Egy elfeledett szeméttelepbe „botlottak” az autópálya-építők Gyulafehérvárnál

A tervek készítésekor senki nem emlékezett arra, hogy egy több mint harmic éve bezárt szeméttelep is az autópálya-leágazás útjába esik.
Hirdetés

Míg más szakaszok esetében medvék, békák vagy denevérek természetes élőhelyei hátráltatták az autópálya-építést, Gyulafehérvár mellett egy elfeledett hulladéktelep áll a város és a várva várt gyorsforgalmi út közé. A Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya építtetői több tonna hulladékba „botlottak” Gyulafehérvár körgyűrűjének déli szakasza mellett, ahol a majdani autópályára vezető csomópontnak kellene javában épülnie. Az építtetők nem igazán tudnak mit kezdeni a helyzettel, ezért írásban értesítették a gyulafehérvári önkormányzatot a nem várt akadályról.

Ahhoz képest, hogy most mindenki úgy tesz, mintha meglepődne, a Ziarul Unirea tavaly októberben készített légifelvételén jól kivehetőek az egykori szeméttelep körvonalai (kb. a második perctől). 

Mint kiderült, a Partos városrészen a rendszerváltás előtt egy szeméttelep működött, amit akkor zártak be, amikor a Joruárka-patak (Pârâul Iovului) mellé költöztették a város hulladékkezelő telepét. Mivel akkoriban nem volt Romániára kötelező érvényű európai irányelv, a hulladékra földet szórtak, majd mindenki megfeledkezett a létezéséről – olyannyira, hogy az autópálya-leágazás tervezésekor és az környezeti tanulmány elkészítésekor sem emlékezett senki a cseppet sem elhanyagolható körülményre. 

Az építtető értesítette az autópálya-építő céget (CNAIR) is a problémáról, melynek az egyedüli megoldása a szemét elhordása lehet. Más kérdés, hogy ilyen nagy mennyiségű szemetet miként és főleg hová lehet elköltöztetni. A szemétből mindenesetre mintát vettek, hogy megállapítsák, milyen a kémiai összetétele.

A 70 kilométeres, négy szakaszra osztott A10-es autópálya elviekben 2016-ban kellett volna elkészüljön. Ebből a Torda – Marosdécse és Marosdécse – Nagyenyed szakaszokat tavaly júliusban adtak át, de a 29 km-ből csak 26 km-t, további 3 km csak a következő szakasz átadása után lesz használható. A másik két szakaszon lassan halad a munka, a kivitelezők munkaerőhiányra hivatkoznak, ugyanakkor az egyik kivitelező pénzügyi problémái is lassítják az építkezést. A szakaszok átadása 2020-ra várható.

Hirdetés