// 2025. július 19., szombat // Emília

Hosszú csatában győzte le az Európai Bizottságot a Székely Nemzeti Tanács

// HIRDETÉS

Az unió bírósága Izsák Balázséknak adott igazat a székely autonómiatörekvéseket erősítő polgári kezdeményezés kapcsán indított perben. Így ismét megpróbálhatják a bejegyzést.

Az Európai Unió luxemburgi bírósága csütörtökön úgy döntött, hiba volt elutasítani a székely autonómiatörekvést erősítő, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) próbált beterjeszteni, az Európai Bizottság azonban még 2013-ban lesöpörte az asztalról.

Az SZNT emiatt beperelte a bizottságot, s bár első fokon veszített, a bíróság ezúttal úgy döntött, meg kell semmisíteni azt a bizonyos elutasító határozatot. A perbe amúgy Románia, Szlovákia és Görögország az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.

A beterjesztők – Izsák Balázs SZNT-elnök és Dabis Attila külügyi megbízott – azt szerették volna elérni, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

A csütörtöki ítélet alapján Izsákék ismét beterjeszthetik a kezdeményezést az Európai Bizottságnál, de ezúttal a pereskedés során felhozott érvek ismeretében nagyobb az esély a bejegyzésre. Ez még nem minden: ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a témával, a polgári kezdeményezést egymillió uniós állampolgárnak kell aláírásával támogatnia. 

Közleményben tapsolta meg a Székely Nemzeti Tanács sikerét az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor, aki szerint a szövetség által elindított Minority SafePack és a régiókról szóló polgári kezdeményezés erősítik egymást. Kelemen bízik abban, hogy az Európai Bizottság következő döntése kedvező lesz, és azt ígérte, az RMDSZ támogatni fogja az aláírásgyűjtést, amint erre sor kerül. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro