// 2025. július 19., szombat // Emília

Egy Angliában lopáson tetten ért nő elmagyarázta: dolgozni nehéz!

// HIRDETÉS

Nos, ezt mélyen át tudjuk érezni. Bizony, a munka néha nehéz. De…

A történet rém egyszerű. Két ifjú román hölgy kapta magát, s kiment Nagy-Britanniába, közelebbről Manchesterbe, mert ott jobb az élet. Aztán rájöttek, hogy a fene egye meg, ott is meg kell dolgozni a napi betevőért. Ezért aztán gondoltak egyet, és nekiálltak lopni. Az időközben fülön csípett és elítélt 20 éves Maria Spirache és egyelőre még szabadlábon kószáló tettestársa elsősorban idős emberekre, mozgássérültekre, továbbá áruházi lopásokra szakosodott.

Az áldozatok közt volt 88 éves hölgy, kerekes székben ülő férfi, pénzét letétbe helyezni készülő diák, akiknek ügyes kis trükkökkel vonták el a figyelmét az akció lényegéről. 10 napig működtek Manchester utcáin és boltjaiban, amikor a szerencse végül elpártolt tőlük. Maria Spirachét letartóztatták, a tettestársat keresik.

A bíróságot többek között tájékoztatták arról is, hogy amikor rákérdeztek, hogy ugyan már miért kellett neki lopnia, hiszen volt munkahelye, Maria azt válaszolta, hogy bizony, volt munkahelye, de olyan nehéz volt a meló. Nos, erre nem nagyon van mit mondani. A hölgy kapott 32 hónap letöltendőt, válasz helyett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro