Már megint hiszti van: Magyarország csak ne támogassa Székelyföld gazdasági fejlesztését!

A románok civil fóruma már megint hergel, de ezúttal kiosztja a román vezetőket is, akik tűrik a magyar szegregációt.
Hirdetés

Nem hagyja szó nélkül a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM), hogy a magyar kormány 25 milliárd forinttal támogatja a Székelyföld gazdasági fejlődését célzó programot, és a már megszokott felháborodott hangnemben követeli az azonnali válaszlépéseket.

Közleményükben arra panaszkodnak, hogy a kormány, az elnöki hivatal és a parlament nem tartja szem előtt, hogy:

  • milyen következményekkel jár a magyar állam stratégiai beruházása a két megyében,
  • ahogy a kettős állampolgárság kockázatait sem vizsgálták meg.

Szerintük az ország szívében „valóságos társszuverenitás jött létre Magyarországgal” Bukarest hallgatólagos támogatásával, az RMDSZ parlamenti támogatásáért cserébe az ország vezetői  magukra hagyták a két megyében élő románokat a magyarokkal szemben, akik

„szegregacionista politikájukkal az etnikai alapú területi autonómia megteremtésén dolgoznak”.

A Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt is nehezményezi, hogy míg a székelyföldi magyarok  pénzt kapnak Budapesttől, Bukaresttől és a helyi költségvetésből, addig a románok csak „esetleges és jelentéktelen” támogatást kapnak.

Hirdetés

Felmerül a kérdés, hogy érdemes-e itt jövőt tervezniük, vagy sem? – teszik fel a kérdést közleményükben.

Azzal is bajuk van, hogy az ifjúsági minisztérium visszajuttatta a helyi önkormányzat tulajdonába a sepsiszentgyörgyi városi sportbázist, aminek a következtében a Sportklub „bérlő lett saját házában”. A fórum bíróságon fogja megtámadni a döntést, ugyanakkor arra kéri Klaus Iohannis államfőt, hogy nemzetbiztonsági kérdésként tűzze a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) napirendjére a Hargita, Kovászna és Maros megyei helyzetet.

Hirdetés