A román paloták harca irtó gyengére sikerült Tom és Jerry rajzfilmnek tűnik. És ezzel ráadásul a macskát meg az egeret sértegetjük.
Alaposan megvizsgálva őket, a Viorica Vasilica Dăncilă asszony által vezetett kormány tagjai közül, magát a kormányfőt is beleértve, nagyon kevesen mennének át egy elemi alkalmassági teszten.
Már számtalanszor írtam az elégtelen iskolázottságról, a tudással alá nem támasztott, másodrangú egyetemeken szerzett oklevelekről, a tessék-lássék megírt, sok esetben gyaníthatóan plagizálással készült doktori disszertációkról, a gyanús egyetemi címekről, melyekkel azok rendelkeznek, akik kimondottan azért várhatják el, hogy „excellenciáknak” nevezzék őket, mert ezt akarta a magas rangú bűnöző Liviu Dragnea.
aki 2018 januárjában szemrebbenés nélkül belement Dăncilă asszony kormányfővé történő kinevezésébe, mely tisztségre a videlei lufi (lefordíthatatlan szójáték, a Videle településről származó kormányfő a szerző szerint „légüres”, vagyis „vid”, női nemre módosítva „vida” – a szerk.), a legkevésbé sem érdemes.
Miután előbb eljátszadozott egy kicsit Ecaterina Andronescu asszony idegeivel, majd hirtelen beleegyezett a kinevezésébe, Iohannis elnök elutasította Ilan Laufer urat, aki álmában már meg is szerezte a fejlesztési miniszterséget, sőt a kormányfő-helyettesi tisztséget is, de Lia Olguţa Vasilescu asszonyt is, aki miután a munkaügyi és szociális tárcánál már káoszt okozott, a romániai mozdonyvezetők, váltóőrök és mindenféle szállításügyek főnöke akart lenni. Ezzel szemben a főkulturnyiki tisztségbe elfogadta Daniel Breaz urat, aki lehet, hogy jó matematikából, de nem nagyon tudom, hogy sikerült átmennie a román nyelv és irodalom érettségin. Breaz úr nagyon jól tenné, ha beiratkozna egy esti középiskolába és igyekezne azt tényleg el is végezni.
Ilan Laufer úr az elutasításakor előadott egy siralmas műsort, teljesen eszement módon állítólagos antiszemitizmussal vádolta meg Iohannis elnököt, azt az egyértelmű pészédés (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) utat követve, melyen olyan alakok jártak már előtte, mint Dragnea vagy Liviu Pop, és ami az elmúlt napokban érte el a csúcspontját a vráncsai (Vrancea) Bubuianu (szójáték, jelentése „Dörgedelmes”, az illető amúgy Guguianu névre hallgat – a szerk.) ostobaságával (Iohannist náci jelképpel „ellátott” német rohamsisakban ábrázoló mémet osztott meg a Facebookon – a szerk.). Amúgy
De íme, a PSD és Liviu Dragnea nem hagyják magukat. Be akarják bizonyítani, hogy Craiovai Olguţa asszony nélkül nem megy, a hazácska elsüllyed, elvész, ha Craiova volt polgármestere nem tagja Dăncilă asszony kormányának. Ez nem lehetséges, ugye, mert Iohannis elnök nem akarja, hogy Vasilescu asszony a közlekedésügynél szolgáltasson. De a hiper-alkalmas olaszszakértő számára a fejlesztési tárca is jó lenne, a pészédés-aldés kormányzás alatt meg amúgy sem fejlesztenek semmit Romániában, a közlekedésügyre pedig ez esetben Mircea Drăghici úr melegíthet be.
Csakhogy kettejük közül egyik sincs – et pour cause – Iohannis elnök ínyére. Vasilescu asszony és Drăghici úr még egy hiánytalan jelölti aktát sem képesek összerakni, elfelejtik beletenni az összes szükséges iratot, az elnök és az Elnöki Hivatal apparátusa átnézi és új meg új elutasítási okokat talál benne. Legutóbb kiderült, hogy sem Olguţa asszony, sem Drăghici úr nem tette bele az igazolást arról, hogy nincs priuszuk.
Ez a paloták közötti idegek háborúja egy rossz, siralmas rajzfilmnek tűnik. A Tom és Jerry filmek, vagy a Muppet Show rosszul sikerült remake-jének. Időközben az euró, a dollár drágul, zuhatagban nő minden ár, az élet drágul, még a temetkezési szolgáltatások is, egymást érik a rossz hírek. Példátlan a politikusok felelőtlensége. Semmirekellőségük szintén. Ostobaságuk pedig tagadhatatlan.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.