Már megint hülyének néznek bennünket, pedig az ilyesmit nagyon könnyen kiszúrja az, aki egy keveset is konyít a képszerkesztéshez.
Azt nem tudjuk, hogy milyen indíttatásból, de az európai alapok minisztériumának egyik államtitkára, Mihaela Toader ráphotosoppolta magát egy olyan esemény fotójára, melyen részt sem vett. Nem lenne ezzel gond, más is játszadozik unalmában a Photoshoppal – milyen szuper mémek születnek egy-egy jó ötletből –, a probléma azzal van, amikor a manipulált képet valóságosnak próbálják beállítani, ráadásul egy állami intézmény munkatársai. Csakhogy az ilyesmit nagyon könnyen kiszúrja az, aki egy keveset is konyít a képszerkesztéshez, főleg, ha annyira gyengére sikerült a képmanipuláció, hogy majd` kiveri az ember szemét.
.jpg)
A szóban forgó találkozón az egyik operatív program ( technikai asszisztencia, jelentsen bármit is ez) gyakorlatba ültetéséről volt szó, részt vettek rajta a program felelősei, a minisztérium képviselői és partnerei, valamint az Európai Bizottság delegációja is. A tárca Facebook-oldalán több fotót is közzétettek az eseményről, de csak az egyiken van rajta Mihaela Toader, akinek már eleve az oda nem illő arckifejezése is elárulja, hogy a fotón egy másik eseményen kapták lencsevégre. Árulkodó jel az is, hogy az előtte található mikrofon nem ugyanolyan, mint a teremben ülőké, illetve az egész beágyazása a képnek „elmaszatolt” – szúrta ki a playtech.ro. A bejegyzést persze azóta törölték, de jól jön ilyenkor a képernyőmentés.
Az eset azt juttatja eszünkbe, amikor Gabriel Oprea, a csúnyán elbukott belügyminiszter Barack Obamával, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnökével „fotózkodott”. Na, az se volt semmi.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.

További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.

Márciusban zajlanának az országos vizsgák szimulációi, bojkottal fenyegetőznek a tanári szakszervezetek. Két férfit vettek őrizetbe kutyák tömeges illegális elaltatásának ügyében.