// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Romániának elege van Bukarestből

// HIRDETÉS

Az ország civilizációs és gazdasági szempontból elszakad Bukaresttől – reménykedik és figyelmeztet a Newsweek.ro szerzője.

Nemcsak a Nyugati Szövetségnek, a négy erdélyi megye társulásának van elege Bukarest alkalmatlanságából és cselekvésképtelenségéből. Valójában az egész ország ugyanezt érzi, és egyre több polgármester és üzletember fogta fel, 

hogy már semmire sem számíthat a központ részéről. 

Így aztán, miközben Liviu Dragnea a PSD szónoki emelvényéről amnesztiát követel a tolvajoknak, és kemény beszédet mond a magáncégek és a tőke ellen, az emberek országszerte kezdenek összefogni és stratégiákat kidolgozni, hogy – végre – megmentsék a 30 éve magukra hagyott térségeket.

Az utóbbi hónapban két ilyen eseményen vettem részt. És minden alkalommal reménykedve távoztam róluk. Miközben a PSD – sajtóban tükrözött – stratégiája Románia szétverése, a helyzet egyre több településen egy kicsit kevésbé komor. December első felében a Vállalkozók az Intelligens Közigazgatásban Fórumon voltam, melyet liberális égisz alatt, belgiumi és németországi partnerekkel szerveztek meg. 

Olyan polgármesterek és üzletemberek jöttek el a találkozóra, akik máris a változásért dolgoznak, és akik megértették, hogy ki kell lépniük abból az amatőrségből, ami azért még mindig jellemez bennünket úgy a politikában, mint az üzleti életben.

A szó igazi értelmében vett smart city-ről volt szó: 

tényleg működő intelligens jelzőlámpákról, takarékos, digitálisan irányított világítási rendszerekről, valós időben módosuló elektronikus térképeken keresztül megfigyelt földalatti cső- és vezetékrendszerekről, hogy egy kétbalkezes munkás többé ne hagyja áram nélkül a fél várost, mert nem tudja, hogy fontos vezeték halad arra, nulláról felépített technológiai parkokról, sőt repülőterekről.

Az egész az ugyanazzal a fárasztó bürokráciával, a „sírásra kényszerítő” örökös központi ellenkezésekkel folytatott harccal valósult meg, de a lemaradás elkerülésével szembeni csökönyösséggel is. „Egész szakaszokat kell átugranunk, ahhoz kell kapcsolódnunk, ami Nyugaton zajlik, különben sohasem érjük őket utol”, mondta nekem az egyik résztvevő.

November végén Jászvásáron jártam, a Miként kapcsoljuk Moldvát a hosszú távú fejlesztésre témájú, a Romanian Bussines Leaders által szervezett összejövetelen. Az ország legszegényebb régiójának üzletemberei a találkozó végén úgy döntöttek, hogy mostantól a „szerepvállalás” kell legyen a vezérszó. 

Bukarest csak akkor mozdul, ha nyomás alá helyezik,

és erre a Moldova Autópályát Akar és Együtt az A8-asért egyesületek a legjobb példák, melyeket olyan emberek hoztak létre, akiknek elegük van abból, hogy a központból folyamatosan csak azt mondják nekik, hogy mi nem lehetséges. Tüntetésekkel, több tíz folyamodvánnyal, kitartással sikerült kiharcolniuk egy törvényt egy olyan autópályáról, amely kihúzza majd a szegénységből Moldvát. És az emberek eltökélték, hogy végre is hajtatják a törvényt.

Az ország civilizációs és gazdasági szempontból elszakad Bukaresttől. Hogyan is lehetne másképp, amikor a fővárost például olyan alpolgármester vezeti, aki írásban dicsekszik azzal, hogy egy fővárosi tanácsost gyalázott? Mit várhatunk egy ilyen alaktól, amikor egy jelzőlámpa is intelligensebb nála?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro