Ami nálunk van, az sem nem diktatúra, sem nem összeomlás – sokkal rosszabb: a gonosz leülepedése, megszokássá válása, a Hannah Arendt által említett banalitása. A nyilvános helyeken hangoztatott, vagy rendszámtáblákra felírt okos szlogenekkel támadott gonosz egyszerűen újra megerősödik. Amiről azt hittük, csak ostobaság, történelmi időt kezd generálni.

Már nemcsak Dragneáról és nyomorult bandájáról beszélünk, hanem egy szabadon engedett vírusról; PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) laboratóriumok őrült tudósai

szabadon engedték a populizmust és az idegengyűlöletet, az Európa-ellenességet.

Vegyük őket sorra: a miniszterelnök tanácsadójának és a volt oktatási miniszternek a német kisebbséggel kapcsolatos észbontó – a párt által el nem ítélt – kijelentései után megkezdték az orosz propaganda témáinak lemásolását. Nemcsak a PSD-s parlamenti képviselők, hanem a pártmédia is elősegítette a neo-legionárius „alternatívák” megszületését: antiszemitizmus, idegengyűlölet, magyarellenesség, ostoba szuveranizmus, a Légió és a Vasgárda „vértanúinak” dicsőítése.

A Tăriceanu és Dragnea számára oly kedves, most felkarolt „Románia a románokért” gondolat a 30-as évekbeli Nemzeti-Szocialista Párttól származik, melyet Ştefan Tătărăscu ezredes, a náci Acélpajzs szervezet alapítója vezetett; az ezredes a németországi náci párt román másolatát hozta létre, az ismert következményekkel.

Gyakorlatilag azzal a felvetéssel, hogy az Európa-ellenesség és a nacionalizmus hazafiságot jelent, eljutottak egyfajta közkötelességig: őrzi azt mindenki, a hatalmon lévő és ellenzéki politikusok, elemzők, volt katonák, ultrák –

olyan ez, mint amikor állva hallgatjuk a himnuszt: tetszik, nem tetszik, így kell és kész.

És most a tények, a legutóbbiak:

– A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház román színészeinek ki kellett hívniuk a rendőrséget; lerohanta őket egy trikolór csorda fogalmam sincs melyik ploieşti-i ortodox testvériségtől (ugyanazok, akik megakadályozták egy film levetítését a Román Paraszt Múzeumában), plusz egy bákói (Bacău) kolostor egyik apátjának küldöttei, plusz a bérrettegők a Nemzet Útjától (CN), Brassó környékéről. Felháborodásuknak az volt az oka, hogy a színészek darabja – románokról van szó, értem? – nem „illett” december 1-éhez. Az állam egyetlen intézményétől sem érkezett semmilyen reakció; a Román Ortodox Egyháztól sem, mely ezzel végső soron a saját imázsát tépázza meg. Mikorra várható a „nem illő” könyvek elégetése?

– A román hadsereg volt vezérkari főnöke, Degeratu tábornok arról mesélt a tévében, hogy miként akartak bennünket porrá zúzni 1989-ben a magyarok és az oroszok és milyen szerencsénk volt a forradalom által keltett légüres térben a hazafias hadsereggel, mely a Vatra Româneascával mozgósította a lakosságot. A tábornok elvtárs azt elfelejtette elmondani, hogy a hadsereg ezt azután tette-e, miután belelőtt a lakosságba, vagy miközben a „Le a kommunizmussal!”-t üvöltőket gyilkolta.

– (Eugen – a szerk.) Tomac, a PMP-s (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) besszarábiai szintén a tévében dicsekszik azzal, hogy megálljt parancsolt a közigazgatási törvénynek, melynek 94. cikkelye szerint – minő árulás! – kétnyelvű feliratok kerülnének a mentő- és a tűzoltókocsikra, ha a térségben más anyanyelvű lakosság van.

Állítólag megvédte a románizmust…

Miből fakad ez a sok düh? Brüsszelben és Strasbourgban használhatjuk a román nyelvet, az európai adófizető csúcsszintű tolmácsokat fizet nekünk, senki sem csinál már a zászlóból és az anyanyelvből furkósbotot. Vagy, ki tudja, ez az identitárius szekta hamarosan egyfajta hivatalos vallásunkká válik.

És ezek csak az utóbbi napok esetei – mintha itt laknának a világ emberevő szörnyetegei, akikről az emberek azt szokták mondani, hogy fekete szájpadlással és pengevékony ajkakkal születnek. Ha ehhez még hozzátesszük azt az üzenetet, melyet a Román Akadémia főnöke küldött egy nacionalista propagandaoldalnak, ha hozzátesszük Dăncilă, Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu PSD-s volt munkaügyi miniszter – a szerk.) vagy Orlando (Eugen Orlando Teodorovici pénzügyminiszter – a szerk.) dölyfét, akkor ráébredünk, hogy pont azok kerültek az ország élére, akik számára az Európai Unió valamiféle összeesküvés a hős és kizsigerelt Románia ellen.

Tegyük ehhez még hozzá egy tanulatlan csőcselék dühét; plusz – és ez nagyon szomorú – azok visszavonulását a félelembe, undorba, csömörbe vagy tehetetlenségbe, akik más körülmények között a jövőről beszélhetnének. Emlékeznek, hogyan röhögtek a fészénések (FSN – Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) Pleşun, aki 1990-ben azt mondta, hogy a kultúra az egyik sürgős feladat? Nos, ma azok a fészénések az urak; akkor kocsmákban röhögtek, most a parlament szónoki emelvényéről.

Az orrunk alá dugják a trikolórt és többé már nem beszélhetünk iskolákról, kórházakról, autópályákról.

És számoljunk egy kicsit: egy nemzedék 20-25 évet jelent; fel tudják fogni, micsoda országunk lenne, ha 1989 után az oktatásba fektettünk volna be? Miféle emberek jutnának most a parlamentbe vagy a kormányba? Hova jutottunk volna, ha a szabadság lelkesedése mellé hozzátettünk volna egy kis tanulást, egy kis becsületességet?

Nyugaton van egy nagyon tisztelt úriember, két egyetemen tanító közgazdász professzor, Pierre-Noël Giraud a neve. A felesleges emberekről írt: a jelentéktelenekről, a kitaszítottakról, a segélyezettekről, a helyüket nem találó lelkekről, akikre úgy tűnik, senkinek sincs szüksége. Voltak tudós elemzések, pró és kontra viták, intellektuális műsor – mindez a civilizált világban: de az európai építkezés eufóriájában senki sem vette észre, hogy e civilizált világ szélén egy nép fele összeomlik: lilán, vékony ajkakkal, éppen feleslegessé válva.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.