A nemzet függetlenségéért vívott magyar forradalom és szabadságharc elfeledett vagy csak ritkán eszünkbe jutó hősei azok a katonazenészek, akik nem fegyverrel, hanem hangszerrel vettek részt a csatákban. Pedig a harci kedv serkentésére a katonákat kísérő muzsikusok ugyanúgy ki voltak téve a veszélynek, és az extrémnek számító körülmények között is helyt kellett állniuk, elsősorban a harci tevékenységek során betöltött fontos szerepük végett is.

A forradalom katonazenészeinek többsége a cigány muzsikusok tagjai közül kerültek ki,

a becslések szerint mintegy hatezren lehettek jelen a csatákon, nevük azonban csak elvétve maradt fenn. A kivételt ebből a szempontból azok a muzsikusok képezik, akik igazi hírnévre tettek szert, illetve a forradalom előtt is népszerűek voltak. Ilyen volt a kolozsvári születésű Salamon János is, akiről szerda este emlékezett meg a Kolozsvár Társaság székhelyén, a Kolozsvár kincsteremtő polgárai című sorozat keretében Nagy Béla helytörténész. 

Buchwald Péter házigazda (balra) és Nagy Béla helytörténész a Kolozsvár Társaság székhelyén

A magyar katonazene felvirágzása a Rákóczi-szabadságharc idejére tehető, ekkoriban alakulnak meg az első, mai értelemben vett cigányzenekarok is. A legendásan tehetséges Czinka Panna volt az, aki megteremtette a két hegedűsből, bőgősből és cimbalmosból álló zenekarok klasszikus felállását. A magyar népzenéből merítő, kölcsönösen egymásra ható cigány muzsika idővel a magyar néplélek természetes tartozékává vált,

magas szintekre fejlesztve a „sírva vigadás” gyakorlatát.

A Kossuth-nóták annyira népszerűvé váltak, hogy mind a mai napig a nemzeti érzület megélésére szolgálnak az idősebb generáció számára. Arról Nagy Béla előadásán is meggyőződhettünk, hogy ha felcsendül egy Kossuth-nóta, a közönséget nem kell unszolni, hogy dalra fakadjon. Ágoston István (hegedű) és Ungár Klára (brácsa) közreműködése révén ugyanis zenei ízelítőt kaphattunk a közismert dalokból. 

Czinka Panna volt az első mai értelemben vett cigányprímás | Fotó: Wikipedia

A leghíresebb cigány muzsikusok között tartjuk számon Bihari Jánost, akit igazi sztárkultusz övezett Bécsben, még királyi koronázásra is meghívták. Szintén népszerű volt Pityó József cigányprímás, ő nemcsak Görgey csapatában szolgált, hanem a napóleoni háborúkban is szerepet vállalt. Míg a Petőfi Nemzeti dalát megzenésítő Kalózdi Jancsi Londonban karmesterkedett, ha nem éppen a kínai hadsereggel vonult csatába. A „legeurópaibb cigányként” számon tartott Sárközi Ferenc Kossuth Lajos hadnagya és a szabadságharcban részt vevő cigányzenészek főkarmestere volt, karrierje csúcsán szerepelt az 1867-es párizsi világkiállításon, később pedig Edward walesi herceg szerződtette le hat hónapra.

Ebbe a sorba illeszkedik a kolozsvári születésű Salamon János, Bem tábornok tábori prímása is. 1825-ben született, bár egyes források szerint 1824-ben, 11 évesen rajkózenekart alapított, 14 évesen már Hunyad megyében turnézott.

Neve gyorsan ismertté vált a városban,

a Teleky József kormányzó által a kolozsvári Bánffy-palotában rendezett farsangi mulatságára már őt hívták zenélni. A huszárnóták mellett saját szerzeményekkel is rendszeresen megörvendeztette közönségét. Felfele ívelő pályáját a forradalom törte meg, de csak rövid ideig. A Bem József vezette, Erdély felszabadítását célzó tavaszi hadjáraton Salamon 21 zenésztársával közösen csatlakozott Bogdánffy Antal százados csapatához,  hegedűjét viszont kénytelen lecserélni fúvós hangszerre. Nagy hévvel játszottak mind a piski, mind a vízaknai ütközetben. Utóbbiban ketten is meghalnak közülük: Nagy József klarinétos és Szirma József vadászkürtös.

Az ütközetek között a katonák kedvenc nótáit is elhúzták, így tartva a lelket a fáradt katonákban. Ehhez kapcsolódóan az előadó egy történetet is elmesélt, miszerint egyik este Salamon többedmagával Bem tábornok sátránál eljátszotta Búsul a lengyel hona állapotán című dalt. Ez a gesztus annyira tetszett a lengyel katonatisztnek, hogy a cigányprímás bármit kérhetett tőle. Salamonnak egyetlen óhaja volt, hogy a zenészek cserélhessék le a piros huszárnadrágot, ami miatt folyamatosan tiszteknek nézték őket, és lőttek rájuk.

Bem József tábornok | Fotó forrása: mult-kor.hu

A forradalom leverése után elnémult a harci zene, de a Kossuth-nótákat már nem lehetett a feledés homályába juttatni még azzal sem, hogy betiltották ezek eljátszását. A kolozsváriak körében is nemzeti ellenállásnak számított a hazafias érzelmek kinyilvánítása, a borgőzös sírva vigadás, amiből a cigány muzsikusok is kivették a részüket. Salamon börtönbe is került, mert nem engedett a `48-ból, és gyakran eljátszotta a cenzúrázott dalokat.

Salamon János népszerűsége ennek ellenére – vagy éppen emiatt – tovább nőtt, nemcsak Kolozsváron. Négy év alatt végigjárta Budapest, illetve az akkori Magyarország nagyvárosait, hazatérése után Kolozsvár felkapott vendéglőiben, a Nemzeti Szállóban, a Fejér Ló nevű fogadóban, a Diána fürdő éttermében és a Bánffy-palotában is játszott. Ez utóbbi épület földszintjén Nagy Gábor működtetett felkapott vendéglőt, aki jó barátja volt Salamonnak, és maga is szépen hegedült.

Salamon egyébként mindvégig ápolta a forradalom emlékét,

huszonkét éven át, minden évben fellépett a kolozsvári március 15-i ünnepségeken.

Az arisztokrácia is rajongott a legfelső körökben otthonosan mozgó Salamonért, aki Rudolf osztrák trónörökös erdélyi vadászatai alkalmával a nagy európai uralkodóházak tagjai előtt muzsikálhatott. A főherceg szeretett Erdélyben medvére vadászni, nagyszabású összejöveteleit a görgényszentimrei Bornemisza-kastélyban tartotta, ahol Salamon is megfordult.

Salamon sírja a Házsongárdban, még a felújítás előtt

1894 és 1898 között Salamon sokat betegeskedett, ezért fia, Vilmos vette át a zenekar vezetését. Az egyik utolsó fellépése a Nemzeti Szálló helyére épített New York Kávéházban volt. Végül 1899-ben halt meg. Pompás temetésén részt vett Kolozsvár előkelősége, híres hegedűjét széttépett húrokkal, gyászlepel alatt vitték a sírjához. Egykori barátja, Nagy Gábor később, 1903-ban adománygyűjtést hirdetett, amiből domborműves síremléket állítottak számára, mely ma is látható a Házsongárdban. A mészkőből megformázott hegedű vonójára gyakran helyeznek nemzeti színű szalagot a látogatók.