Jó lesz előkészíteni a pézséket és az öngyújtókat.
Talán sokan emlékeznek még arra a csodálatos férfira, aki hosszú hajzuhataggal, köldökig kigombolt ingekben énekelte bele a szélgépbe a párkapcsolati problémáit. Imádták a zenei csatornák, a rádiók (a mai napig), és azok a lemezlovasok is, akik a 90-es évek elején valamiért úgy gondolták, egyetlen buli sem érhet véget anélkül, hogy ne rakjanak be egy nagyívű párválasztós balladát ettől az amerikai pasastól.
Ő Michael Bolton, a nagyon szerelmes dalok koronázatlan királya, aki már 65 éves, s a négy évtizede tartó karrierje során eladott több mint 50 millió lemezt szerte a világon, több Grammy-díjat is összeénekelt, mi több, a hollywood-i hírességek sétányán is kiérdemelt már egy csillagot. Ő is szeret mindenkit, de meg kell hagyni, a CV-je alapján őt is nagyon szeretik.
Az úriember idén nyáron két koncerttel is megsiratja megörvendezteti a romániai rajongóit: július 20-án, szombaton 20 órától a kolozsvári BT Arénában lép fel, 22-én pedig a legnagyobb bukaresti sportcsarnokban gyűjti csokorba a szíveket. We love you.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.