncsok közé szorult, a SMURD és a dési tűzoltók vágták ki az összetört autójukból.
A helyszínen az 50 éves, szabályosan közlekedő férfi életét vesztette, de súlyos sérüléseket szenvedett a vétkes sofőr is, akit kórházba szállítottak. A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a fiatal nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, egy kanyarban átsodródott a szembejövő forgalmi sávra, így ütközött a szemből érkező gépkocsival.
Olvasson még:
- Aradról Craiovára szállították a legveszedelmesebb fegyencet, megint luxusgéppel furikázik Iohannis – hírmix
- Forró levesbe esett egy gyerek. Átverve érzik magukat a szakszervezetek a bértörvény miatt – keddi hírmix
- Varga László Edgár: Gyuri, az 52 éves betegnyugdíjas kisegítőmunkás és a világ, avagy mit írtak ma a Fércgúkon