1990-től kezdődően már hozzászoktunk a magyar szélsőségesek által Marosvásárhelyen minden márciusban megszervezett menetelésekhez (a székely szabadság napjává választott március 10-én csak 2013 óta vannak menetelések Marosvásárhelyen – szerk.). Az akkori erőszakos tettek következményeit sok évig a befektetések elmaradásával fizették meg a Maros megyeik, etnikumuktól függetlenül. Tőkés László és az övéi nem tanulták meg a leckét, mert őket nem érdekli, hogy a székelyek jobban éljenek. De a székelyek többsége megértette, így hát nem tolonganak a március 10-i menetelésen.
A budapesti kormány által a fő követelésük, az úgynevezett székelyföld (így! – szerk.) autonómiája hangoztatása céljából finanszírozott magyar egyesületek és alapítványok szervezte menetelések résztvevőinek alacsony száma bizonyítja, hogy a legtöbb székely megértette, az ilyenfajta tüntetések elriasztják a stratégiai befektetőket, akik inkább konfliktuspotenciál nélküli régiókba fektetnek be. A befektetők az 1990. márciusi erőszakos cselekmények úgy óvakodtak Marosvásárhelytől, mint ördög a tömjénfüsttől.
Miként radikalizálódnak a magyar fiatalok?
Úgy hallottam, hogy az idén március 10-i tüntetők egyik követelése két terrorista, Szőcs Zoltán és Beke István Attila szabadon engedése volt. Az erdélyi magyarok intelligens emberek és remélem, felfogják, hogy éppen ezek a merényletesdit játszó alakok okozzák nekik, magyaroknak, a legtöbb rosszat. Ha nem hiúsították volna meg egy házilag barkácsolt bombával kapcsolatos ötletüket, melyet december 1-én akarták felrobbantani, a székelyek most még rosszabbul élnének gazdaságilag. Egyetlen befektető sem marad olyan régióban, ahol bombák robbannak, még akkor sem, ha házilag barkácsoltak és még akkor sem, ha nem lettek volna áldozataik. A Hargitában és Kovásznában még megmaradt kevés befektető is minél hamarabb távozott volna, ha sikerrel járt volna a két terrorista terve.
Van néhány hivatásos aktivista, régi és magas bérszintű motorosok a szolgálatoknál, akik magyar nemzeti hősökké akarják változtatni a két terroristát. Az egyszerűbb párákat könnyű manipulálni és nem gondolják végig, mennyi rosszat tesznek, ha obskúrus személyekből gyártanak bálványokat és reklámozzák őket, akik életükben csak a románok elleni gyűlöletben tűntek ki. Ezek a bálványok mintává válnak majd a fiatal nemzedék számára, mely e személyek nevét viselő könyvtárakba, múzeumokba, kiállításokra, szobrokhoz és más hasonlókhoz jár. Mi marad meg egy olyan magyar tinédzserben, aki Nyirő Józsefet vagy Kratochvil Károlyt bálványozza? Gyűlölték a románokat, tehát neki is gyűlölnie kell őket! Ez az egyetlen lecke, melyet tőlük megkaphat. Sőt, Kratochvil és Urmánczy románokat gyilkolt, tehát a magyar gyermek azt tanulja, hogy ez olyan jó cselekedet, amelyet neki is meg kell tennie. És így születnek meg a Szőcs Zoltánhoz és Beke István Attilához hasonló terroristák. Elégedett, Tőkés László püspök úr?
„Vesszen Trianon”, de az autonómiával nem törünk Románia integritására!
Az ezeket a Románia ellen irányított akciókat szervező magyar alapítványok alkalmazottai szeretik az ellentmondásokat. Azt hajtogatják ünnepélyesen egész nap, hogy az általuk székelyföldnek nevezett dolog területi autonómiája egyáltalán nem jelenti Románia feldarabolását és a határok visszaállítását sem. Ők Románia lojális állampolgárai.
Tényleg?
Akkor miért skandálják, hogy „Vesszen Trianon”? Ki mond igazat a magyarok szándékairól? A politikai vezetők vagy a politikusok által manipulált tüntetők?
A magyar politikai vezetőknek persze meg kell szolgálniuk a Budapesttől kapott táppénzt, így örökösen egy fenékkel fognak két lovat megülni. Ha valaki nem hiszi, hogy a budapesti kormány finanszírozza a magyar civil szervezeteket, azt arra kérem, hogy magyarázza meg, Kelemen Hunor úr miért zsarolta meg a kormányt (régi gyakorlat a román politika bordélyában, amiben az RMDSZ abszolút bajnok) és érte el a törvény olyan jellegű módosítását, melynek értelmében a nemzeti kisebbségekhez tartozó alapítványoknak és egyesületeknek nem kell elszámolniuk a finanszírozási forrásaikkal. Ez igen, átláthatóság!
A székelyek miért nem Budapesttől kérnek autonómiát, amely 1876-ban felszámolta?
Erdély Romániával való egyesülésekor, 1918. december 1-én, az erdélyi székelyek a középkori autonómia nyomaival sem rendelkeztek már. 1876-ban, az Osztrák-Magyar Birodalom részét képező Magyar Királyság közigazgatási reformja keretében a székely autonómia utolsó maradványait is felszámolták.
Így hát nem értem, a székelyek miért Romániát vádolják autonómiájuk felszámolásával. Miért Bukaresttől kérik? Kérjék Orbán Viktortól, az autonómiát 1876-ban felszámoló Magyarország kormányfőjének utódjától.
Folyamatosan keresgélek a levéltárakban és a könyvtárakban, és egyetlen írásos dokumentumot vagy legalább egy fényképet sem találok, amely tanúsítaná, hogy a székelyek autonómiát kértek 1940-ben Horthy Miklóstól. Zászlókkal fogadták, megéljenezték, verseket szavaltak, énekeltek neki, de egyetlen székely sem kért autonómiát a régi székely székek számára. Apropó, a Horthy székely városokban tett látogatásáról készült fényképeken egyetlen székely zászlót sem láttam. Vajon miért? Ha ez egy történelmi értékű zászló, amely a székely nép történelmét tükrözi, ahogy azt a Budapestről felpiszkált aktivisták állítják, akkor miért nem látjuk egyetlen 1940 és 1944 között készült fényképen, amikor – a bécsi diktátum nyomán – a székelyek a budapesti kormány fennhatósága alá tartoztak?
A székelyek a középkorban, a Magyar Királyság, majd az Erdélyi Fejedelemség keretében autonómiával rendelkeztek a feltétlen katonai szolgálatért cserébe, vagyis ők képezték a hadsereg előőrsét vagy – esettől függően – az utóvédjét. Ráadásul nem fizettek semmilyen adót, egyetlen ökör kivételével, amellyel minden székely család tartozott a király trónra lépése, házassága és első fiúgyermekének megszületése esetén. Apropó, a székelyek Vitéz Mihálynak vajdának is adtak ökröt, tehát elismerték Erdély trónján a román fejedelmet.
A hadsereg Mária Terézia alatti átszervezése nyomán, amikor az 1762–1764-es időszakban létrehozták a székely határőrezredeket, és amikor két román ezred is létrejött, a székely autonómia fokozatosan eltűnt, mert már nem volt rájuk a hadseregben szükség, a régi középkori megállapodások szerint. Vagyis fokozatosan elveszítették autonómiájukat, abban az értelemben, hogy már nem élveztek adómentességet, a fejedelem jogrendje a székelyekre is kiterjedt, a székely intézmények pedig kezdtek eltűnni.
Mulatságos, hogy micsoda amatőrséget tanúsítanak a magyar aktivisták, akik egyes középkori intézményeket akarnak közigazgatási területi egységekként újra létrehozni, a régi székeket is beleértve. Túl sok történelmi mesét olvastak. Egyetlen épeszű ember sem képzelheti, hogy létre lehet hozni középkori intézményeket néhány évszázaddal a felszámolásuk után. De ki tudja, lehet, hogy a következő lépés az lesz, hogy a székelyek nyilak kilövésével osztják majd fel egymást közt a földet, mint a középkorban.
Azt hiszem, hogy Szőcs Zoltán és Beke István Attila rosszul választottak „fegyvert”. Robbanóanyag helyett homokban kellett volna játszadozniuk íjjal és nyílvesszővel, ott kellett volna gyakorolniuk a székelyek közötti földosztásra. Ha majd íjjal és nyílvesszővel játszanak a homokban, akkor nem fogják elriasztani a befektetőket, és a székelyeknek esélyük lesz egy jobb életre.